Fable - The Lost Chapters

Számomra minden kalandjáték alfája és omegája a Tomb Raider, még akkor is, ha egyébként mai fejjel már inkább akciónak számít mert kalandjátéknak az úgy nevezett RPG-ket hívjuk. Mostanában ez a játéktípus hódít a legjobban a világon, köszönhetően az on-line játékok királyának a World of Warcraft-nak. Valahogy nekem az, csakúgy mint bármiféle (MMO)RPG teljesen kimaradt az életemből egészen addig amig a Tacsko hipermarketben a kezembe nem akadt a Fable - The Lost Chapters. Valamikor már hallottam róla, mégpedig igen jókat és ezért úgy éreztem, hogy most jött el az ideje megkezdeni a kalandjátékok világával való ismerkedést. Lehet hiba volt, mert a Sims-hez hasonlóan megvan az a rossz szokása, hogy berántja az embert és úgy telik az idő,  hogy észre sem venni.

Az alaptörténet annyi, hogy a középkori Albion-ban van egy ifjú parasztgyerek, akinek egy csapat bandita lerohanja a faluját, megöli az apját és elhurcolja a nővérét meg az anyját. Ezután felkarolja őt egy szervezet amit a Hősök céhének hívnak. Felnevelik és fokozatosan kiképzik, mígnem felnőttként kikerülve az égiszük alól, már nagy harcosnak számít. Bár a fiút eddig is mi irányítottuk, a játék lényegi része tulajdonképp itt kezdődik. Amint kilép a céh ajtaján megindul az útja, ami a legendás hősségig, vagy a rettegett gonoszságig vezet attól függően, hogy a játék során milyen döntéseket hozunk. Nincs összehasonlítási alapom, ezért kérem senki ne hülyézzen le, ha amik miatt így örvendezek azok minden RPG játékban általánosak. Nagyon tetszik, hogy milyen nagy szabadsága van az embernek. Minden, te tényleg minden rajtunk múlik. A karakterünk nem alapvetően jó, vagy rossz, a cselekedeteink teszik azokká. Ha jó dolgokat teszünk, mindenhol hősként ünnepelnek majd és szeretnek az emberek, ha rosszakat, akkor félnek tőlünk. Ezek szerint alakulnak karakterünk fizikai vonásai is (ha jó dolgokat teszünk, szimpatikus megnyerő arcú emberré válunk, ha rosszakat, akkor ellenszenves, sötét alakká) A külsőre hatással van emberünk kedvenc harcmodora is. Akik a közelharcot részesítik előnyben nagydarab izomemberré válhatnak, az íjászok izmosak lesznek, de inkább az inas fajtából, a mágusok pedig határozottan soványak maradnak. Hogy a karakterünk mennyire lesz fejlett és hogy milyen irányba terelgetjük, tényleg csak rajtunk múlik. Minden legyőzött (na jó, megölt) ellenség után kapunk tapasztalati pontokat, amelynek egy része bármilyen képesség fejlesztésére elkölthető, másrésze viszont csak arra amellyel végeztünk az adott gonosszal(vagy jóval, ha rosszakká akarunk válni) A játéknak van egy fő küldetés vonala amelyen kötelező végigjárni HA végig akarjuk vinni a játékot. Azonban a világban van egy csomó más apróbb küldetés is, amiket teljesíteni lehet, tehát ha nem akarunk, nem muszáj foglalkoznunk a fő szállal. Ha úgy tartja kedvünk barangolhatunk a kis világban faluról falura, apríthatjuk az ellent, megházosodhatunk, lehet saját házunk vagy akár fogadónk is. A saját házat egyébként bérbe is lehet adni, vagy akár el is adhatjuk, ha már nincs rá szükségünk. A játéknak erre a hétköznapi életként szolgáló részére is kihatással van, hogy pozitív, vagy negatív karakterekké fejlődünk, hisz pozitívként körberajonganak minket az emberek és jószerivel minden szembejövő nő szerelmes belénk. Óriási szabadságot ad a játék szinte minden szempontból, hiszen tényleg minden rajtunk múlik. Ha ez még nem lenne elég, még olyan apróságok is megjelennek, mint a nappalok és éjszakák váltakozása (a küldetéseinkre például hatással van, hogy melyik napszakban vágunk neki) időjárás változások(van eső, vihar, köd) vagy hogy a kocsmában leihatjuk magunkat a sárga földig, ha úgy tetszik. Ha már az ivó szóba jött, ott lehetőségünk van fogaadni az ivócimborákkal különböző kocsmai játékokban. A küldetések során is megvannak az efféle finomságok. Ha például éjjel hatolunk be a banditák táborába, a bentiek nagytöbbsége a tűz körül ücsörögve iszogat, vagy fetreng részegen a padlón. A grafika elképesztően szép, még mai szemmel is (a játék azt hiszem 2005-ös) Nem igazán törekedtek arra, hogy fotóminőségű kép táruljon elénk (ez érvényes a figurákra is), de mindemellett is csodálatos a látványvilág. Gyönyörű látni a napfelkeltét, vagy ahogy délután a halovány fény átszűrődik az erdő fái között. A játék tele van ilyen apróságokkal amik nagyon feldobják a hangulatot.

