2010. március 31., szerda

SUPER... wait for it... natural

3 megjegyzés
Nem szoktam lopni máshonnan, de ezt most muszáj. A Sorozatjunkie-n linkelték ezt a videót, és HATALMAS. A Supernatural ugyebár nem egy vígjáték, de rengeteg poén van benne, és ez valakit arra ösztökélt, hogy ezeket kiemelve készítsen róla egy trailert. Ez alapján biztos, hogy nem egy kőkemény horrorra gondolnánk, ami úgy általában véve leginkább jellemző a Supernatural-re. Rajongóknak kötelező videó.







Share/Bookmark

Formula-1 2010

0 megjegyzés
Lassan közeleg az idő, hogy hosszú évek után végre ismét Forma-1-es játék jelenjen meg PC-re. Utoljára az Electronic Arts négy szezont felölelő játéka volt amivel a PC-s játékosközönséget megajándékozták, azóta csak az rFactor-hoz megjelenő modok formájában lehetett az aktuális szezon autóival körözgetni a pályán. Bár az rFactor a hardcore szimulátor rajongók nagy szerelme, kocajátékosként nehéz magunkat túltenni a menürendszer rettenetesen igénytelen kivitelén a verseny körítésének teljes hiányán, a hangulat hullaház jellegén, és azon az érthetetlen apróságon, hogy egy 2007-ben készült játékban még azt az egyszerű feladatot sem tudták megoldani, hogy a pilóták keze a kormányon legyen (vagyis megoldották, de rosszul, holott ez már a Collin McRae Rally 2-ben is tökéletesen meg lett valósítva). Ha ez még nem lenne elég, az irányítást annyira kormányra tervezték, hogy billentyűzetre, vagy gamepadra szinte lehetetlen rendesen belőni. És a mai játékokat grafikáját megközelítő beállításhoz még a durvánál is durvább vas kell alá (nekem a Dirt 2 max beállításon egyszer sem szaggatott be, az rFactor viszont full grafikán fél mezőnnyel a pályán folyamatosan)

Szóval ezen ínséges idők után a Codemasters sikerrel szerezte meg a licenc-et és úgy tűnik jól sáfárkodnak majd vele. A karrierszimuláció állítólag nem csak a versenyekre tér ki, barangolhatunk majd a padock-ban cseveghetünk a többi pilótával és ehhez hasonló nyalánkságok. Ezekre mondjuk nem tudom mi szükség, de akár jó is kisülhet belőle. Azért remélem kikapcsolható lesz. Lesz arcade és szimulátor játékmód, hogy mindenki igényét kielégítsék. Lesz csilli-villi grafika amit a Dirt 2-ben is kiválóan vizsgázó motor garantál számunkra. Ha már a Dirt 2 szóba került, igaz, hogy ott a Codemasters épp azt mutatta be, hogy mennyire képes elrugaszkodni az eredeti céloktól (rallyjáték helyett Need for Speed a rallypályán) de mivel itt licenc-elt játékról van szó, nincs olyan mozgásterük, ami megengedné nekik, hogy annyira eltévedjenek, mint a Dirt 2-nél.

Én már nagyon várom, hogy milyen lesz, ha csak fele annyira sikerülélvezhetőre, mint (szerintem) minden idők legjobb F1-es játéka a Grand Prix 4 akkor én már örülni fogok.

A megjelenésig sajnos még őszig várnunk kell, addig is kedvcsinálónak néhány kép a játékból:

[gallery link="file" columns="2"]
Share/Bookmark

2010. március 29., hétfő

Az idei év első Forma-1-es versenye

0 megjegyzés
Nem-nem-nem! Csak azért sem fogok hurráoptimista módon a Forma-1 feltámadásáról beszélni a tegnapi futam után, mint tették azt oly sokan. Való igaz, a tegnapi nagydíj úgy nagyjából az elmúlt három legizgalmasabb futama volt (a két évvel ezelőtt szezonzáró utolsó két kanyarja izgalmas volt, de azt leszámítva a futam többi részét tekintve nem verte ezt a tegnapit) de ezt megint csak az esőnek köszönhettük. Ha majd száraz pályán láthatunk ilyen fantasztikus produkciókat, hajlandó leszek csatlakozni az új szabályokat éljenző tömeghez. Ja és tudom, hogy volt már egy nagydíj idén, nem ez volt az első, de azt a futamot én nem vagyok hajlandó versenyként elismerni.

De addig is, milyen volt a tegnapi futam? Frenetikus. Végre láthattunk test-test elleni küzdelmeket, hihetetlenül végrehajtott előzéseket, egyszerűen az ember az ilyenekért nézi a Forma-1-et. A versenyt a futam elején merészet (és akkor külső szemlélőként látszólag rettenetesen nagy hülyeséget) húzó Jenson Button nyerte, aki elsőként ment ki száraz pályára alkalmas gumikért és így másodperceket hozott a többieken, ami végül a győzelméhez vezetett. Ehhez szüksége volt azért persze egyéb körülményekre is amibe beletartozott például, hogy az elbénázott rajtot követően még az első kanyart is sikerült elrontania, aminek a következményei Fernando Alonso-t és Michael Schumacher-t sújtották. Az angol világbajnok eltalált a ferraris hátsó kerekét és nekiforgatta a hétszeres VB győztes németnek. Persze még ez is kevés lett volna a sikerhez, csakhogy Sebastian Vettel-t idén már másodszor hagyta cserben az autója egy biztosan megnyert futam során, ezúttal a fék mondta be az unalmast, így a német a befutót már csak a boxutcából nézhette. Ahhoz képest, hogy két futam után a Red Bull tűnik a leggyorsabbak, igen nagy ponthátrányban vannak a Ferrari-hoz képest. A rajt nagy nyertese egyébként Robert Kubica volt, aki Renault-jával négy helyet jött előre, ami aztán a kieséseknek köszönhetően egy második helyet eredményezett neki. Persze azért számára nem volt ám ennyire egyszerű a dolog, hisz egyedüliként ő volt képes éles versenykörülmények között megálljt parancsolni Lewis Hamilton-nak, aki gyakorlatilag odáig bárkit megevett reggelire aki előtte autózott. A dobogón állók közül egyébként leginkább Kubica érdemelte ki a helyét, hisz sokat küzdött és mindig nyertesen került ki a harcokból. A harmadik helyen olyasvalaki végzett, aki ezen a versenyen kis túlzással pontszerzést sem érdemelt volna. Felipe Massa valami rémesen sokat hibázott, ha nincs az a fantasztikusan jól elkapott rajtja, ahol állva hagyott mindenkit, akkor az előbbi mondatba a "kis túlzással" kitétel bele sem került volna. Ha Hamilton-ról azt írtam, hogy bárkit megelőzött aki előtte ment, akkor Massa-ról elmondhatom ennek ellenkezőjét. A futam nagy részében feltartotta a mögötte autózókat, akik ezt rendszerint az ő megelőzésével hálálták meg. Csúszkált össze-vissza, voltak kanyarok amiket egymás után vagy öt körben képes volt elrontani. Egyetlen szerencséje, hogy a verseny végén csapattársa Fernando Alonso ment mögötte, hisz a spanyol vele nem lehetett olyan agresszív, mint volt másokkal mikor az utolsó helyről végig mászta a mezőnyt. Bizony Alonso utolsóból lett majdnem első, hisz az első kanyart követően a mezőny végéről indulhatott, és eséllyel támadhatta volna Kubica-t, vagy esetleg talán még a győztes Button-t is, csakhogy Massa nem igazán akarta elengedni, ő pedig nem kívánt belemenni egy olyan előzésbe aminek könnyedén Ferrari 0 pont lehetett volna a végeredménye. Csapatszempontból ez biztos nem volt túl jó döntés így. Alonso a negyedik helyen autózva egyébként Hamilton-tól is megmentette Massa-t, hisz nagyszerűen verte vissza az angol fiú támadásait, ez pedig a tegnapi Massa-nak egészen biztosan nem sikerült volna. Az ötödik helyen Nico Rosberg futott be elsősorban a verseny során kétszer is rettenetes nagyot butáskodó hazai pályán versenyző Mark Webber-nek köszönhetően, aki néhány körrel a leintés előtt hátulról belerongyolt az Alonso megelőzésén munkálkodó Hamilton-ba. A 2008-as év angol világbajnoka a Webber-i attrakció ellenére is befutott a hatodik helyen, mögötte a viszonylag csendes futamot teljesítő Vitantonio Liuzzi és Rubens Barichello ért be. Webber az orrkúpjának két körrel a leintés vége előtti cseréje ellenére is képes volt pontot szerezni, a kilencedik helyen zárt. A tizedik, utolsó még pontszerző helyen Michael Schumacher futott be, akivel a Forma-1 abszolút kezdői járatták a bolondjukat hosszú körökön át, Jaime Alguersauri-n például csak a katalán fiú hibája miatt tudott átmászni, odáig a Torro Rosso versenyzője hosszú körökön keresztül komplett bolondot csinált belőle, és nem egy támadási kísérletet visszavert.

