2009. június 9., kedd

Terminator Salvation

Kicsit szokatlan módon az összegzéssel szeretném kezdeni, hogy a spoilerektől félőkkel is közölhessem a véleményemet, spoilerek majd csak a Tovább után következnek. Ez egy jó film. Nem kicsit, nagyon. Én nem vagyok az a könnyen lenyűgözhető fajta, több filmre sütöm rá, a "szar" jelzőt, mint amennyire a "jót", vagy "elfogadhatót", de ez határozottan jó volt. Már most előre szeretnék szólni, hogy ez nem egy hagyományos film elemzés, inkább a film gerjesztette hullámoknak próbálok magyarázatot találni. Persze elemzés is lesz.

Először is szeretnék egy bekezdést szentelni a film elleni gyűlöletkampánynak is. Később is lesz róla szó, de ez mindenképp érdemel egy száz százalékig saját bekezdést. Tudom hogy a neten általában a "mindegy-mit-csak-szidhassak-valamit" típusú emberek hangja a leghangosabb mindig minden témában, ezért annyira nem is veszem komolyan a véleményüket. Sokkal reprezentatívabbnak tartom, hogy a moziból kilépve egyetlen elégedetlenkedő hangot sem hallottam, holott figyeltem rendesen. Körülöttem mindenki nagyon élvezte a filmet. Olvastam rengeteg hozzászólást a neten, mely szerint minősíthetetlenül gyenge lett, tele van logikai bakikkal, stb, stb... NEM. Vannak hibái, logikai buktatói, ez tény. A forgatókönyv sem éri el mondjuk az első két rész színvonalát, de a rettenetes harmadik részét magasan veri. Mindezekkel együtt látványban nagyon odacsap és ennél a filmnél ez a lényeg, nem más. Én elfogadom, hogy sokan egyszerűen elfogadhatatlanul magas elvárásokkal ültek be a moziba és azokat ez a film képtelen teljesíteni. Szidják a forgatókönyvet, ami a kategóriájában nem is lehetne jobb. Dobálóznak a logikai buktatókkal, mikor maga az EGÉSZ Terminátor széria logikai buktatók sorozatára épül. John visszaküldi Kyle Reese-t aki majd az ő apja lesz? Hát nem eleve egy nagy hülyeség? Ha nincs John aki visszaküldje, akkor ki küldte vissza, hogy megcsinálja John-t? Miért mindig csak egy terminátort küldenek vissza? Kismillió ilyen kérdés van, amire nem keresünk választ, mert nincs rá értelmes magyarázat. Ilyesmi felett egy popcorn mozit nézve átsiklunk. Ez nem Poirot regény, hogy minden apróság pontosan a helyére kerüljön a végén. Ezt már maga az időutazás és az öntudatra ébredő gépek témája kizárja, itt pedig mindkettőből kapunk rendesen. Illetve az időutazásból a Salvation-ben nem, csak amolyan említés szinten, de nem is ez a lényeg. Egyszerűen képtelen elvárás már, hogy egy film akkorát üssön, mint annó a T1, meg a T2. Akkoriban évenként 1-2 ilyen stílusú film készült, mostanában meg 8-10. Egyszerűen nem lehet már olyat mutatni ami visszahozná azt az érzést ami mondjuk a folyékony terminátor rácsokon történő átfolyásakor kerítette hatalmába az embert. A mai kor elvárásai mások és a T4 azoknak teljesen megfelel.

terminator_salvation_www_hqparadise_hu

A film tökéletesen illeszkedik a Terminátor univerzumba, kapunk rengeteg robotot és akciót az arcunkba, ennél több pedig komolyan nem is kell. A forgatókönyv bőven az elfogadható szinten belül van, még ha néhol az ember el is gondolkodik, hogy ez így most miért nem úgy van, ahogy ép ésszel gondolnánk. Hozzáteszem ezen kérdések egy része is már a Terminátor első része óta vár a megmagyarázásra, tehát semmiképp nem varható ennek a résznek a nyakába.

A film nagyon bekezd, már az elejétől valami agyament pörgés megy, a karakterek akcióról akcióra vándorolnak. De olyan akciók ezek, hogy az embernek a lélegzete is eláll tőlük. A film második felében aztán jön egy kicsit lassabb rész, amire talán nem lett volna szükség. Nem ül le igazán, de ami azt illeti szerintem pöröghetett volna ugyanúgy végig az egész ahogy az eleje. A finálé nem lett rossz, bár azt valóban be kell, hogy valljam nem az volt film leglátványosabb akcióorgiája. Bármilyen más esetben el lenne tőle ájulva az ember, itt azonban sokkal durvább akciók is voltak a film korábbi részeiben, azokhoz képest ez nem akkora szám. (Jellemzően ez is olyan jelenet, ami John Connor-hoz és nem a film másik főszereplőjéhez Marcus-hoz kötődik elsősorban)