Egyedül talán a pályák felépítésében nem érezni azt a fene nagy szabadságot, mert ott bizony elég rendesen meg van kötve a kezünk. A falvak ugyan szép kiterjedt nagyok és van még néhány nagyobb kiterjedésű rész, de nem ez a jellemző. Az erdőkben például kizárólag a kitaposott ösvényeken barangolhatunk, a többi rész kerítéssel van elválasztva. Ez gyakran a harcot is behatárolja és így nagyobb túlerő esetén könnyen találhatjuk magunkat sarokba szorítva. Pláne, hogy az ellenfelek mesterséges intelligenciájára sem lehet panasz. Ha kell bekerítenek, ha levadásszuk a társukat távolról akkor rögtön tudják, hogy gáz van. Olyankor rendszerint azonnal észre is vesznek és bizony igen morcosakká képesek válni (ez persze a lopakodás képesség fejlődésével lehet, hogy változik majd, na nem a morcosság, hanem hogy azonnal kiszúrnak) Ha esetleg nagynak éreznénk valahol a túlerőt, módunk van felbérelni magunk mellé zsoldosokat is, akik a segítségünkre vannak minden körülmények között. Ők is lehetnek pozitív és negatív karakterek, de bármelyek legyenek is, a parancsainkat szó nélkül teljesítik. Nagy szükség persze nem igazán van rájuk, mert a játék harci rendszere nem valami bonyolult, három négynél több billentyűt ritkán kell használnunk egyszerre ami igen gyorsan elsajátíthatóvá teszi az irányítást.

Ha már így körberajongtam ejtenék néhány szót a hiányosságokról is. Tényleg csak pár szót, mert én nem sokat találtam. Egyrészről ott van a pályák már említett erőteljes behatároltsága, de ehhez még az is kapcsolódik, hogy a karakterünk képtelen ugrani így még egy kitört húsz centi magas kerítés is akadályt jelent neki! Aztán engem még az is zavar kicsit, hogy relatív sokszor tölt a játék. Nem sok ideig, de elég sokszor.  Az emberekkel való szociális érintkezés is lehetne valamivel kidolgozottabb. Mint már említettem a játék ezen része is függ a karakterünk milyenségétől, de emellett is kicsit szegényesnek érzem a lehetőségeket (esetleg egy kis részben általunk irányított beszélgetés a falusiakkal, vagy a kiszemelt fehérnéppel jó lett volna) A játékmenetet illetően más negatívumot nem tudnék mondani. Ellenben én belebotlottam pár bugba ami kicsit idegesítő is lehet. Az egyik, hogy a karakterem kétszer akadt bele egy egyszerű zászlórúdba és onnan nem tudott kijönni, csak elteleportálni, de az meg azzal járt, hogy az egész küldetést az elejéről kellett kezdeni. A másik ennél lényegesen idegesítőbb hiba az, hogy a feliratok a játékban gyakran csak részben jelennek meg, vagy egyáltalán nem is látszanak. Párbeszédeknél ez kevésbé zavaró, de mikor egy tábla felirata nem látható az bizony már elég kellemetlen hatásokkal is járhat. Ennek nem tudom mi az oka, de annyit azért szerencsére nem von el a játékélménytől, hogy az ember könnyen képes legyen letenni. Ezeken kívül már csak egyetlen dolog nem tetszik, mégpedig az, hogy a játékot nem lehet joystick-kal irányítani. Ez gondolom a megrögzött kalandjátékosoknak nem nagy érvágás, de én soha nem irányítottam még játékot billentyűzet+egér kombinációval és így nekem ez nem annyira áll kézre. Meg lehet szokni, de azért joystick-kal nekem jobb lene. Azért is nem értem, hogy miért hagyták ki ezt a lehetőséget, mert a Fable-t eredetileg Xbox 360-ra készítették (vagy akkor még csak Xbox volt?) Nem várnám el, hogy csaj azzal lehessen irányítani, hisz akinek jobb a billentyűzet+egér megoldás, az játszon úgy, de azért jobb lett volna, ha az esélyt megadják, hogy lehessen joystick-ot is használni.

Mindemellett az a kevés negatívum alig von el valamit a játék értékeiből, amit én így jó szívvel ajánlanék mindenkinek aki szereti a feszültséget pár óra virtuális élettel levezetni.

Fable - The Lost Chapters