2010. január 31., vasárnap

White Collar

1 megjegyzés
Vannak sorozatok amiket már a megjelenésük előtt az ember tűkön ülve vár. Vannak amiket csak a főszereplőjük miatt, de akad olyan is, aminek a sztorija olyan frenetikus, hogy előzetesen kihagyhatatlannak tűnik. Na és aztán ott van az a kategória is, ami felett az ember valamiért átsiklik és ha egyáltalán észreveszi valaha és úgy dönt hogy megnézi, akkor is inkább amolyan "Tudjuk le, hogy aztán többet ne is gondoljunk rá" stílusban. Na számomra valamiért ebbe a kategóriába tartozott a White Collar. Igazából semmit nem tudtam róla még a sztoriját sem, olyannyira, hogy mikor a párom mondta, hogy van ez az új sorozat, nézzünk bele, teljesen idegen volt számomra a dolog. Még csak nem is hallottam róla és ez gyanús volt: ez tuti nem lesz nagy szám, mindegy azért egy részt tuti túlélek belőle...

Nos abból azóta már kilenc rész lett, szóval az előzetes idegenkedésem igen nagy baromságnak bizonyult. Ezért kell elolvasni egy sorozat sztoriját, mielőtt minimális ítéletet hoznánk róla, ugyanis ha tudtam volna miről szól, kapva kaptam volna hogy megnézzem. A történet annyi, hogy van egy fiatal nagypályás szélhámos Neal Caffrey, aki pár hónappal a többéves börtönbüntetésének lejárta előtt megszökik a sittről. Hogy miért azt senki nem érti, de gyorsan utánaszalajtják Peter Burke-öt az FBI ügynököt aki annó elkapta. Most ez nem telik sok időbe, Caffrey kezén úgy csattan újra a bilincs, hogy magába roskadva ül egy lakásban és a legkisebb ellenállást sem tanúsítja. Másnap hívja az ügynököt a börtönbe, hogy kössenek alkut: segít neki az éppen zajló nyomozásban, ha cserébe kihozza a börtönből. Burke rövidebb habozás után beleegyezik a dologba, így lesz az FBI-nak egy benfentes csalója/szélhámosa/műkincshamisítója/tolvaja, akit egy nyomkövetős bokaperec segítségével két mérföldes pórázon tarthatnak. Persze Caffrey nem az igazságszolgáltatás iránti elkötelezettsége miatt jelentkezik FBI-os tanácsadónak: a szerelme váratlanul eltűnt és azt gyanítja, hogy valaki fogságban tartja. Ez egyébként a sorozat, vagy legalábbis az első évad főszála.

A sztori nagyjából ennyi. A történetet meg lehetne fogni a véresen komoly oldalról is, de a készítők inkább egy könnyed nyomozós szériát akartak készíteni és nagyon jól sikerült eltalálniuk a rejtély-akció-humor arányt. Igaz, hogy sok újdonsággal nem találkozunk benne, de a már ismert elemeket igazán élvezetesen elegyítik benne. Ott van például a zsaru filmek egyik legrégebbi összetevője, a nagyon-különböző-habitusú-társak-akik-barátokká-válnak aminek milliónyi változatát láttuk már és itt is működőképes. A nagydumás, találékony, szabályokat rugalmasan kezelő Caffrey és a kissé merev mindent a nagykönyv szerint csináló Burke kiváló párost alkotnak. Szerencsére azért amennyire lehet, a kliséket kerülik, tehát itt például nincs válófélben lévő, vagy elvált nyomozó, akinek a felesége/exfelesége nem érti meg a munkája iránti elkötelezettségét. Amennyire lehet, mindig csavarnak a sztorin és igyekeznek már ennyire az elején is frissen tartani a sorozatot azzal, hogy a műfaj keretein belül mozogva minden epizód más forgatókönyv szerint zajlik.

Ami a szereplőket illeti: a sorozat főszereplője Matthew Bomer aki a Tru Calling és a Traveller című sorozatokból lehet ismerős, de én azt hiszem a White Collar-ral valószínűleg igazán komolyan sikerül majd befutnia. Kiválóan alakítja a nagystílű, meggyőző, de mégis szerethető szélhámost és gondolom a csajok nem csak a karakter egyénisége miatt fogják szeretni. Burke szerepére a sorozatok veteránjának számító Tim DeKay-t választották, aki az IMDb tanúsága szerint kismillió olyan szériában játszott, amit nézek, mégsem ismertem sem az arcát, sem a nevét... mindezek ellenére képes bizonyítani, hogy nem véletlen az a temérdek epizódszerep és megérdemelte, hogy egy sorozatban végre főszerephez juthasson. Ami a mellékszereplőket illeti: a sorozat legnagyobb nevét egyértelműen ott találjuk: Burke feleségét El-t Tiffani Thiessen alakítja, akit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ott van még rajta kívül a Vészhelyzet Gallant dokija, Sharif Atkins, valamint Willie Garson és James Rebhron akik névről valószínűleg senkinek nem ismerősek, de biztos vagyok benne, hogy az arcukat látva mindenki a homlokára csap, hogy: "Ó én ezt a palit már ezer filmben láttam!"