A verseny utáni nagy kérdések a következők:

  • miért nem állítják vissza a 107%-os szabályt? Az új istállók annyira lassúak, hogy a többiek rendes versenykörülmények között 15-20 körönként körözik le őket, így pedig gyakran rettenetesen veszélyes szituációt teremtenek a pályán. Szegény versenyzőik nem is látják a mögöttük érkező gyorsabb autókat, aztán fél körrel később már állhatnak is félre elengedni azokat. Tegnap a cseppet sem ügyetlen Kovalainen még a közvetlenül előtte autózó De La Rosa-tól is kört kapott, Chandhok pedig a Hispania-val 4 kör hátrányban fejezte be a versenyt.

  • meddig tart majd ki a Schumacher fanok lelkesedése? Két verseny után persze korai lenne nagy következtetéseket levonni, de attól még tény, hogy a németek hétszeres világbajnoka eddig sokat nem tett hozzá sem a tavalyi VB győztes autó teljesítményéhez, sem úgy általában a versenyekhez. Ami engem illet én nem is vártam mást. Tudom, hogy a rajongóival ellentétben Schumi sem vár el nagy sikereket magától az idén, de én még azt is kétségbe vonom, hogy így negyven fölött ki fogja tölteni azt a három éves szerződését. Világbajnok már biztosan nem lesz, szerintem még Rosberg előtt sem tud majd végezni az év végén.

  • mikor rúgják már ki az RTL Klub-ról a Forma-1-hez vajmi kevéssé konyító Wéber-Czollner duót (Palik sem sokkal jobb ám...)? Tegnap körökön keresztül beszéltek arról, hogy Hamilton mekkorát esett vissza a rajtnál, miközben két kanyar után a hetedik helyen ment a tizenegyedikről indulva! És tették ezt még akkor is, mikor végig Hamilton kamerájából láthattuk a rajtot. Egyikük sem vette észre, hogy baromságokat beszélnek, egyikük sem mondta, hogy bocsi, ezt elnéztük... Nem. De mást képesek elnézni. Például az időmérőn első szakaszában rendszeresen összekeverték valamelyik Hispania-t vagy Virgin-t (nem tudom már melyiket) Schumacher-rel. Magyarázták, hogy a német milyen rossz helyen eresztett el valakit, miközben látszott a képernyőn hogy száz méterrel mögötte volt a csetepaté. És ez most még csak a két legdurvább baromsága a duónak. Nem értem, hogy mit keresnek a kommentátor állásban olyan emberek akik képtelenek figyelemmel kísérni a futam zajlását és mást sem tudnak csak össze-vissza baromságokat beszélni.


Végezetül lássuk a rajtot, ami tényleg izgalmasra sikeredett:







Share/Bookmark

Dead Like Me - Life After Death

7 megjegyzés
Mindenki meghal. Ez már csak így megy. Legyen az ember, állat, növény, vagy akár egy sorozat, amit a csatornája ideje korán küld a halálba. Hasonlóan járt annó a Dead Like Me hősnője is, akinek földi pályafutása mindössze 18 évig tartott, de aztán megadatott az a kiváltság (amit a háta közepére sem kívánt) hogy a halála után új életet kezdhessen. Ő hozzá hasonlóan a sorozata is megkapta a második lehetőséget azután, hogy eljött érte a Kaszás: pár évvel a végét követően az alkotók úgy döntöttek, hogy összetrombitálják az eredeti szereplőgárda fellelhető színészeit és leforgatják a széria folytatását, így született meg a Dead Like Me:  Life After Death. Aki esetleg nem tudná, hogy mi is volt ez a sorozat annak itt egy rövid ismertető róla.



A filmet azért sikerült úgy elkészíteniük az alkotóknak, hogy azok is megértsék akik a sorozatról még csak nem is hallottak. Az alapszituáció ugyebár annyi volt, hogy Georgia Lass-t élete első munkanapján telibetrafálja egy űrből lezuhanó WC-ülőke. Élete utolsó napja egyben halál utáni élete első napja is lesz, mert ahelyett hogy békében belépne a túlvilág felé tartó fénybe, itt kell maradnia kaszáskodni, hogy mások lelkének átsegítésében segédkezzen. Mivel a munkát mint olyat alapból sem szerette, ez meg határozottan olyasmi amit ő aztán nem akart, valahogy nincs igazán elragadtatva a dologtól. Egy kaszáscsapat tagja lesz, amely a legdurvább halálesetek áldozatainak segít az átlépésben, de emellett még kénytelen egy polgári állást is keríteni, mivel az alap foglalkozása nem épp olyasmi amiért fizetne neki bárki is.

Ugyebár ez volt az alapszitu évekkel ezelőtt. A sztori onnan folytatódik (A CIKK INNENTŐL BÖSZEME NAGY SPOILER A SOROZAT VÉGÉT NEM LÁTÓKNAK) hogy a csapat éléről távozik Rube, helyére új vezető érkezik Cameron Kane személyében, akinek a felfogása kicsit eltér elődjétől a kaszáskodást illetően. Modernizál, illetve mindent megtesz, hogy a csapat összes tagját lekenyerezze. Közben George húga Regie épp a szokásos "népszerűtlen tini" krízisen megy át, amit csak tetéz szerelmének balesete, akinek lelkét épp George-nak kellett volna elvennie... A sztori röviden ennyi, ennél többet nem tudok anélkül írni, hogy bele ne mennék a film poénjainak lelövésébe.

Szóval igen, eltelt néhány év, sokan változtak, az őskurvázié Daisy Adair például olyannyira, hogy az arca Laura Harris-ből Sarah Wynter-ré változott (szerintem óriási poén, hogy ez a két színésznő annó a 24 második évadában testvérpárt alakított). Ez sajnos a karakter esetében más változásokat is hozott. Sarah Wynter hiába nem rossz színésznő, képtelen jól hozni a karaktert. Az ő kisugárzásában nincs meg az a nyers és valahol mélyről érkező ribancosság, ami Laura Harris-ben megvolt, ezért a hiányt rettenetes túljátszással próbálja pótolni. Az eredmény egy hisztis ripacs színésznő lesz, nem az az elsőre sekélyesnek tűnő, de belül mégis érző karakter, ami korábban volt. A többiek karaktere nem változott semmit, ellenben Rube hiánya sajnos az eredeti Daisy-éhez hasonlóan érződik. Az új vezetőt a Lost-ból ismert Hanry Ian Cusick játsza, remekül, a gond inkább azzal van, hogy nem egy ilyen karakter kellett volna ide. Az ő személye hozza a legfőbb konfliktusokat, és bár a film maga jó, én mégis rossz döntésnek tartom a behozását. A többi színész és karaktereik igazából nem sokat változtak: a főszereplő Ellen Muth továbbra is fantasztikus, az igazán nagy rejtély számomra továbbra is az, hogy hogyan hagyhatnak parlagon heverni egy ilyen jó színésznőt. Való igaz, hogy nem egy klasszikus értelemben vett bombanő, de nagyon eredeti személyiség és hihetetlenül tehetséges abban amit csinál. Gyakorlatilag már az első perctől kezdve képes volt szerethetővé tenni ezt a lányt, pedig eleinte nem igazán tett szimpatikus dolgokat a karakter. Ezt a tulajdonságát a Life After Death forgatására sem vesztette el, szívesen megnézném őt más filmekben is. A régi kaszáscsapatból megmaradó két másik eredeti színész Jasmine Guy és Callum Blue még mindig vicces, ahogy megszokhattuk tőlük (már az első párbeszédükön dőlni lehet a nevetéstől) A George főnökasszonyát alakító Christine Willes még mindig irritáló kissé, de sokkal inkább szerethető, ami nagyon valóságossá teszi a karakterét. Cynthia Stevenson aki George anyját játsza, gyakorlatilag évekkel ezelőtt is ilyen volt, a karaktere tálán csak annyiban változott, hogy kicsit talán szelídült a kisebbik lányával való veszekedésekkel tarkított viszonya, bár békésnek továbbra sem mondható. Ha már felmerült George kishúga, igazából ő nagy változásokon ment át. Nem cserélték le, mint Daisy-t, csak az őt alakító Brit McKillip időközben felnőtt és bár kislányként is látszott rajta, hogy nem csúnya ő, csak szándékosan csúfítottak rajta, mostanra igazán szép fiatal lánnyá érett. A karaktere is sokat lépett előre, bár még mindig az az egész világgal hadban álló tini, de már nem az a durván csodabogár akinek az elején megismertük.