A mostanság nagyon divatos kamerarángatós vizuális megoldások nem maradhattak ki innen sem, de valahogy itt mégis működőképesek tudnak lenni. Az akciójelenetek alatt egyszer sem fog el bennünket a mondjuk például a Transformers alatt tapasztalható "na most akkor ki a franc is küzd kivel?" érzés. Egy két vizuális megoldás pedig az egyszerűségével együtt is hihetetlenül hatásos. Az operatőr kiváló munkát végzett, ahogy a véleményem szerint a rendező McG is. A film egész látványvilága valami hihetetlenül cool és ez jótékonyan elfedi az apróbb hibákat. Nekem a díszletek is tetszettek. Egy világvége utáni világnak így kell kinéznie.

A színészi játék. Hát igen ez egy igen érdekes része a filmnek, mert nem a Christian Bale alakította John Connor a film főszereplője. Én tudom, hogy őt írták ki elsőnek, meg minden, de ő valahogy mégsem képes főszereplővé válni. Nem annyira szokatlan ez, hiszen a Sötét lovag esetében is legfeljebb a harmadik helyre tehettük a főszereplők közt. Én tudom, hogy jó színész de valahogy mégis inkább másodhegedűs típusnak tűnik. A film főszereplője és a lényegesen szinpatikusabb karakter a friss felfedezett Sam Worthington alakította Marcus. Habár az ő hátteréről gyakorlatilag semmit nem tudni mégis képes volt ellopni az egész filmet John Connor elől. A legvagányabb akciók is hozzá kötődnek és a sztoriszálat tekintve is ő van jobban a középpontban. Habár a karakter maga nem tűnik túl bonyolultnak és tényleg a homályba vész minden vele kapcsolatban mégis vele tud az ember a legjobban azonosulni. Aztán ott van még a Kyle Reese-t játszó Anton Yelchin aki szintén nagyon jól adja a szerepet. Igazából sok egyebet nem lehet hozzátenni. Itt Kyle még csak egy tini, aki már kellőképp bátor (vakmerő, hülye, kinek hogy tetszik) de még eléggé elveszett. Ez a fiatal orosz származású színész játékából mind kiválóan átjön. A többi karakterre nem is térek ki külön, mert egyrészről túl sokan vannak ahhoz, hogy mindenkiről írja, másrészről pedig nem is olyan nagyon jelentősek. Talán Moon Bloodgood az aki még aki említést érdemel, hisz az ő karaktere az akit még valamennyire megismerünk, annyira azonban már nem bizonyult jelentősnek, hogy a nevére is emlékezzek... Ebben a filmben tehát nincs egy új Sarah Connor, de ez nem is feltétlenül baj. A színészi játék mindent egybevetve határozottan jónak mondható, a karakterek egy része pedig bár nem kidolgozott, de a film profiljából adódóan ez nem is várható el. A sok kritizáló épp azt nem fogja fel, hogy egy ennyire akcióorientált filmben LEHETETLEN ennél jobban karaktert építeni. Ha kevesebb lenne az akció, azon problémáznának, ha kevesebb lenne a karakter, akkor meg azon. Az előző Terminátor filmek szólhattak egy-két emberről, így ott az ő megismerésükre is jutott több idő, de egy kőkemény, háborúról szóló filmben erre nem igazán van mód. Sok a szereplő így nincs idő sokat foglalkozni egyesével velük. A Csillagok háborújában sincsenek kidolgozva a mellékkarakterek, vagy nem?

Spoilerek előtti összegzésképpen csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy szerintem ez egy határozottan jó film, az a fajta amelyiknél az ember mire észbekapna már véget is ért. Annyira odaszögez a mozvászon elé, hogy könnyű teljesen a hatása alá kerülni. A kikacsintásokért pedig külön piros pont jár a készítőknek (Kyle szövege amivel kihúzza Marcus-t a szarból, a "Visszatérek" szöveg újra megjelenése, vagy a John Connor arcán látható heg eredetének felfedése) Tipikusan az a film, amit moziban KELL megnézni, óva intenék mindenkit, hogy a néhány vérben forgó szemmel szitkozódó miatt lemaradjon erről az élményről. Utólag ugyanis verni fogja majd a fejét a falba, hogy ezt a látványt moziban kellett volna átélni...