Röviden a White Collar könnyed, szórakoztató kikapcsolódás bárkinek aki nem keresi sznob módon minden sorozatban-filmben, hogy valami egészen újat mutasson. A formula szerintem működőképes, és bár nem ismerem a nézettségi adatait, de meglepődnék, ha ez a sorozat csak egy évadot élne meg.
Share/Bookmark

2010. január 29., péntek

Dragon Age: Origins

0 megjegyzés
Az elmúlt hetekben igen keveset foglalkoztam a bloggal. Ennek igazából egyetlen oka van: az, hogy amikor a gépnél ülök, akkor az időm 99%-át a Dragon Age: Vérvonalak című játék előtt töltöm. Ritka az a játék, ami ilyen jellegű függőséget képes okozni, de ennek sikerült.

dragon-age-origins

Hogy miről is van szó? A Dragon Age, egy szerepjáték, mégpedig a jobb fajtából való. Az elmúlt évben a videójátékokkal kapcsolatos szavazásokon gyakorlatilag fej-fej mellett hozta el a díjakat a Call of Duty: Modern Warfare 2-vel, és ez bizony nem is véletlen. Az alapsztori és a játék teljes világa hihetetlen részletesen lett kidolgozva, nagyon látszik, hogy erre nem pár hónapot áldoztak csak... A történet amúgy tipikus fantasy, de nem az a fajta ami egy Uwe Boll agyából pattanna ki. Igazán újat nem hoz, de az ismert elemeket nagyszerűen ötvözi és már önmagában ez is képes órákra a képernyő elé ragasztani az embert. A játék egy középkor szerű fantáziavilágban játszódik, ahol vannak még varázslók, sárkányok, elfek, törpék, griffek (illetve ők már nem, mert a játék jelenére kihaltak) és egy csomó olyan lény is akivel az ember nem csak egy kihalt sikátorban nem akarna találkozni. Több évszázadonként egy vezérdémonnak sikerül feljönnie az alvilágból és a mélység teremtményeinek az "éjfattyaknak" az élére állva a világ elpusztítására tör, ezt a köznyelv "Veszedelemnek" hívja. Van egy lovagrend, a "Szürke kamarások" amely elsődleges feladata, hogy ezt megakadályozza. Mivel a történet kezdetekor már nagyon sok évszázad telt el az utolsó Veszedelem óta, a Szürke kamarások lassan megfogyatkoznak és a köznép úgy tartja, már csak a múltjukból élnek. Azonban közeleg az új Veszedelem és a Szürke kamarások embereket toboroznak a harchoz. Mi itt csatlakozunk bele a játékba, hogy milyen faj sarjaként, azt mi dönthetjük el. Lehetünk elfek, törpék, és természetesen emberek, de azokon belül is több háttérsztorival vághatunk neki a játéknak. Besoroznak minket a Szürke kamarások közé és rögtön a dolgok sűrűjében találjuk magunkat. A király serege elpusztul egy magas rangú hadúr hataloméhes árulása miatt, de a dolgot mégis ránk, azaz a Szürke kamarásokra kenik. Innentől kezdve az a feladatunk, hogy a kicsiny csapatunk élén végigkalandozzuk Ferelden országát, sereget toborozzunk az éjfattyak és az áruló hadúr ellen, valamint bizonyítsuk saját ártatlanságunkat. Nem kis feladat tekintetbe véve, hogy a Szürke kamarásokkal kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötő elfek, mágusok, törpék és az egyetlen szóba jöhető emberi nemes úr éppen hatalmas kulimászban van, amiből ki kell húznunk őket ahhoz, hogy segítségünkre lehessenek. A történet nagy vonalakban ennyi, de rengeteg mellék küldetés is van, amik teljesítése nem kötelező, ellenben nagyon hasznos a karakterünk, illetve a csapatunk tagjainak fejlesztése és pénzszerzési szempontból. Akad például olyan küldetés, aminek teljesítésével új útitársra tehetünk szert. Új útitársak egyébként döntéseinktől függően is csatlakozhatnak hozzánk. Az egyetlen problémánk csak az lehet, hogy akárhány társat szedünk is össze, egyszerre csak hármat vihetünk magunkkal. Én szinte teljesen kezdő vagyok RPG szempontból, így igen nehezen boldogultam eleinte, de hamar bele lehet tanulni a négy ember irányításába.