Szóval rengeteg változáson ment át a Dead Like Me a sorozat befejezése óta, ezek nem mindegyike tekinthető túlzottan pozitívnek. Az eredeti humor és morbid módon vicces halálok megmaradtak és ez azért kárpótol Daisy lecseréléséért, valamint Rube kiírásáért, valamint az új főnökkel érkező némiképp talán mesterkélt konfliktusokért. Azt sajnos már soha nem tudjuk meg, hogy ha annó a csatorna nem hozza azt a teljességgel érthetetlen döntést, hogy lelövi az egyik legnézettebb szériáját, ami ráadásul arányait tekintve a kezdetektől fogva alig vesztett nézőket... szóval akkor hová fejlődött volna a Dead Like Me. Nekem a Life After Death igazán tetszett, bár igazából akadtak benne hiányosságok és nem is tekinthető sorozat lezárónak, mint annak idején a Firefly számára a Serenity. Arra mindenképp jó volt, hogy felidézze minden idők egyik legeredetibb sorozatának hangulatát, de még emellett is kicsit érthetetlen, hogy a készítőknek egész pontosan mi volt vele a céljuk. Sokkal inkább volt ez egy sorozat duplaepizódja, mint egy teljesen különálló film. Mindezek ellenére is annak aki szerette a Dead Like Me-t, ez egy kötelező darab, igazán nagyot nem hiszem hogy csalódhat benne.
Share/Bookmark

2010. március 24., szerda

Napi durva

0 megjegyzés
Papa elmegy a doktorhoz a felesége leleteiért. Azt mondja neki a doktor:

- Van egy kis probléma, mert elkevertük a felesége leleteit, és nem tudjuk, hogy AIDS-es vagy Alzheimer kóros. De van egy tanácsunk, vigye ki Gödöllőre, hagyja ott, és ha hazatalál, akkor ne dugja meg!

Share/Bookmark

2010. március 21., vasárnap

Pandorum

3 megjegyzés
Kicsit megkésve most került a nálunk a mozikba a Pandorum, amit sokan egyfajta újkori Alien filmnek tartanak. Mondjuk egyetlen aspektusát leszámítva nagyon nem az, de attól még lehet jó film.

Lehet, de ami engem illet, rohadt távol áll tőle. Végül is nem rossz, de a jó az nem ilyen. Az alapötlet például nem rossz. Két fickó egy kihalt űrhajón ébred a hibernálásból és a legkevésbé sem emlékeznek rá, hogy hogyan kerültek oda, vagy most akkor mégis mi a fene van. Arra hamar rájönnek, hogy nekik kell átvenniük a hajó irányítását, mert aző műszakjuk következik, épp csak az előző váltás nincs sehol és a parancsnoki hídra sem képesek feljutni. Az energiaellátás erősen akadozik, szóval kénytelen kelletlen egyiküknek neki kell látni körülnézni a hajón, hogy akkor mi is történt. A felfedezés kevéssé alakul békésen, mivel mindenfelé emberevő zombik rohangálnak és az egyetlen ember akivel összefut szintén nem viselkedik sokkal kedvesebben vele. Az energiaellátás visszaállításához hősünknek a hátra maradt társának távsegítségével el kell jutnia a reaktorhoz, amihez zombihordákon keresztül vezet az út. Persze közben megtudjuk, hogy merre tart a hajó és egyéb ilyen nyalánkságok, de ezek felismerését inkább nem spoilerezem le.

Szóval a lényeg, hogy a milliónyi egymásra rakott klisé ellenére az eredeti alapötlet miatt még lehetett volna egy jó film, engem mégsem volt képes megragadni. Egyrészről hatalmas gond, hogy nagyrészt azt sem látjuk, mi történik, annyira jól érzékeltetik a hajóra telepedett korom sötétet. Tény, hogy a filmnek van egyfajta hangulata, de ezt bármely hasonló stílusú B kategóriás filmről elmondható, ettől még nem lesz jobb középszerűnél, pláne, hogy ami a fő hangulati elem akart volna lenni, az messze elmarad a nagy klasszikusoktól, de még az újabb kori trónkövetelőktől is. A kiszolgáltatottság, szűk tér, bezártság, magányos félelem az erősebb és túlerőben lévő ellenségtől... ez mind olyasmi ami például az Alien szériában lényegesen jobban átérezhető volt (egyébként egyedül ezeket az egyébként összes űrhorrorra jellemző hangulati elemeket tekintve lehet összehasonlítani a két filmet, különben ég és föld a különbség) de még a Resident Evil első részében is jobban sikerült megvalósítani. A film végi nagy csavar rettenetesen kiszámítható, gyakorlatilag kábé az ötvenedik perctől kezdve lehet sejteni, hogy valami ilyesmi lesz. Ha nincs csavar az nem baj, de ilyen ne legyen.

Ami a színészi teljesítményeket illeti, mindenki jól játszotta a rá osztott rémesen sablon karaktert, pluszt senki nem tett hozzá, bár igaz, hogy nehéz is lett volna... Dennis Quaid hiába volt a legnagyobb név és hiába az ő karaktere tűnik a legfontosabbnak, mégsem ő a főszereplő, hanem a sok filmmel a háta mögött álló, ám még mindig teljesen ismeretlen Ben Foster (akinek legjobb tudomásom szerint semmi köze a United potyakirály cserekapusához). A film harmadik főszereplője az élete első amerikai filmjében szereplő Antje Traue aki egy amolyan tipikus vadcsajt alakít, amit egy nagyobb költségvetésű filmben valószínű Michelle Rodriguez-re bíztak volna.

Igazából képtelen vagyok megérteni a film körül kialakult hype-ot. Ez egy egyszerű B film amiből a hasonló stílusú sci-fik aranykorában a 80-as évek végén, 90-es évek elején kismilliót forgattak, amelyek színvonalukat tekintve sem voltak gyengébbek. Kíváncsi leszek, hogy vajon valóban bővítik-e trilógiává a Pandorum-ot, mert gyakorlatilag ez a rész teljes lezárást kapott, egyetlen kérdést sem hagytak nyitva és bár lehetne folytatni, az már alapvetően más stílusban kéne készüljön. Én tiszta szívemből mindenkit lebeszélnék róla, de túlságosan sokaknak tetszett ahhoz, hogy az én végletekig negatív véleményemet megcáfolhatatlannak tartsam...
Share/Bookmark

2010. március 20., szombat

Amcsi sztárok titkos magyar énje

3 megjegyzés
Gondolom sokan vannak, akik ismerik a két következő képet, de nekem teljesen újak. A lényeg csak annyi, hogy a lentiekben két amerikai színésznőről készült képet láthattok, ahogy kiderül róluk, valójában aggódó magyar anyák, illetve takaros magyar menyecskék. Az utóbbi hiba azért is különösen ciki, mert a fajmagyar Jobbikosok újságjában követték el...

Eliza Dushku az aggódó magyar anyuka (a felhasznált fotó a Dollhouse egyik promóképe...)


És Shiri Appleby a Rosswell sztárja, mint magyar menyecske


Share/Bookmark

2010. március 18., csütörtök

Ki nevet a végén (Funny People)

1 megjegyzés
A Ki nevet a végén tipikusan az a film amelynél minden egyben volt egy igazán szórakoztató dramedy-hez aztán valahogy mégsem sikerült a dolog. Persze ha csak ennyit írnék, az miféle filmkritika lenne?