És akkor most a spoilerek

Igen, akadtak benne hülyeségek, de EZEKET MÁR ELŐRE TUDTUK. Oké azt nem magyarázták meg, hogy miért nem gyakták le Kyle Reese-t amikor észrevették, mi értelme volt csapdát állítani vele Connor-nak, mikor ha őt megölik, John Connor megszűnik létezni. Ez baromság volt, de Kyle visszaküldése eleve is baromság, ahogy az is, hogy a gépek mi a picsának gyüjtenek foglyokat. Ez viszont nem a T4 számlájára írható, hisz emlékezni lehet mikor a T1-ben Kyle mesél a gyűjtőtáborokról Sarah-nak. Mégis mi szükségük van emberekre? A Mátrix-ban erre legalább magyarázatot kaptunk, a Terminátor szériában viszont lógva hagynak minket.

Az sem igazán világos, hogy a Skynet központból miért olyan könnyű kijutni? John egy, azaz egy Terminator-ral küzd, mikor ott gyártják a robotokat. Akkor miért is csak egyet küldenek ellene? Schwarzi feltűnése abszolút piros pont még így is(viszont tökönrúgás ennek a trailer-ben történő ellövéséért), de ez baromság. Ahogy aztán az is, hogy a T800-as lazán túléli a nyakába ömlő olvasztott fémet és a fagyasztást is, ez nem tudom hogyan juthatott eszükbe. Az is érdekes, hogy a törékeny ember, John Connor VEREKSZIK, a halhatatlan, ezer ember erejével rendelkező, fájdalmat nem érző terminátorral. Ez inkább komikus volt. Tehát a film végi akció azért hagy kívánni valót maga után, ez igaz. Ha van igazi hibája a filmnek, hát ez az. Mikor Marcus-ékat üldözték a megarobotok, az sokkal látványosabb volt. Kicsit olyan érzés kerített a hatalmába a végén, hogy pont a fináléra fogyott el a pénz. De ennek ellenére is azt mondom, hogy ez nem vesz el lényegesen filmélményből.

Az sem igazán érthető, hogy a Skynet vajon mit akart tulajdonképp Marcus-szal. Emberi agyat ültetnek egy géptestbe, aztán azt várják, hogy gép módjára gondolkodjon? Egyáltalán minek? Hogy beszivárogjon? De ha már bejutott, miért nem vették át az irányítást a testének gépi fele fölölött, hogy aztán kicsináljon mindenkit, mint az eredetileg tervezett (szerencsére nem megvalósuló, látatlanban is idiótának tűnő) vég szerint.

A netese fórumokon valaki Kyle és a cukiság faktor miatt bekerülő aranyos fekete kislány lakhelyébe is belekötött. Hogy zöldell, meg minden és, hogy ez egy atomháború után nem annyira nem kóser. Csernobilban is nőnek növények, vagy nem? Ráadásul ha olyan helyen élnének, amit annyira közvetlenül ért az atomtámadás, akkor már réges rég belehaltak volna a sugárfertőzés okozta szövődményekbe, leszarnák, hogy vannak-e virágok a környéken. Az ilyesmi már tipikus példája annak, hogy egyesek már az élő fába is belekötnek a saját igazukat bizonyítandó.

Sokan hiányolták az igazi városok feltűnését, én nem annyira, hisz egy nukleáris háború elsősorban a nagyvárosokat érinti, ergó azokból jószerivel semmi nem maradhatott. Valaki a föld alatti világot is hiányolta, de ezt nem igazán értem, mert egyrészről John-ék bázisának egy része ott van, másrészről pedig egy föld feletti bázis sem sokkal könnyebben kiszúrható, ha a gépek életjelek és nem vizuális észlelés alapján keresik az ellenállókat.

Valaki írta, hogy a robot szerelmes lesz és ez mekkora baromság. Na az ilyeneknek viszont járna két nagy maflás és hogy székre kötözzék egy húszórás Antonioni filmmaraton elé. Egyrészről nem igazán jött át, hogy Marcus szerelmes lett volna, másrészről pedig Marcus NEM VOLT ROBOT. Legalábbis nem a terminátori értelemben. Ő inkább olyan volt, mint Robotzsaru, aki ember volt, de robottá alakították. Tehát emberi gondolkodásmóddal, emberei érzelmekkel rendelkezik, akkor meg mi a picsáért ne lehetne szerelmes? Ráadásul mintha említették is volna, hogy az emberi agya teljes egészében megmaradt, csak implantátumok kerültek bele. Akkor miről is beszélünk?

Akármennyire is keresem, nem találom azokat a fene nagy lyukakat a forgatókönyvben. Mai szinten nézve semmi baj nincs ezzel a forgatókönyvvel. Vannak hiányosságai, de az elmúlt évek blockbuster-eihez képest azok sehol sincsenek.

Ami Marcus szívének felhasználását és az ehhez kapcsolódó állítólagos giccsparádét illeti... Hát nem tudom, hogy az olyan embereknek milyen fogalmaik lehetnek a giccsről, ez még rohadtul nem az a kategória. Ezzel az erővel minden film egy giccsparádé. Talán nem árt adni némi emócionális töltetet az ember kontra gép harcnak, nem? Schwarzi a T2-ben képes volt érzelem szerűséget produkálni, az nem volt giccses?