Nagy szerep jut a játék során a hozott döntéseinknek. Nem csak hasznos társak esetleg muníció, pénz vagy ehhez hasonló szerzése függhet a helyes út választásától, de akaratunkon kívül akár egy kényes szituációban a rossz mellé is állhatunk, ha nem megfontoltan döntünk. Ezek nagy része persze nem olyasmi, ami józan paraszti ésszel megoldhatatlan lenne, de mégis tetszetős az, hogy mi alakíthatjuk a történet folyását és nem csupán a szereplők pályákon való végigrugdosása a feladatunk és akad azért olyan döntés is, ami valamely karakter halálát eredményezheti és nem olyan egyszerű megítélni, hogy végülis az-e a rossz... A rengeteg lehetőségnek köszönhetően, ha a fő vonalakat figyelmen kívül is hagyjuk, rengeteg olyan apróbb történetszál van, amit kibogozhatunk, ilyenek a csapatunk tagjainak háttértörténetei például. Ha már a csapat tagjairól beszélünk, bizony itt az sem mindegy ám, hogy milyen viszonyt alakítunk ki velük. Ki ügyességgel magunkba bolondíthatjuk őket, de adott esetben ha szemetek vagyunk velük, még akár az életünkre is törhetnek. Ezek megint csak olyan finomságok, amik rengeteget tesznek hozzá a játék összképéhez.
Share/Bookmark

2010. január 24., vasárnap

Bro On The Go - Tesó a seregben

0 megjegyzés
Egy tesó mindig szereti a hazáját, kivéve ha az nem Amerika.

Ha valami öntelt állampolgár emlékeztet arra, hogy ő fizette a kiképzésedet, abszolút elfogadható, ha demonstrálod megszerzett tudásodat egy jól irányzott tökön rúgással.

A "Mi nem kérdezzük, ha te nem mondod" elv a fingásra is érvényes.

Ha netalán New York-ban vagy a Haditengerészeti héten és úgy alakul, hogy meglátsz engem amint egy dögös csajjal dumálok a kölcsönzött tengerész egyenruhámban, akkor az maradhatna esetleg kettőnk között?
Share/Bookmark

2010. január 18., hétfő

Bro on the Go - Tesó a parton

0 megjegyzés
Egy tesó soha nem visel szandált zoknival. Megtervez egy koherens lábviselet összetételt és ahhoz ragaszkodik.

A “fürdőruha nem kötelező” strand, tesóknak nem jelenti ténylegesen azt, hogy “fürdőruha nem kötelező”.

Az emberek félnek a cápáktól, de ha úgy vesszük valamilyen módon nem épp ők az óceán tesói?

Egy fixírozott bikinifelső soha nem kapcsolódik ki.
Share/Bookmark

Bro on the Go - Tesó egy reneszánsz vásáron

0 megjegyzés
?
Share/Bookmark

2010. január 14., csütörtök

Pókember reboot

12 megjegyzés
Törzsgyökeres Pókember rajongóként olyan jó hírt olvastam a minap, hogy órákig madarat lehetett velem fogatni. A Pókember 4 project éléről távozott az Evil dead trilógia óta csak hányadékot gyártó Sam Raimi, aki a legszuperebb szuperhősből lúzer óvodást csinált. Ami még jobb hír, hogy vele együtt búcsút inthetünk a kacsaszájú antiszínész Tobey McGuire-nek is, tehát lehet, hogy a következő Pókember nyomokban már emlékeztetni is fog a képregény eredetire. Ideje volt már. Nem tudom mit várhatunk, de nagyon remélem, hogy a milliószor elcsépelt tinifilmes vonulatot végképp magunk mögött tudhatjuk majd. Nekem színész ötletem most így hirtelen nem lenne Peter Parker szerepére, de az is tökéletesen megfelelő, ha egy feltörekvő fiatal színészt választanak, feltéve ha az a barátnője elvesztése felett érzett fájdalmát képes lesz széles vigyor nélkül a pofáján játszani...
Share/Bookmark

2010. január 13., szerda

CSI: Az interaktív kiállítás

1 megjegyzés
Már egy jó ideje terveztük a párommal, hogy megnézzük a Millenáris CSI kiállítását, amire végre a tegnapi nap folyamán alkalmunk is nyílt.

Hogy őszinte legyek, nem mondhatnám, hogy a legnagyobb CSI fanatikusok közé tartozom, de azért kedvelem a sorozatot és a bűnüldözéssel kapcsolatos dolgokt mindig érdekesnek találtam, így egy percig sem ellenkeztem, mikor a párom kitalálta, hogy meg kéne nézni a kiállítást.