Az alapsztori dióhéjban annyi lenne, hogy van egy kevéssé sikeres srác aki stand up humorista szeretne lenni, de annyira nem megy neki, hogy még a barátait is csak komoly könyörgéssel tudja rávenni, hogy megjelenjenek az előadásán. Aztán van a legendás humorista megannyi sikerfilmmel a háta mögött, aki kiégett és épp meghalni készül, mivel a leukémia egy igen ritka fajtájában szenved. Egyedül él, mert nagyjából mindenkit elidegenített maga mellől. A kettejük sorsa egy stand up előadáson fonódik össze ahol a feltörekvő ifjonc produkciója megtetszik a nagymenőnek és maga mellé veszi szövegíró/titkárnak. Ebből persze barátság lesz, ami akkor is fennmarad, mikor egyikük vagy másikuk seggfej módjára viselkedik. Közben persze az ifjú srác is egész jó stand up-ossá válik. Aztán vannak mellékszereplők is a filmben: a feltörekvő srác lakótársai/barátai, barátnő jelöltje, a kiégett sztár exnője, annak férje és a gyerekeik.

A film sajátossága próbál lenni, hogy betekintést nyer a stand up comedy világába és mellette kis Entourage-os beütéssel a filmesek életébe is rengeteg sztár cameojával. Így láthatjuk itt a saját magát játszó Eminem-et, Sarah Silverman-t, Ray Romano-t, Andy Dick-et és még sorolhatnám.

A sztori kicsit sablonos, egye fene, de attól még lehetne jó a film. A gond nem itt van, hanem ott, hogy amíg a drámai vonal egészen jól ki van dolgozva, addig a humor elhanyagolható mértékben működik a filmben. Egyszerűen néhány tényleg jól eltalált poént leszámítva minden vicc, vagy viccesnek szánt dolog erőltetett és/vagy undorító, de nevetni azt nem igazán lehet rajta. A másik problémát a film hossza adja, ugyanis Apatow-nak 150 percesre sikerült nyújtania azt a témát ami max 100 percre lett volna elég. Külön zavaró, hogy a 80-90. perc tájékán mikor már kezd az amúgy sem erős film még jobban leülni, úgy tűnik, hogy mindjárt vége, de ehelyett egy addig éppen csak érintett szál kibontásának még csak akkor kezdenek neki... Tényleg nem akarom ezt jobban kifejteni, hisz csak elspoilerezném vele a filmet, nem mintha ez az a fajta film lenne amit a fordulatokért lehet (lehet?) szeretni.

Tulajdonképp a legnagyobb gond az első perctől kezdve a méla unalom. A történet folyása sem valami pörgős, de a karakterek még azt is képesek űberelni unalom tekintetében. Hogy a színészek unták-e ennyire a dolgot, vagy eleve így lett megírva a forgatókönyv azt nem tudom, de attól még tény, mindenki olyan, mintha kurvára lenne jobb dolga is mint ebben a filmben szerepelni. Persze amennyiben így van, igazat adok nekik... A karakterek végtelenül unalmasak, nem hogy különleges nincs bennük semmi, de még csak nem is szórakoztatóak, így az emberben meg sincs a vágy, hogy szimpatizáljon bármelyikükkel is.

A rendező-író Judd Apatow keze alól kikerült már jó néhány szórakoztató film (pl.: 40 éves szűz, Superbad, Felkoppintva) amelyeknek nem mindegyike volt frenetikus, de egy megnézésre jók voltak. Hasonló statisztikával rendelkeznek a főszereplők: Adam Sandler (tőle nem írok filmeket, kétlem van olyan aki nem ismerné) és Seth Rogen (Superbad, Ananász expressz, Fanboys) is. De feltűnik itt még pl Jonah Hill is a Superbad folyton kanos kövérfiúja, ő játsza Seth Rogan egyik barátját. Amit végkép nem értettem meg, hogy az örökös keményfiú Eric Bana mit keresett itt. Mármint tudom, van neki humoros oldala is, de itt még csak nem is azt mutatták be.

Szóval a Funny people nem több mint egy tanmese arról, hogy ha nem jól bánunk a minket körülvevő emberekkel, akkor egyedül maradunk az életben és lehet már későn kezdünk bánkódni az elszalasztott lehetőségeken. A mondandó szép, de nem lett volna muszáj ezt ilyen unalmas köntösbe öltöztetni, mert így a néző aki egy keserédes komédiára számított egy óra után már csak a keserűséget érez, komédiát csak akkor ha a film után megnéz egy Showder klubot.
Share/Bookmark

2010. március 17., szerda

Formula 1 2010

1 megjegyzés
Akkor hát itt van, elrajtolt (végre?) a 2010-es Forma 1-es szezon. Ez olyasmi aminek minden autó fanatikus számára jó hír kellene, hogy legyen. Végre újra felbőgnek azok a 2400 köbcentis süvöltő motorok és fantasztikus izgalmak közepette kergetik egymást az aszfalton... vagyis izé... körözgetnek hatvan kört zéró akciót produkálva. Az idei szezon sajnos ugyanott folytatódik, ahol a tavalyi abbamaradt. Oké persze vannak itt visszatérők és újoncok, régi és új bekerülő istállók, felforgatott szabályrendszer, kissé változott erőviszonyok, de attól még a lényeg maradt ugyanaz: a Forma 1 unalmas vasárnap déli ebédaláfestéssé silányult.

Schumacher visszatérése sokakat lázba hozott, de hogy miért azt felfogni nem tudom. Oké, ő a sportág legendája, minden idők egyik legjobbja, akinek eredményeit még megközelíteni sem tudta senki és valószínűleg ez így is marad, DE attól még nem szabad kifelejteni, hogy  elmúlt 41 éves, kihagyott három évet, és a jelenlegi autók gyakorlatilag minden porcikájukban különböznek attól, amikkel ő versenyzett. Ami engem illet, szerintem ha pariban tud lenni Nico Rossberg-gel, már elégedett lehet, VB címről nem is álmodhat. Gyakorlatilag ha más sportágak visszatérő legendáinak eredményeit nézzük, láthatjuk, hogy ők sem vitték sokra az újabb próbálkozásaikkor, egyedüli kivétel Michael Jordan és az ő első visszatérése, de az másfél év kihagyás után volt és 32, nem 41 évesen. Egyébként az ő második visszatérése már szintén igazolja a szabályt...

Ami az új istállókat illeti, egyelőre olyan mintha ott sem lennének, ahogy pl a Hispania Racing majdnem ott sem volt a nyitó nagydíjon, hisz olyan későn sikerült összeállniuk, hogy például egyetlen teszten sem tudtak részt venni. Ezek után persze még kevésbé érthető az FIA döntése, hogy a kész csapattal rendelkező Stefan GP-t miért nem engedték a USF1 helyett indulni. Szóval az új csapatokról szót ejteni sem érdemes, lassúak és fényévekre vannak attól, hogy akár csak a leggyengébb istállókat meg tudják közelíteni.

Az újonc pilótákra most nem térnék ki, egyetlen futam alapján róluk igazságtalan lenne képet alkotni, pláne, hogy többségüknek a csapata is újonc.

