2009. szeptember 22., kedd

Supernatural 5. évad

Itt az ősz, folytatódnak a sorozatok, elsőként az általam nézettek közül a Supernatural (oké, Odaát, de tökön szúrás a magyar fordítóknak a címválasztásért) vágott bele az új évadba. Az amerikai vetítésről fogok írni, szóval aki a magyart követi, vagy nem látta az előző évad zárását, az DURVA spoilerekbe futhat ha továbbolvas. Én szóltam előre.

Tehát a tavalyi évben ott hagytuk abba, hogy Sam balga módon a drogok(démonvér) és a (démon)punci mellett tette le a voksát a bátyja helyett, ami odáig vezetett, hogy tudtán kívül a világra engedte minden gonoszok ősatyját Lucifert. Ekkor már észnél volt és hatalmas szarban Dean-nel az oldalán. Itt lett vége az évadnak és innen folytatódik az új. Hőseink csodával határos módon megmenekülnek a helyzetből, de ők maguk sem értik, hogy hogyan. Nekilátnak utánajárni a dolognak és megoldást keresni az apokalipszis problémára. Nagy vonalakban ennyi a kezdetről, mert a részekből már nem akarok konkrét spoilert írni. Az új évad nem igazán tereli más irányba a sorozat vonalát, mint amerre eddig haladt, egyszerűen megy tovább a megkezdett úton. Persze az elmúlt történéseknek a fiúk kapcsolatában is megvannak a következményei is, egyértelműen látszik, hogy Dean (egyelőre?) nem képes túltenni magát az öccse "árulásán", Sam-et pedig furdalja a lelkiismeret ugyanezen okból. Az új évadban valószínűleg folytatódik az előzőben látott tendencia, azaz a régi egy sztori per egy epizódot végképp fel fogja váltani a Lost stílusú minden rész a teljes egésznek egy kirakódarabja. Ugyebár nincs Lilith és nincs Ruby sem, de lesz helyettük más főgonosz, aki lazán veri mindkettejüket: Lucifer. Sokat nem tudunk még róla, és a céljairól, de az valószínűleg a világvége, nem igazán hiszem, hogy ennél jobban túl akarná bonyolítani a dolgot.

A sorozat szintje szerencsére ugyanúgy maradt a megszokott, ahogy a történet sem vett új irányt. A nagy kérdés csak az, hogy a történet egyik alapját adó testvéri kapocst hogyan állítják helyre, mert ha nem teszik, egészen biztos, hogy sokan pártolnak majd el a szériától.
Share/Bookmark

3 megjegyzés:

Spawn írta...

Eddig nem volt az a két rész ebből az évadból, ami lement. Remélem nem változik a színvonal. (Max. emelkedik :) )

kevice írta...

Én is remélem, hogy Sam helyre tudja billenteni a dolgokat közte és Dean között. Megértem, hogy Dean odavan, de az idő talán mindent meggyógyít. Bobby legalább Sammy mellett van.
Amúgy én bízom az írókban. Eddig nem nagyon nyúltak mellé :)

Giggsy írta...

Én is bízom bennük. Ez az évad nagyon bekezdett. Megint :) Épp csak remélem, hogy nem húzzák sokáig ezt a Sam és Dean külön utakon dolgot, mert az rövid távon megfelelő drámai hatást kelt, hosszabb távon viszont már a hangulat rovására menne. Persze túl korán egyesíteni őket is túlzás lenne, hisz Sam tényleg elég csúnyn hátat fordított Dean-nek. Szóval nehéz kérdés ez, de eddig minden akadályt jól vettek Kirpke-ék :)

Megjegyzés küldése