Először is szögezzük le, ez a kiállítás nem a sorozatról szól, az csak keretet ad az igazi témának, ami a bűnüldözésben alkalmazott technikákról szól. A megvalósítás szinte nem is lehetne ennél eredetibb: a kiállítás egész területén kihelyezett monitorokon az első CSI szereplői kalauzolnak minket végig a saját szakterületükön, miközben mi magunk nyomozunk a három lehetséges ügy valamelyikén. Van ott helyszín, áldozat és minden felszerelés, ami a nyomozáshoz kellhet. Persze azért nem kell Poirot szürkeállományával rendelkeznünk ahhoz, hogy felderítsük az eseteket, én inkább a technikákra való figyelést emelném ki mindenkinek, különben nem lesz idő végigcsinálni mind a három ügyet, márpedig az sok érdekes dologról való lemaradással jár. Tényleg minden részletre kiterjedő ismereteket kapunk, hisz betekintést nyerünk a DNS vizsgált, ballisztika, arcrekonstrukció, drogvizsgálat és minden ezekhez hasonló illetve kapcsolódó technika világába. Persze csak a dolgok felszínét kapargatjuk meg, de még így is igazán érdekes és tapasztalat a kiállítás.

Nem is igazán tudnék negatívumot kiemelni, talán csak azt, hogy az ügyek lehettek volna nehezebben megoldhatóak, de mint említettem, itt a technika megismerése volt a cél, szóval csak szőrözés lenne. Én mindenkínek ajánlom a kiállítást akit érdekel a bűnüldözés világa, még akkor is, ha esetleg amúgy a CSI franchise összes tagját a pokolba kívánja.
Share/Bookmark

2010. január 12., kedd

Bro on the Go - Tesó az edzőteremben

3 megjegyzés
Egy tesó nem marhulhat, ha le kell vetkőznie más tesók előtt az öltözőben.


Ne ítéld el a tesót, aki arra kéri a csajokat, hogy figyeljék őt fekvenyomás közben. Azt a tesót ítéld el, aki ezt erekcióval teszi.


Az Isten nem srácok számára teremtette a sztreccset.
Kivétel David Lee Roth a 80-as években, az valahogy működött.


Sérülésig menni, csak hogy nagyobb súlyt emelj meg, mint a melletted lévő srác, nem bizonyít semmit... mindössze azt, hogy mennyire király vagy.


Meglepetés! Nem te vagy az egyetlen srác aki azért jár erre az aerobik órára, hogy csajokkal ismerkedjen.


Fecske a boxer előtt.


A lábgépet arra találták ki, hogy villogtasd a vádlid, combod és quadricepszed, nem pedig az aszott heréid.


Légy kedves minden nővel az edzőteremben, hisz ismered a régi mondást:
"A ma kövér csajai, a jövő dögös csajai"
MEGJEGYZÉS: Kivéve, ha görény arcuk van, amely esetben viselkedj velük úgy ahogy tetszik.


Ha az a terved, hogy addig ülsz a szaunában, amíg valami más lép be, mint egy elhízott kelet-európai, akkor bizony pajtás, remélem szereted a hőgutát.
Share/Bookmark

2010. január 9., szombat

Bro on the Go - Tesó a diszkóban

0 megjegyzés
Egy tesó soha nem emeli a feje fölé a kezeit tánc közben.

Két tesó mindig megtartja egymástól az egyméteres távolságot, miközben azonos parketten táncolnak, még akkor is ha a késharcot adják elő a “Beat It”-ből, amit gondolom két tesó amúgy sem tenne, vagy legalábbis nem túl sűrűn.

Eszedbe se jusson nyakláncot viselni.

ROHADT NAGY ZAJ VAN ITT, UGYE?
Share/Bookmark

2010. január 7., csütörtök

Call of Duty: Modern Warfare 2

0 megjegyzés
Előre is le szeretném szögezni, hogy bár jó ideje játszom videójátékokkal, a Call of Duty féle első nézetes akciójátékok eddig szinte teljesen kimaradtak az életemből, szóval a kritikára is így tessék tekinteni.






A Modern Warfare a nagyközönség által talán leginkább várt idei játék és meglepő módon többé-kevésbé képes is megfelelni a vele szemben támasztott teljesíthetetlen elvárásoknak. Ami rögtön az ember szemébe ötlik, az a játék csodálatos grafikai kidolgozottsága. Gyakorlatilag amint nekivágunk a történet játékmódnak, rögtön egy sivatagi támaszponton találjuk magunkat, szinte az azonnal az akció sűrűjében. Itt elsajátíthatjuk az alapvető fogásokat. Én minden játékot gamepad-del játszom, de ugyebár egy PC-s FPS esetén ez teljességgel megvalósíthatatlan, szóval kénytelen voltam megszokni a billentyűzet + egér kombinációt, de ez meglepő módon könnyű volt, ezért mindenképp pluszpont jár a készítőknek.