Vannak ugyebár új szabályok. Ezek közül egyértelműen kettő emelkedik ki: az új pontrendszer és a tankolás eltörlése. Egy jó és egy rossz változtatás. A jó: valóban kellett az új pontrendszer, így már nem engedheti meg magának egyetlen pilóta sem, hogy ellazsálja a futamot a második helyen, miközben azért jelentősen (szám szerint 7 ponttal) kevesebb jár, mint a győzelemárt. Ez idáig tiszta sor. Első látásra talán a tankolás eltörlése is jó ötletnek látszik, hisz ezzel kihúzták a Forma 1 halálának egyik okozóját: a boxtaktikázást. Mostantól nincs az, hogy kevesebbet tankolunk, hogy gyorsabbak legyünk az elején, aztán... nincs. Pont. Szóval ez így jó... LENNE, ha ezzel nem hoztak volna be olyan problémákat, amik összességében csak még tovább rontottak a helyzeten. Az még a kisebbik gond, hogy ezáltal az eddig nem különösebben létkérdés fogyasztás központi témává vált, hisz súlyos (tíz) kilók is lehetnek az autók között a rajtnál, amit nem lehet sem a pilóták képességeivel, sem a pokolba kívánt boxtaktikával kompenzálni. De ez még hagyján. Megérdemlik a nagyfogyasztásúak, kellett nekik olyan motort építeni. Az igazán nagy gáz az, ami rögtön a szezonnyitón is felmerült, hogy a nehéz autók zabálják a gumit, így a verseny elejét mindenki igyekszik egyszerűen letudni előzés nélkül, hisz két-három tempósabb kör úgy felzabálja a gumikat, hogy öröm nézni. Egyszerűen a nehéz autókkal ellehetetlenítették az előzést, ami eddig sem volt könnyű, mostanra viszont azonos tudású autók között komplett Mission Impossible. De az okosok az FIA-nál ugye tudják mit csinálnak...

Persze korai lenne a vasárnapi nagydíj alapján meszemenő következtetéseket levonni, de azért lássuk be, a fent vázolt problémák kevésbé tűnnek orvosolhatónak, mint egyik vagy másik élcsapat fél másodperces lemaradása a többiekhez képest. Hiába van sok VB esélyes és hiába lehet előre borítékolni, hogy idén akár 7-8 futamgyőztes pilóta is lehet, ha maguk a versenyek a méla unalom tengerébe fulladnak. A Forma 1 a pénzről szól, a pénz pedig a győzteshez száll, de vajon mennyi lesz az a pénz, ha az emberek teszem azt háromlábú tücskök ugróversenyét fogják nézni helyette, mert az is több izgalmat nyújt majd?
Share/Bookmark

2010. március 10., szerda

Halálos hajsza - Running Scared

5 megjegyzés
Mostanában úgy hozza a helyzet, hogy rengeteg időm van filmet nézni (hogy miért, azt itt és most ne annyira részletezzük) és ilyenkor az ember hajlamos minden szutykot berakni a lejátszóba. Na a most következő film nem erre lesz példa...



A magyar keresztségben a rettenetesen szánalmas Halálos hajsza címet kapó Running scared 2006 nagy sikerfilmje... lehetett volna, ha az akciórajongók ismerték volna, hogy mi ez. Pedig a szereplőgárda nem teljesen no name színészekből áll, a sztori kiváló akcióalapanyag, és a rendező is tudhat már a háta mögött egy kult filmet a Cooler-t (A szerencseforgató).

Miről is van szó? Adva van egy piti bűnöző Joey Gazelle (Paul Walker a Halálos iramban és a Tenger vadjai főszereplője) aki a maffia egyik utolsó kifutófiújaként dolgozik. Egy félresiklott ügylet amiben részt vesz a bandájával, néhány mocskos zsaru halálával végződik és nem annyira venné ki jól magát, ha fény derülne rá, hogy nekik is közük volt a dologhoz, ezért azt a feladatot kapja, hogy tüntesse el a gyilkos fegyvereket. Csakhogy nem olyan hülye ő, mint a főnökei gondolják, megvan a maga terve is, amihez nem árt, ha van nála némi bizonyíték a fejesek ellen, úgyhogy a fegyverek a pincéje egyik titkos szobájában kerülnek elrejtésre. Sajnos nem végez túl jó munkát, a fia és a szomszédban lakó barátja megtalálják a pisztolyokat, amiből nem is lenne gond, ha az orosz fiút nem terrorizálná a nevelőapja... Még a vacsoraidő vége előtt a zsarugyilkos fegyver ismét elsül, ezúttal a szomszédot sebesíti meg. A fiú eltűnik, Joey pedig hatalmas bajban van: ha a rendőrök rájönnek, hogy a két fegyver egy és ugyanaz, nem lesz nehéz dolguk eljutni a maffiához. Márpedig ha egy ilyen banánhéjon csúsznának el, azt Joey főnökei biztos nem hagynák megtorlatlanul, szóval mindenki más előtt kell előkerítenie a fiút és a fegyvert. A helyzetét bonyolítja az is, hogy a meglőtt szomszéd az orosz maffia fejének (John Noble - Walter a Fringe-ből) az unokaöccse és ez akár még bandaháborúhoz is vezethet. A maffia sejti, hogy Joey nem teljesítette megfelelően a rábízott feladatot, egy korrupt rendőr (Chazz Palmintieri - a maffiafilmek állandó szereplője) pedig teljes bizonyossággal tudni véli és ebben a gyors meggazdagodás lehetőségét látja, szóval főhősünk igen nehezen lehetne ennél rosszabb helyzetben. Eleinte próbálja a lehető legfinomabb módszereket alkalmazni a fiú megtalálására, de ahogy egyre jobban sürgeti az idő, bekapcsolja a Jack Bauer üzemmódot és már nem igazán nézi, hogy milyen piti bűnözőkön kell keresztül gyalogolnia.

Oké kicsit bő lére eresztettem a leírást, de ez most így alakult. A lényeg, hogy ez egy kőkemény akciófilm, ami lassítás nélkül pörög gyakorlatilag az első perctől fogva. A fenti Jack Bauer-es hasonlat egyébként már csak azért is megállja a helyét, mert a film közel real time-ban játszódik, mindössze pár óra történéseit fogja át. A készítők nem is próbálkoztak azzal, hogy korhatárossá tegyék a Running Scared-et, az erőszakot kőkeményen ábrázolják, bemutatják a bűn legmélyebb legundorítóbb bugyrait is és a nyelvezetet tekintve sem fogták vissza magukat. Egy szóval minden egyben van egy igazi tökös akciófilmhez.

A film látványvilága is nagyszerű, képesek voltak a lassításokat és dinamikus kameramozgást úgy felhasználni, hogy nem vált öncélúvá, hanem sokat adott hozzá a film feszített hangulatához. Mint már említettem durvulnak itt rendesen, de azért azt sem viszik annyira túlzásba, hogy önmaga paródiája legyen, mint teszem azt a Végső állomás legutóbbi részei, vagy a friss Spartacus sorozat.

A szereplőgárda is remek, bár A listás sztárok nem játszanak a filmben, azért rengeteg ismerős arccal találkozhatunk itt. A már említett Paul Walker, Chazz Palmintieri és John Noble mellet feltűnik itt elég jelentős szerepben Elizabeth Mitchell is a Lost-ból és Vera Farmiga a Touching Evil-ből. Szóval ezek után elképzelni sem tudom, hogy miért sikkadt el így a süllyesztőben a Running Scared, pláne, hogy az IMDb-n a nézőktől 7,6-os átlagosztályzatot kapott.

Szóval ha valaki szereti a feszültséget, a tökös akciófilmeket, vagy a maffia világát, az a Running Scared-el egészen biztosan nem húz mellé, én legalábbis rég nem csalódtam ilyen kellemesen egy filmben.
Share/Bookmark

2010. március 9., kedd

Sherlock Holmes

2 megjegyzés
Bevallom derekasan, mikor meghallottam, hogy Sherlock Holmes legújabb megjelenését a filmvásznon Guy Ritchie rendezi, kicsit megijedtem. Guy Ritchie volt az a rendező, aki a Ravasz az agy és két füstölgő puskacsővel, valamint a Blöffel üstökösként jelent meg a brit filmkészítés egén, hogy aztán a Madonnával kötött házassága alkotóilag olyan mély válságba lökje, ahonnan már látszólag nem volt kiút. Szinte nézhetetlen filmek kerültek ki a keze alól, aztán a Rockanrolla-val visszatérni látszott a helyes útra. A Holmes igen újító próbálkozásnak tűnt tőle, és mikor utoljára próbálkozott számára ismeretlen terepen, iszonyat nagy bukta és egy újabb nézhetetlen Madonna film lett az eredménye. Ezek után nem csoda, hogy vegyes érzelmekkel ültem neki a filmnek...



A vegyes érzelmek nem tartottak soká, gyakorlatilag pár perc alatt magával ragadt az egész hangulat ami körüllengi a filmet. Ritchie-nek tökéletesen sikerült visszaadnia az 1800-as évek Angliájának miliőjét és ami lényegesebb, úgy képes mozgatni ebben a környezetben a szereplőket, hogy az összhatás teljesen eredetinek tűnik, annak ellenére is, hogy alapjában véve a film jól ismert és már sokszor alkalmazott elemekből van felépítve.