Szóval igen, tudom, hogy sokan gerillaharcot vártak, meg ilyesmi, de az szintén egy baromság. Egyrészről a Terminátor széria akciófilm, márpedig abban a formában nem lehetett volna eladni annak. Az nem valósítható meg látványosan, maximum egy olyan elmelodrámázott katyvasz lehett volna belőle, mint az első Hulk film volt. A gerillaharc alapjában véve védekezésre épül, legfeljebb ritkítani lehet vele az ellenfelet, visszaszorítani, esetleg összetörni lelkileg, hogy feladja a harcot. Nem ritka ez a világban, na de gépek ellen? NEM. Mégis hogyan lehet valakit megtörni, ha nincsenek érzelmei, ergó nem is foglalkozik azzal, hogy mekkora veszteségek érik, egészen addig amig az ellenséget több? Az ami az első két rész savát-borsát adta, a menekülés egy legyőzhetetlennek tűnő ellenfél ellen, és néha megpróbálni odacsapni neki, egyszerűen nem működhetne egy Ítélet napja utáni moziban. Inkább az a baj, hogy a fanyalgók igen konkrét elképzelésekkel rendelkezve ültek be a moziba és ami nem úgy volt, ahogy ők elképzelték, azt megpróbálják darabokra szedni, hogy mekkora baromság. A többségnek tetszett (az IMDb-n kapott jelen állás szerinti 7.2 is ezt mutatja), nem szabad odafigyelni a pár hangos ellenvéleményre.

Végszóként én mindenkit arra buzdítanék még egyszer, hogy menjen be a moziba és nézze meg. Nem hiszem, hogy normális elvárások mellet, igazán csalódni lehet ebben a filmben.
Share/Bookmark

6 megjegyzés:

vkhir írta...

Teljesen egyetértek a cikkeddel. Mindenféle elvárás nélkül ültem be a moziba, kihagyva minden spoilert, amibe esetleg belefuthattam volna - így utólag a trailer nagy meglepetésromboló lett volna - és abszolút nem csalódtam. Látványos, akciódús filmet láthattam és én sem értem az értetlenkedőket. Ők a tipikusan a kákán is csomót keresők.
A Marcust alakító Sam Worthingtont szívesen látnám még filmekben, nemcsak a karaktert hozta nagyon kifejezően, de igazi sármos pasi is egyben. Olvastam, hogy Daniel Craig az utolsó körben ütötte ki a 007-es ügynöki szerepből. Nagy kár volt! Most talán megnéztem volna életem első Bond filmjét.:)

Spawn írta...

Szerintem ez egy korrekt akciófilm volt. Pörgős, látványos, meg minden ami kell. Én kicsit úgy éreztem, hogy inkább a látványra és az akcióra tették a hangsúlyt, és nem a történetre annyira. Ráadásul a legtöbb csavart "ellőtték" az előzetesekben.
Amúgy elvileg kiadják majd DVD-n a vágatlan változatot is, ami úgy kb. fél órával hosszabb, és talán teljesebbé teszi a sztorit.

vkhir: Úgy fest, hogy Sam Worthington-nak most indul be a hollywoodi karrierje. Idén még látható lesz, a James Cameron rendezte "Avatar"-ban. (A T4-be is Cameron ajánlotta be.), illetve jövőre a "Titánok harca" remake-jében.
Úgyhogy láthatod még filmekben :)

Ylorian írta...

Hát, én nem igazán biztam ebben a filmben. Túlsok rosszat halottam róla, és a T3 óriási csalódás volt. De ez után a cik után kap még egy esélyt. De mostani Favoritom a Transformers 1-2.

Giggsy írta...

Mindenképp adj neki egy esélyt. Tényleg megéri. Egyszerűen nem értem ezt a szitokhadjáratot ami folyik a film ellen. Szerintem eszméletlen jó lett.

kevice írta...

Noh, én is megnéztem a filmet. Hát ööö... Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem moziban láttam, de nekem valahogy nem jött be. Egyrészt majdnem elaludtam rajta, másrészt egyeltalán nem kötött le. És a végén SPOILER!!!!! az az odaadom a szívemet dolog nagyon kiütötte a biztosítékot. Mondjuk sosem voltam nagy Terminátor fan, csak kíváncsiságból néztem meg a filmet.
Ylorian-hoz csatlakozva, most nálam is a Transformers a kedvenc. Kíváncsi vagyok, neked hogy fog tetszeni.

Ylorian írta...

Kevice hol nézted meg? Mert moziba most nem tudok elmenni.
A Transformerst majd vesézük ki lécci!

Megjegyzés küldése