Ami miatt már nem jár dicséret, az a történet mód pofátlan rövidsége. Abszolút kezdőként is alig 6 óra volt a teljes végigjátszása, ami nagyon rövid. Ellenben az is igaz, hogy a Modern Warfare 2 célközönsége egyértelműen az online játékközösség, márpedig a multiplayer játékra az MF2 tökéletes választás. Visszatérve a történetre: a rövidségért cserébe kárpótolnak az igazán ötletesen kidolgozott küldetések. Van itt gyakorlatilag minden nemű harci tevékenység, ami a valóságban előfordulhat. Érezhetjük magunkat a Sólyom végveszélyben klausztrofób városi körülményei között, ostromolhatjuk a Fehér házat, a magukat oda bevető terroristák kiszorítása céljából, de van itt rejtett beszivárgás katonai bázisra, olajfúrótorony visszafoglalása, vagy kivonási pontra jutás ellenséges területen. A küldetések izgalmasak, pörgősek, illetve feszültséggel teliek és egy percig sem unja őket az ember. Gyakorlatilag tökéletes harci szimulációt kapunk a fejlövés fájdalmas lehetősége nélkül. Harci helyzetben halljuk ahogy a lövedékek elsüvítenek a fülünk mellett, ha villanógránát robban másodpercekre megvakulunk, de még helikopter balesetet is átélünk, tehát gyakorlatilag mindent megkapunk, hogy valóban a harctéren érezzük magunkat. A társaink és az ellenségünk intelligenciája meglepően magas, gyorsan reagálnak bármilyen helyzetben, összehangoltan mozognak, fedezik egymást, mindent úgy tesznek, ahogy valódi katonák is tennék azonos helyzetben. Egy lövöldözés játék esetében nem is kérdéses, hogy a fegyver felhozatal alapvető fontosságú, nos itt abból is kapunk szép számmal. A legmodernebb gépfegyverek ugyanúgy szerepet kapnak, ahogy például az AK 47-es, vagy a Dragunov távcsöves mesterlövész puska. A hangulat tényleg fenomenális, nem csoda, hogy ekkora siker lett a játék. A történet módról már csak annyit, hogy hiába a küldetések változatossága, de maga a sztori egy hatalmas nagy nulla. Számomra az sem túl pozitív dolog (bár tudom ez másokat nem zavar), hogy a játék során több karakter bőrébe bújunk, tehát kicsit nehezebb így kötődni az épp aktív karakterhez. Ez persze már inkább csak kötekedés.

Van itt a multiplayer játékmód mellett egy másik is, amely gyakorlatilag különböző rövidebb küldetések összessége. Itt nincs sztori, ami összekötné a jeleneteket, szimplán megyünk és lőjük az ellent (vagy osonunk el a háta mögött). Ez már félig-meddig tekinthető multiplayer-nek is, hisz ezeket társainkkal co-operálva is teljesíthetjük.

Sajnos egyelőre idáig jutottam a játékkal, a tényleges multiplayer kipróbálásáig nem jutottam még el, mert túlságosan kezdőnek érzem magam hozzá, ahhoz meg semmi kedvem, hogy tízéves gyerekek öt másodperc alatt rongyosra rugdossák a seggem.

Konklúzió: a Modern Warfare 2 tökéletes választás az FPS játékok szerelmeseinek, megfelelő vassal pedig a látvány is valami csodálatos. Ha pedig harci szimuláció szempontjából nézzük? Nos, akkor sincs oka szégyenkezni, ennél reálisabban nem igazán lehetne visszaadni a harcok valódi természetét.
Share/Bookmark

2010. január 6., szerda

A csúf igazság

3 megjegyzés
Kethrine (Izzie a Grace klinikából) Heigl és Gerard (Leonidas király a 300-ból) Butler összeállt egy könnyed, de azért nem teljesen szokványos romantikus komédiára. És az eredmény? Az bizony egy olyan film, amit minden csajnak látnia kell, és bizony a pasik is jól szórakoznak ahelyett, hogy a romantikus gejtől hányingert kapnának.