Hogy mi is a sztori? Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Holmes és Watson egy hosszú nyomozás után végre kézrekeríti lord Blackwood-ot az őrült, megalomániás gyilkost, aki okkultista módszerekkel igyekszik hatalmat szerezni magának. A lordot halálra ítélik, miközben az ő elfogása óta Holmes majd meg hal az unalomtól, amin az sem segít, hogy Watson elhagyni készül a Baker Street-i lakásukat, hogy összeköltözzön arájával. A talán soha nem múló apátiából az rángatja ki a legendás nyomózót, hogy a vele való beszélgetés Blackwood utolsó kívánsága. A rövid csevej után Blackwood-ot kivégzik, ám annak sikerességét illetően megoszlanak a vélemények, hisz másnap reggelre simán kisétál a kriptából ahova tették. Na ez már Holmes-nak való feladat, különösen, hogy közben feltűnik A Nő, aki csinossága mellett, még a jó nyomozónk intellektuális és rejtélyek iránti érdeklődését is képes kielégíteni. Így tehát a legendás páros megkezdi nyomozását a londoni alvilágban, még ha Watson nem is mindig egészen saját akaratából vesz részt a dologban.

Hogy őszinte legyek nem igazán emlékszem már az eredeti Sherlock Holmes könyvekre. Valamikor még tizenéves koromban olvastam őket, de ahhoz túl régen, hogy össze tudjam hasonlítani a filmes karaktereket az eredetiekkel. Az biztos, hogy Guy Ritchie eddig a filmvásznon nem igazán látott oldalát mutatta be a legendás nyomozónak. Iszik, verekszik és úgy általában véve doktorhouseosan szarik bele az egész világba úgy ahogy van, nyoma sincs annak a finom, kissé sznob úrnak, akit a Jeremy Brett féle feldolgozásokból ismerünk. Mondják, hogy Robert Downey Jr-é a hitelesebb, de amennyire az én homályos emlékeim nem csalnak, az igazság valahol a két karakter között fél úton van. Ami fontos, hogy az új megvilágítás nagyszerűen működik annak ellenére, hogy a történet fonala a könyveket tekintve sehova nem illeszthető be, hisz amennyire kiderítettem, nem volt Lord Blackwood nevű ellensége Holmes-nak, Dr Watson soha nem nősült meg a regények során, olyan sem rémlik, hogy elköltözött volna, ráadásul ha feltételezzük, hogy a film a Sir Arthur Conan Doyle féle regények után játszódik, akkor sincs minden rendben, hisz a filmben feltűnő egyik karaktert akkor már rég ismerniük kellett volna.

Szóval lehet szőrszálhasogatni, de én most tőlem szokatlan módon mégsem teszem. Nem, mert a film tényleg nagyon jól sikerült. Hogy holmes-i szempontból milyen, azt nem merem megítélni, de ha azt ki is vesszük a képletből, nagyon jó. Hallottam, hogy valaki az akciót keveselli benne, de hát ez alapjában véve mégis csak egy krimi, szóval ennél több nem is kellett bele. A rejtély érdekes, a karakterek nagyon jók, és a műfaj keretein belül meglepően humorosak is, ami szintén jó. Ha hasonlítanom kellene valamihez a Sherlock Holmes-ot én a Johnny Depp főszereplésével készült Pokolból-t mondanám. A stílus hasonló, ahogy a környezet is, épp csak a hangulat az, ami azért lényegesen oldottabb. Mindezek ellenére azt bátran ki merem jelenteni, hogy aki azt szerette, az ezt is fogja.

A színészek kiváló munkát végeztek, mondom ezt úgy, hogy én Robert Downey Jr. évekkel ezelőtt végképp leírtam és addig sem tartozott a kedvenc színészeim közé, Jude Law-t pedig kifejezetten nem bírom. Ettől elvonatkoztatva nagyszerű párost alkottak végig megvolt köztük a dinamika és kellő eredetiséget tudtak vinni a két már jól ismert figurába. Az már csak egy személyes megjegyzés, hogy ebben a filmben egyértelműen kiteljesedett a már régóta emlegetett Sherlock Holmes - Greg House; illetve Dr Watson - Dr Wilson párhuzam. Mintha a készítők direkt rá is játszottak volna, így minden eddiginél jobban látszik, hogy miért is hasonlítgatják össze az említett karaktereket, mióta Dr House botját először láttuk végigkopogni a Princeton Plainsborough folyosóin. A főgonosz Lord Blackwod szerepét a számomra teljesen ismeretlen Mark Strong kapta, de hogy nem most kezdte a színészkedést az nem is kétséges, hisz megfelelően karakteres ellenfele tud lenni Sherlock Holmes-nak és az őt alakító Robert Downey Jr-nak, ami mindenképp elárul valamit. A famme fatale szerepét, Holmes szerelmét Rachel McAdams játsza és ő az aki talán kicsit kilóg a sorból. A karaktere igazán jó, ő valahogy mégsem képes hozzátenni azt a pluszt, ami miatt a többiekkel egy lapon lehetne emlegetni, ennek ellenére persze azt nem mondanám, hogy nem hiteles, de emlékezetessé nem tud válni.

Összegzésképp a Sherlock Holmes egy nagyszerű film, amit szerintem mindenki szeretni fog, aki oda van a rejtélyekért, humorért vagy csak úgy általában az 1800-as évek végének világáért. Való igaz, hogy nem egy tökéletes alkotás, de elég közel áll ahhoz, hogy nálam kiérdemelje az év eddigi legjobb filmje díját.
Share/Bookmark

2010. március 7., vasárnap

Valentin nap

2 megjegyzés
Ha létezik az idei évben olyan film ami egyértelműen a "Na ezt meg mégis minek kellett?" kategória, akkor az egyértelműen a Valentin nap. Nem több mint megannyi tízpercnyi romantikus sztori lazán összefűzve egy két órás!
filmmé, kiegészítve egyetlen hatalmas rejtéllyel: hogyan tudtak ennyi "A" kategóriás színészt összecsődíteni egy ekkora nulla valamibe?



Nem, a felvezetésem ellenére a Valentin nap nem egy rossz film, nem is jó. Nem. A Valentin nap az a film, amit ha megnézel, két nap múlva már csak momentumait tudod felidézni, annyira jellegtelen. Most nem a romantikus film gyűlölő hímsoviniszta tört elő belőlem, vannak romantikus komédiák amiken nagyon jót tudok szórakozni, vagy elérzékenyülni, de most nem így éreztem, igazán  felkacagni csak egyszer tudtam, átérezni az érzelmi szálat egyszer sem. A drámai rész és a konfliktusok nevetségesen sablonosak voltak, a happy end pedig valami röhejesen életszerűtlen. Olyan módon, ahogy az egy romantikus filmtől is elfogadhatatlan.

