2009. november 29., vasárnap

Péntek

Francos dolog néha az Üdülési csekk. Nagyon jó, hogy egy csomó mindenre lehet használni, de ha az embernek készpénzre lenne szüksége, akkor nem feltétlenül jó ha csekkben van a pénze, pláne hogy ha a csekkfüzet pár napon belül lejár. Ilyenkor az ember kénytelen kényszermegoldásokhoz folyamodni, amik aztán végül jól is elsülhetnek. Ilyen volt ez a péntek is.

Megdumáltuk a párommal, hogy felutazik Pestre, mire elszabadulok délután a kiképzésről, és szervezünk magunknak egy kis programot, amit üdülési csekkel lehet kifizetni. Először a Tropicariumban kezdtünk, ami valami ferge... most figyeljetek... teges élménynek bizonyult. Vagy jó egy órába telt míg az egészet végigjártuk, én leginkább a cápák  akváriuma alatt átívelő folyosón ragadtam le. Eleve is valami csodálatos látvány ilyen szögből látni a vizet, de az hogy az ember feje felett 15-20 centivel úsznak el a cápák-ráják és egyéb vízi állatok az valami fantasztikus. Persze tudom, hogy sokaknak ez semmi extra, meg már évek óta létezik a Tropicarium, de eddig én még nem jártam a Campona közelében sem, szóval nekem teljesen új volt az egész. Azt is nagyon meglepőnek találtam, hogy a Tropicarium területén belül a madarak szabadon röpködnek és ha úgy adja a sors, meg is lehet őket érinteni. Mi még kisegeret is láttunk, bár azt erősen kétlem, hogy az állatkert üzemeltetői őt is betervezték oda. Az egyedüli kritika ami a helyet érheti az, hogy a jegypénztáros leányzó olyan kedves volt, mint egy APEH ellenőr, mikor adócsalás nyomait fedezi fel valahol. Értem én, hogy kellenek a csinos lányok az ilyen kirakathelyekre, de valahogy én szívesebben vennék ott egy csúnya kivénhedt banyát is, feltéve, hogy rajta nem azt érzném, hogy legszívesebben lehányna...

A következő úticélunk a Planetárium volt. Szerencsére ez nem hasonlított a South Parkban látható Planeáriumhoz így szintén jó szórakozásnak bizonyult. Egyrészről felidézte bennem azokat az időket, mikor még űrhajós akartam lenni (az valamikor a sheriff és az akcióhős fejvadász korszakom között volt) másrészről az ott sugárzott lézershow olyasmi amit nem látni akárhol. Illetve sehol máshol nem látni. Én még hasonlót sem tapasztaltam korábban. Csodálatos látvány az a fényshow, tényleg leírhatatlan, látni kell. Sajnos ahogy láttuk ezt sokan nem érzik át, mert igen kevesen voltak az előadáson. Én elismerem, hogy nem olcsó mulatság egy jegy, de attól még egy életre szóló élményt kap érte az ember. Leginkább talán a tűzijátékhoz lehetne hasonlítani, de azért különbözik tőle. Óva intenék attól mindenkit, aki a diszkóban látott lézershowt, hogy csak lemondóan legyintsen, ez sokkal nagyobb szabású, ilyet tényleg sehol máshol nem látni. Mi egy best of... show-n voltunk, ami egy elég széles körű zenei egyveleget és ezzel egyúttal igen sok különböző stílusú fényhatást jelentett, de mindenféle összeállítást megtalálni a Planetárium programjában, a meditációstól, Michael Jackson-ig mindent, csak győzzön az ember dönteni.

Összegezve, ha valaki tartalmas szórakozásra vágyik, vagy csak nem tudja mire költse el az Üdülés csekkjét, nagyon ajánlom neki a Tropicarium-ot és a Planetárium lézershow-it is.
Share/Bookmark

3 megjegyzés:

Spawn írta...

Én 2006. márciusában voltam egy hétig Budapesten (asszem akkor voltam ott utoljára) egy iskolai kirándulás keretében. A szállásunk a Campona-tól nem messze volt, így oda jártunk vásárolni (főleg piát :D ), meg ilyenek. Így hát adott volt a dolog, hogy megnézzük a Tropicariumot. Nekem nagyon tetszett, nagy élmény volt.

kevice írta...

Nagyon ötletesen használtátok fel az ÜCS-t. Teljesen jó kis programot kerekítettetek magatoknak. Én tuti elkajáltam volna vagy nem tom. Vagy kondi bérletet vettem volna belőle :)
Amúgy mintha már én is lettem volna a Tropicariumban, de szerintem akkora lehettem, mint egy fűmag, szóval nem sokra emlékszem. De ha adódik rá lehetőség, akkor benézünk majd oda is és a Planetáriumba is.

vkhir írta...

Volt ebben kaja és kondibérlet is:D:D Sőt, az utolsó 3 ezer is kajálásra megy el:) Tavaly wellnesseltünk, ez évben máshogy osztottuk el. Jövőre meg, ha jók az értesüléseim, nem lesznek ilyen "problémáink":(
A Tropicarium tényleg hatalmas élmény, én már harmadszor voltam, de még mindig nem unom:) A lézershowról nem is beszélve:)

Megjegyzés küldése