a_csuf_igazsagAbby (Heigl) egy helyi TV csatorna közepesen sikeres hírműsorának producere. A munkájának él és őszintén szólva a pasiszerzéshez kábé annyit ért, mint Kiszel Tünde a magfizikához, talán épp ezért él egyedül a cicájával. Egy rettenetesen szar napja után véletlenül meglátja Mike (Butler) műsorát a TV-ben, ami épp az ő problémájára jelenthetne megoldást. Ennek ellenére nem igazán nyeri el a tetszését a dolog, hisz Mike tömör véleménye annyi, hogy a férfiak szívének meghódításához a legrövidebb út a köldökig kivágott dekoltázs és fenékig felvágott szoknya ráadásul ezt nem a legszalonképesebb formában adja a nagyközönség tudtára. Ezek után még sokkolóbb a lánynak, mikor másnap a főnöke bejelenti, hogy a hírműsort Mike ismerkedési tanácsadós blokkjával fogják feldobni. A viszonyuk ezek után a kendőzetlenül őszinte Mike-kal cseppet sem felhőtlen, egészen addig, amíg a férfi ajánlatot nem tesz neki: segít neki meghódítani a frissen megismert szomszédot, ha cserébe Abby nem próbálja kifúrni a műsorból. Bár a lány minden porcikájával ellenkezik betartani a férfi tanácsait, azok igen hatásosnak bizonyulnak...

A csúf igazság legfőbb erénye nem a meglepetés, hiszen igen kiszámítható, hogy mi lesz a végkifejlet, de nem is ez a fontos, hisz az odatartó út rengeteg sírvaröhögős poénnal van kikövezve. Már eleve is Mike karaktere ontja magából a poénokat (mondjuk azokon lehet lesznek csajok, akik nem annyira röhögnek...) de Abby néha kissé mániás depressziós viselkedése sem kevés vicc forrása. A bugyis jelenet meg... szóval nekem senki ne mondja, hogy Katherine Heigl nem jó színésznő.

A csúf igazság minden kétséget kizáróan a tavalyi év egyik legjobb vígjátéka, olyan mintha az ember másfél óra tömény sitcom-ot nézne. Bár sok újat nem mutat, mégis képes maradandó szórakozást nyújtani mindkét nem számára, márpedig ezt igen kevés romantikus komédia mondhatja el magáról.
Share/Bookmark

2010. január 5., kedd

Bro on the Go - Tesó az utesózáson

0 megjegyzés
Abban az esetben, ha egy tesó két tesójának is odaígérte az örökös első ülésen ülés jogát, a következőknek kell meghatározniuk, hogy ki lesz a navigátor: (a) futóverseny az autóig, (2) néma aukció, vagy abban az esetben, ha az út hosszabb, mint 600 kilométer, (3) halálig tartó, szabályok nélküli ketrecharc.

Egy tapintatos tesó lehúzza az ablakot, mielőtt kivillantaná a seggét az autóban.

Ha azt mondom hozz Dorritos-t, akkor "Cool Ranch Doritos"-ra gondolok. Emlékezz rá mikor megállunk a pihenőnél, mert ha nem teszed, lazán visszaküldelek a boltba érte.

Ha egyszer csak Montana-ban lyukadsz ki, valahol valaki nagyon elszúrt valamit.
Share/Bookmark

2010. január 4., hétfő

Becstelen Brigantyk

6 megjegyzés
Hatalmas elvárásokkal telve dumáltam rá a páromat, hogy nézzük meg ezt a filmet. Ő már Tarantino nevének említésénél kibukott egy kicsit én csak később csatlakoztam az ő negatív véleményéhez. Hogy miért? Több oka van annak. Egyrészről elismerem, hogy a Brigantyk a maga módján rengeteg zseniális húzást tartalmaz. Kétségtelen, hogy jobbnál jobb alakításokkal találkozhatunk és a színészek lubickolnak a tarantino-s karaktereikben. De van egy óriási hiba: a sok feszültségfokozós jelenet mellett a történet tényleges vezetése teljesen elsikkad és a nagy csavar, vagy a fantasztikus finálé is elmaarad.

brigantyk_poszter_uj

Nem mondom, hogy rossz ez a film, de háborús mozinak nem nevezném. Gyakorlatilag szinte akármikor, akármilyen helyzetben játszódhatna, a háború inkább csak a hátteret adja meg. Talán éppen ezért is harc tulajdonképp egyáltalán nincs a filmben. Igen, a háború borzalmaiból kapunk ízelítőt, de ennyi szadizmus eddig minden Tarantino filmben volt, szóval ezt sem emelném ki. A sztori amúgy annyi lenne, hogy a második világháború elején egy francia zsidó lány családját egy náci tiszt kiirtatja. A lány évekkel később új néven egy mozit üzemeltet Párizsban. Beleszeret egy náci kiskatona, aki épp a Harmadik Birodalom hőse, film is készült róla, amit a zsidó lány (persze a fiú nem tudja, hogy a csaj zsidó) meghódításának céljából szeretne annak mozijában bemutattatni. A bemutatón ott lesz a náci vezetés krémje, így a lány elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon családja haláláért. Mellékszálként (és ezt tessék komolyan venni, mert bizony a film címszereplői, a Brigantyk nevű nácivadász banda valójában csak háttéralakként van jelen a filmben) ott van a Brad Pitt vezette zsidó katonákból álló különítmény, akik különös kegyetlenséggel öldösik a németeket válogatás nélkül. Amint tudomásukra jut a filmbemutató ők is tervbe veszik a náci vezetés kiírtását. És ennyi a sztori. Kész. Sehol egy csavar, akció, vagy bármi, ami igazán érdekessé tehetné azt a közel két és fél órát. Ez persze apró túlzás, de nagyjából ez a helyzet. A történet kábé egy másfélórás filmre lenne elég, de Tarantino a hosszú, elnyújtott és persze be kell ismernem néhol zseniális jelenetekkel túlhúzta ezt két és fél órára. Valahogy az volt az érzésem végig, hogy Tarantino szinte minden hosszabb jelenettel olyan maradandót akar alakítani, amit Michael Mann a Szemtől szemben szenzációs De Niro - Pacino párbeszédjével. A baj az, hogy igazából tényleges történetet nem tett mögé, ráadásul a harmadik hasonló jelenetnél már nem üt akkorát az egész.