Nagyon előreszaladtam. Miről is van itt szó? Adva van február 14, adva van egy csomó pár, akik életük és kapcsolatuk különböző szakaszaiban járnak és adva van néhány az első pillanattól kezdve borítékolható konfliktus. Kik is a főszereplők? A virágárus srác (Ashton Kutcher) aki frissen az ágyból kipattanva kéri meg üzletasszony barátnője (Jessica Alba) kezét. Van a virágárus srác régi jó barátnője (nem olyan értelemben véve) a tanárnéni (Jennifer Garner) aki úgy érzi megtalálta élete szerelmét a frissen elvált (na persze...) szívsebész (Patrick Dempsey) képében. Van a tanárnéni legjobb barátnője a valentin nap gyűlölő sajtós (Jessica Biel) aki egy kiöregedő félben lévő sztársportoló (Eric Dane a Grace klinikából) ügyeit rendezgeti. A sztársportolónak van egy menedzsere is (Queen Latifah) akinél épp egy beugrós recepciós dolgozik (Anne Hathaway) aki reggel még nem be, hanem egy pasi (Topher Grace, Azok a 70-es évek show) ágyából kiugrós volt, egyébként mindenféle férfiakkal beszél domina módjára a telefonon. A már említett tanárnőnek van egy kis diákja, aki valakibe nagyon szerelmes ám így Valentin napkor és minden energiáját abba öli, hogy megajándékozza, még ha látszólag az egész világ össze is esküdött ellene. A kis diák bébiszittere épp a szüzessége elvesztését tervezi a pasijával, mert az ugyebár Valentin napon a legromantikusabb. A srácnak van egy legjobb barátja is (franc se tudja hogy hívják gyerek a Twilight-ból) annak meg egy tipikus sötéééééét (nem a haja árnyalatáról van szó) szőke barátnője (Taylor valami a csaj neve, állítólag ő is híres, biztos az...). A már említett kisdiák valamiért a nagyszüleivel lakik (Hector Elizondo és Shirley MacLaine) akik már közel járnak az arany lakodalmukhoz és annyira mintaházaspár, hogy Bree a Született feleségekből valószínűleg a teljes Lila akác közt lemészárolná, ha cserébe ilyen kapcsolata lehetne. Van egy magát nagyon sikeresnek tartó sportriporter (Jamie Foxx) aki akkora szám, hogy jobb híján őt osztják be utca embere riportokat készíteni Valentin nap alkalmából, ilyen minőségében gyakorlatilag szinte az összes főszereplővel kapcsolatba kerül valahogyan. Na és végül de nem utolsó sorban ott van egy repülő két utasa (Bradley Cooper és Julia Roberts) akik összebarátkoznak út közben, de hogy a többi szálhoz hogyan kapcsolódnak az két jelenettel a vége előttig rejtély marad.

Szóval az látszik, hogy a szálak összefonása szempontjából a készítők kitettek magukért, nem különben a színészek összeválogatását tekintve. Ekkora sztárparádé valószínűleg a Sin City óta nem készült. A gond csak az, hogy hiába a szépen felépített váz és kiváló színészek, ha nincs a dolog tartalommal megtöltve. Romantikus filmhez képest túl sok az ellenszenves, vagy agyilag tök sötét karakter (ráadásul ez elsősorban épp a női felhozatalra érvényes, a pasik közül csak egy példa van rá, ez egy csajfilmnél minimum érdekes). Ott a rengeteg szenteskedés (a végzős középsulisok várjanak a szexszel, ha valaki igazán szeret, még a legdurvább árulást is megbocsátja, ráadásul pár óra alatt) és a kierőszakolt happy end SPOILERES MONDAT KÖVETKEZIK: ha valakivel pár órával korábban szakított a menyasszonya, akkor az teljesen boldog lehet, mikor összejön a csajjal, akire mindig barátként tekintett és aki épp most jött rá, hogy az álompasija nős és mindvégig hazudott neki. Mert a valóságban ez úgy megy, hogy az ekkora csapások kiheverése pár óra alatt megy az embernek, ugye? SPOILER VÉGE. Gyakorlatilag hosszú-hosszú oldalakat meg lehetne tölteni azzal, hogy hány sebből vérzik ez a film, ami lehetetlenné teszi, hogy akár egy percig is komolyan vegyük, vagy beleéljük magunkat valamelyik karakter helyzetébe. Az alapötlet jó volt (kár, hogy a sok szálon futó szerelmi történet ötletéből az angolok évekkel ezelőtt már készítettek egy kategóriákkal jobb filmet...) de gyakorlatilag minden más nélkülözi az eredetiséget, de még a kliséket sem képesek úgy beleépíteni a filmbe, hogy élvezhetővé tegyék vele.

Az meg már csak Jessica Alba rajongóként az én nagy kérdésem lenne, hogy ezért a szerepért miért kellett őt be-castingolni? Kapott összesen 4, írd és mondd négy jelenetet, amelyek közül az egyik csak annyiból állt, hogy odasétál egy recepciós pulthoz és szól két szót. A maradék három sem nagyon volt két-három percnél hosszabb, abból egy volt a lánykérés, egy egy nagyjából teljesen fölösleges beszélgetés, amiből már egyértelműen látszott, hogy mi lesz itt a konfliktus, és ott volt még ugyebár maga a konfliktus. Ennyi. A karaktere pedig a legjellegtelenebb volt az összes közül, gyakorlatilag egy töltelékkarakter, amit más filmekben abszolút no name színésznőkkel szoktak eljátszatni. És ha ez még nem lenne elég, nem is illett hozzá a figura aki ráadásul mindezek után még ellenszenves is volt. Ismét megkérdem akkor: mi szükség volt arra, hogy ő játssza el ezt a karaktert. Négy jelenet, abból három a vőlegényével miközben az szinte végig a vásznon volt és majdnem az összes karakterrel volt interakciója...

Ez mondjuk már csak amolyan személyes dohogás persze. A lényeg, hogy a Valentin nap az a film, amit én senkinek nem ajánlok moziban (vagy úgy általában véve sehogy) megnézni, ha valaki ilyesmire vágyik, még mindig ott van az Igazából szerelem, ami kategóriákkal jobb. A Valentin nap sok mindenre jó (na persze...), de egy igazán romantikus estét megalapozni vele... na arra aztán biztos nem.
Share/Bookmark

2010. március 3., szerda

Renault Mégane Coupé 2.0

0 megjegyzés
Na ez a most következő bejegyzés tipikusan az amiről meg nem tudnám magyarázni, hogy eddig miért nem született meg. Annó a blog írásába részint pont az ilyenek miatt vágtam bele, eltelik közel egy év és még mindig nincs bejegyzés arról a tárgyról, ami egyértelműen a legközelebb áll a szívemhez... már a tárgyak közül persze.



Nagyjából két évvel ezelőtt, mikor még az előző munkahelyemen dolgoztam, olyan feladataim voltak, amikhez szükségem volt autóra. Az állás persze nem fizetett rosszul, úgy festett, hogy sokáig megmarad, ezért úgy döntöttem belevágok az autóvásárlásba. A párom is akkoriban tervezgette az autóvásárlást (ez még az összeköltözésünk előtt volt) így együtt vágtunk neki az autókereskedések zord világának. A párom nagyon körültekintően válogatott, rengeteg autótípust átnézett, kilistázta ami tetszett neki és ellátogattunk az olyan kereskedőkhöz, ahol lehetett olyan kocsit kapni. Én ennél kevésbé voltam megfontolt, két típust néztem ki, az egyik az eredeti, minden ráncfelvarrás előtti, tehát nem a hülye kacsaseggű Mégane Coupé, a másik pedig a Mitshubishi Lancer. Számomra megfizethető áron mindössze az előbbiből találtam autót a neten, szám szerint egyetlen egyet. A kocsivásárlás nem mehet durrbelebalázs módjára, az embernek jól meg kell vizsgálnia a kínálatot, mielőtt valamire kicsengetne súlyos százezreket. Igen. Ez a helyes módszer. Aztán van az, ahogy én vásároltam autót: megláttam élőben, a kereskedő beindította a motorját, anyám élettársa (kamionsofőr, ex-autószerelő) azt mondta jó állapotúnak tűnik és én már indultam is aláírni a szerződést.

És akkor itt kezdődjék a cikk elemzés része. Előre leszögezem, nem vagyok autószerelő és kábé annyit tudok az autók belsejéről, hogy a motorban dugattyúk vannak és nem benzinen élő törpék tekergetik a főtengelyt... Eleinte aggódtam a kocsim olcsó ára miatt (575 ezer volt, mikor általában a típus 700-nál kezdődött) de aztán az ebbéli félelmeim alaptalannak bizonyultak. Persze nem mondom, hogy makulátlan állapotban volt, mikor megvásároltam, de a francia autók átlagos híréhez képest azt hiszem nagyon jól szolgál azóta. Hogy milyen vezetni és ehhez hasonlók, arra később térek ki, előbb kezdem a megbízhatósági kérdéssel, hisz talán mégis ez a legfontosabb egy autónál.