Igaz ami igaz, a színészek valószínűleg az összes Oscar kategória jelöltjei között ott lesznek, mert szenzációsat alakítottak, a baj csak az, hogy tették ezt egy végtelenül unalmas, már-már művészfilmes tempójú alkotásban. Persze tudom, szinte egyedül vagyok a véleményemmel, de nekem a Brigantyk az év csalódása volt. Én háborús filmet vártam Tarantino stílusában, ez pedig szinte nem is állhatna távolabb attól...
Share/Bookmark

2010. január 3., vasárnap

Tervek

3 megjegyzés
Az elmúlt néhány napban nem igazán volt meg az a haj de nagy blogírós kedvem, de így az ünnepek végeztével tervezem, hogy újra beindul az üzlet :) Az ünnepek alatt láttunk jó néhány filmet, amikről majd nekilátok kritikákat írogatni. Ezek közé tartozik a Becstelen Brigantyk, Csúf igazság, X-Men Origins: Rozsomák (hogy száradt volna le a keze annak aki Farkasnak fordította), Transformers 2. Az új gépnek köszönhetően kipróbáltam pár játékot, amikkel valószínűleg soha nem fogok eleget játszani, hogy kritikákat tudjak írni róluk, de a lehetőség megvan. NBA 2k10, CoD: Modern Warfare 2, Dirt 2, Dragon Age: Origins. Az új géphez új oprendszer is dukált, így a Windows 7-es ismerkedésről is tervezek bejegyzést. De persze személyes jellegű élményekről is fogok írni, valamint a Bro on the Go fordítások sem maradnak el.

Apropó, ha már Bro on the Go... ha valakinek megvan a könyv nyomtatott formában, és kedvet érez segíteni nekem, kérem jelezze. Annyiról lenne csak szó, hogy össze kellene hasonlítani az én PDF verziómat a nyomtatott formával, mivel gyanúsan kevésnek tűnik a PDF tartalma. A segítséget előre is köszi mindenkinek.
Share/Bookmark

2010. január 1., péntek

Ez volt 2009

4 megjegyzés
Az elmúlt év sok szempontból hozott változásokat az életemben. Ott van pl a munka ahol először informatikusból munkanélküli, majd munkanélküliből katona lettem. Ami igazán vicces a dologban, hogy ez folyamatos színvonalbeli emelkedést jelent... Lehet egyszer majd írok az előző munkámról is, maradjunk annyiban, hogy nem volt még olyan melóhelyem ahonnan szívesebben jöttem el.

Az eddigi punnyadásból tavaly kezdtem el kirángatni magam és kezdtem el újra sportolni. Hogy milyen sikereim lesznek e-téren még nem tudom, mert a kiképzés óta egyetlen edzésen sem tudtam megjelenni, szóval ez még a jövő zenéje, de mindenképp pozitív pont.

A tavalyi év végén kisebb pénzösszeghez jutottam, ami arra épp elég lesz, hogy rendezzem a korábban összeszedett tartozásaim egy részét, megjavíttassam a kocsim, (vannak gondjai most szép számmal) és ebből sikerült modernizálni is egy kicsit a  számítógépet, amin így mostanra már a legaktuálisabb játékok is szép grafikával futnak.

Akadtak negatív dolgok is, ott van mindjárt a már említett albérlős esetünk, amely akkora kárt jelent, hogy a kisebb pénzösszeg amihez jutottam rögtön rámehetne a helyrehozatalára, ha egyben akarnánk kifizetni a dolgot. De az sem pozitív, igaz, hogy ez nem konkrétan a tavalyi évhez kötődik, hogy a törzsgyökeres csepeli családunk teljesen szétszóródott az országban, így pl a nagyanyámat és édesanyámat tavaly összesen ha hatszor-hétszer láttam. Bizony a pénz nagy úr, és ami azt illeti a hat hónapi munkanélküliség elég rendesen lenullázott minket anyagilag, egy fizetésből elég nehéz megélni...

Szóval ez volt 2009 magánéleti szempontból. Az év eleje nagyon szar volt, bár sajnos ez csak az elmúlt hosszú évek tendenciájának folytatása volt, de a végére, legfőképp az utolsó másfél-két hónapra nagyon sokat javult a helyzet, remélem most már ez lesz a jellemző.

Volt 2009-ben azonban sok más dolog is, néztem sorozatokat, filmeket, játszottam videójátékokkal és azok mellett sem szeretnék elmenni szó nélkül.

Sorozat


Ez nehéz kategória. A kedvenc 2009-ben megismert sorozatom az egyértelműen a The Big Bang Theory, de az már évek óta fut. Ha a 2009-ben induló sorozatokat vesszük, akkor a győztes a Dollhouse. Eliza Dushku szériája gyengébb kezdés után eszméletlenül beindult, a második évad pedig már egyszerűen zseniális. Hatalmas tökönrúgás jár az összes amcsi baromnak aki miatt ez a széria is épp akkor kap cancel-t mikor igazán nagy durranás lett belőle.

Filmek


Sok filmet láttam idén, akadtak jobbak és rosszabbak is. A győztes nálam egyértelműen az Avatar. Pár nappal az év vége előtt olyan zseniális alkotást ismertem meg benne, hogy nem tudtam nem neki adni a trófeát, de számomra a Terminátor 4 sem sokkal marad el mögötte. Azonban ki kell osztanom az év csalódása díjat is, ami három nappal ezelőttig a Watchman-nek járt volna, de aztán megnéztem a Becstelen Brigantyk-at... Majd fogok róla bejegyzést is írni alkalomadtán, előre legyen elég annyi, hogy én sokkal többet vártam tőle. Vannak benne tarantino-s karakterek, tarantino-s jelenetek és maga a film is tarantino-s épp csak súlytalannak tűnik az egész. Elnyújtott, hosszú és igen unalmas, én sokkal többet vártam tőle a hatalmas felhajtás után...

Sport


Voltak izgalmas meccsek és versenyek az idén. Említhetném a 2009-es év csúcspontját, az U20-as foci válogatottunk VB bronzérmét, vagy a két drámai mérkőzést is hozó NBA döntőt, de a legjobb meccset a Premier League egyik városi rangadója, a menchester-i derby hozta a United és a City között. De nem szabad megfeledkeznünk az úszó VB-ről, amin hosszú évek óta a legjobb teljesítményt hozta a magyar csapat, ami aranyakban és egyéb érmekben nyilvánult meg.

Videójáték


Ez talán a legnehezebb kategória. Sok játékkal játszottam az idén, de kifejezetten idei termés csak a PES2010, az NBA 2k10 (ezt összesen fél órányit próbáltam ki eddig) illetve a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a H.A.W.X. Mivel a játszott idő alapján mind nagyot tetszik és igazán össze sem lehet őket hasonlítani, nem hirdetnék győztest ebben a kategóriában. Húz annyira a Tomb Raider felé a szívem, hogy ha idei induló lenne a Tomb Raider Underworld, őt hoznám ki nyertesnek, de sajnos ehhez két hónappal később kellett volna megjelennie.

Az év felfedezettje


A női felfedezett számomra Selena Gomez, a Wizards of Waverly Place főszereplője. Oké, gyerekes sorozat és oké, a színésznő is gyerek még (bár mondjuk egy átlag 17éves kiherélne, ha legyerekezném) de aranyos és a sorozat is jópofa. A férfi felfedezett az idei két kedvenc filmem alapján nem is igazán lehetne más, mint Sam Worthington. Meglátjuk mit hoz számára a jövő, de jó eséllyel személyében a legújabb akciósztárt köszönthetjük.

Zene


Megannyi jó zeneszám íródott idén, de igazán csak egy ami képes volt beleégetni magát huzamosabban az agyamba és ez a Boy Does Nothing Alesha Dixon-tól.

Az év botránya


Mindent egybevetve (illetve nem mindent, mert a politikát kihagyom a szórásból) szerintem ezt a kategóriát egyértelműen a Forma-1 nyeri. Hogy egy sportbajnokság ennyire ne a sportról szóljon, az siralmas... vagy röhejes. Attól függ honnan vesszük.

Azt hiszem számomra ennyi volt 2009, meglátjuk az új év mit hoz majd...
Share/Bookmark

B.U.É.K.

2 megjegyzés

Minden kedves olvasómnak boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!


f_4832aac1ccfaa
Share/Bookmark