Megbízhatóság/szervíz


Igen, ez egy francia autó esetében erősen sarkalatos pont. Az elektronika egy fos, de ha elromlik, akkor legalább drága szervizelni. Ezzel sajnos nem tudok vitába szállni, az én autóm esetében sincs másképp. Azonban a saját autómat meg kell védenem, mert amit szerelőnél eddig költenem kellett rá, az két kivétellel olyan problémák miatt volt, amikkel együtt vettem a kocsit, lám azért megvan miért volt olyan olcsó. A hátsó ablakok nyitása-csukása nem működik, ki nem szarja le, hátul úgy sem utazik senki (magyarázat később) A napfénytető nem nyílik (amúgy sem használtam volna soha). Ezek megjavítására nem is költöttem egy fillért sem. Ennél sarkalatosabb kérdés volt a fűtőmotor bekrepálása, amiről kiderült, hogy igazából nem a motorral volt gond, hanem a kapcsoló ellenállásával. Nem hangzik nagy gondnak, ugye? Egy ellenállás. Nos egy ilyen ellenállás Renault-éknál 15 ezer Forintba kerül... Az egyetlen elektronikai probléma ami már nálam jött elő, a motorvezérlő elektronikájával volt. Valami apróságot kellett benne cserélni, az egy tízesbe fájt. Szóval valóban nem olcsó ha már hozzá kell nyúlni az elektronikához, de két év alatt ennyi probléma igazán nem számít soknak. Ami az autó más területeit érinti: kipufogó: komplett csere (az előző gazda gányolt szart építtetett a gyári helyére); vízcső (gyári alkatrész 21 ezer Forint, nem gyári nem létezik hozzá...); fékpofa; vezérműszíj; olajszűrő; légszűrő; olajcsere; na meg egy eltömődött esőelvezető megreparálása ami miatt az esővíz egyenesen az utastérbe folyt. És ennyi. Az autó 14 éves, tehát azt hiszem a felsorolt lista nem számít túl hosszúnak, két év alatt ennyi szerviz bőven az elviselhető szinten belül van. Az össz szervízköltség nagyjából 150 ezer Forint ami igen barátságosnak mondható.

Biztonság


Méretes erős tárcsafékek, a kilencvenes évek közepén gyártott középkategóriás autók messze legmegbízhatóbb karosszériája vezető és (opcionálisan) utasoldali légzsák... kell ennél több?

Kényelem


Na igen, valakinek ez is szempont. A Mégane Coupé egy igazán kényelmes autó. Két személynek. Esetleg négynek is, ha a sofőr és a másik elöl ülő legfeljebb 170 centi és a maradék két fő akkora, hogy egy Lamborgini-be is csak sámliról tudna beszállni. Ez bizony kőkeményen két emberre lett tervezve, a hátsó ülés inkább csak amolyan dísznek van beépítve és épp ezért is nem zavar, hogy a hátsó ablakok nem nyílnak ki. Az elől ülők ellenben minden kényelmi berendezést megkapnak, ami az autó gyártásának idején elvárás volt. Az ülések körülölelik az embert, még egy sportosabb kanyarvétel esetén sem csapódunk az ajtónak/ülünk az útitársunk ölébe. A kocsi alja közelebb van az úthoz és keményebbek a rugói, mint a négy illetve öt ajtós kivitelűeknek, ami a sportosságnak jót tesz, de ennek köszönhetően centire pontosan meg tudjuk mondani, hogy milyen mély kátyún hajtottunk át. A sportosságnak van még egy hátránya kényelmi szempontból: a hangerő. Rövid távon brutálisan jó, de egy hosszú út esetén a motorhangra kevésbé izgulók (magyarra fordítva: a csajok) valószínűleg már más véleményt mondanának róla. A kormány és az ülések pozíciója annyiféleképp állítható, hogy gyakorlatilag bárki megtalálja a számára kényelmes vezetési pozíciót. A középkonzol vezérlőelemei logikusan vannak megtervezve, különösebb odanézés nélkül is használhatjuk őket. A kormány mellett két bajuszkapcsolót helyeztek el, amikkel az összes igazán fontos funkciót elérhetjük. Erről vezérelhetjük a fedélzeti computert is, aminek mondjuk sok funkciója nincs, mégis igazán hasznos tud lenni, ha nem fejben kell kiszámolnunk, hogy mekkora az autó fogyasztása, vagy hogy kábé meddig jutunk el a jelenlegi benzin mennyiséggel. A csomagtartó nemcsak kupéhoz képes kellemesen nagy, egy családi autóban is elférne ekkora.

Design


A design a kornak megfelelő módon lett kialakítva. Semmi extra, mindenhol műanyag, szövet és némi műbőr borítás. Nem a legdrágább minőség, de az idő próbáját megfelelően kiállja és látványnak sem zavarja az ember szemét. Az ergonómikus elrendezésnek és barátságos beltérnek köszönhetően az ember otthonosan érzi magát az autóban ülve, amit a  sportos műszerfal igazán feldob. Ennél nagyobb elvárás részemről nincs is egy kocsi belsejével szemben. És ami a külsőt illeti: szerintem ilyen szép autóhátsót azóta sem láthattunk középkategóriás autón (ez a kitétel kizárólagosan a Coupé-ra vonatkozik, a négy és öt ajtós verziók itt semmiben nem különböznek az átlagtól) szégyen, hogy a francia designerek pont ezt a rész tervezték át, az újabb verzióban... Kívülről a kocsi úgy fest, mintha a tervezőktől az összes vonalzót elvették volna, így minden idom megrajzolásához körzőt kellett volna használniuk. A sok lekerekített forma könnyen mehetne a sportos külső kárára, valahogy mégis az ellenkező hatást éri el: a kocsi robosztus és kecses is egyben. Már ránézésből is az az érzése az embernek, hogy ez a kocsi tapad az útra. Ezt a hatást a motor beindítása csak erősíti. Bár nem a külső designhoz tartozik, de a motor tervezői valami fantasztikus munkát végeztek az erőforrás hangjának kalibrálásakor. Ez a kocsi megszólalásig sportos, vajon utána is...?

Vezetési élmény


Igen. Ez az a rész, ami miatt azt mondtam: ez az a tárgy ami a legközelebb áll hozzám. Már a motor beindításánál elönti az embert az érzés, hogy "Padlógázzal irány a versenypálya!" aztán ahogy a kocsi megindul ez csak fokozódik. Csodálatosan gyorsul (10 másodperc alatt van százon, ez ahhoz képest, hogy csak sportOS autó és nem ténylegesen sportkocsi, határozottan jó), szinte bármennyire alacsony sebességről, bármely fokozatban képes már az első gázfröccsre ugrani. Nagyszerű úttartása van és a rövid tengelytávnak köszönhetően hihetetlenül kicsi a fordulóköre. A futómű kiválóan van kalibrálva, az ember az út minden rezdülését érzi. Persze az már, hogy ez jó vagy rossz, már mindenkinek egyéni ízlése, egy kupé esetében én mindenképpen a pozitív kategóriába sorolnám. A sportos hatásba egyetlen egy dolog rondít csak bele: a váltó. Sajnos jó francia autóhoz méltón a váltó hosszú úton jár és kissé nyúlós hatást kelt. Ezzel nincs is gond egy családi autóban, de egy kupéba sportosabb váltó kellene. Szerencsére azonban annyira nem rossz azért ez a váltó, hogy lerontsa az autó nagyon jó összképét. Igazán sportos persze hátsókerék hajtással lenne, de ezt gyakorlatilag már az első kanyar után képes feledtetni az emberrel. A Mégane Coupé nem az az autó ami egyszerűen eljuttat A pontból B pontba. A Mégane Coupé az az autó ahol magát az utat élvezi igazán az ember.

Összegzés


A Mégane Coupé egy nagyszerű autó a maga nemében. Ezen az áron ilyen vezetési élményt nem sok kocsi nyújt. Mindemellett kifinomult szép formája és biztonságos kivitelezése bárki számára jó alternatívává teheti, aki szereti a sportos autókat, de a sebesség mellett egyéb elvárásai is vannak. A fogyasztása 2 literes autóhoz képest meglepően barátságos, országúton akár 7 liter alatt is lehet tartani, de óvatos vezetéssel városban sem sokkal több 9 liternél. Egyedüli ellenérvként az igen drága alkatrészeket és a nem túl megbízható elektronikát mondhatnám, de ezek olyan gondok, amik azért a tíz évnél öregebb nem német autók kilencven százalékára ugyanúgy igazak.

Végezetül egy kis Mégane parádé:









Videó arról, hogy miket is lehet kihozni belőle


A rally ördöge. Egy időben szinte csak WRC-k verték a pályán


Így készült az utcai Mégane-ból rally autó


Share/Bookmark