2009. szeptember 13., vasárnap

A Dark Angel és én

A minap beszélgettünk kevicével MSN-en és felmerült valahogy ez a téma, nekem pedig eszembe jutott, hogy jó bejegyzés lehetne belőle.

Ez egy érdekes sztori, ami sok-sok évvel ezelőtt indult és soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartó "szerelem" lesz belőle. A Dark Angel-t (Sötét angyalt) valamikor 2001 magasságban kezdte el sugározni az M1. Akkor még csak annyit tudtam az egészről, hogy a Terminator-t is jegyző James Cameron keze munkája a sorozat és ezért követtem is már az első epizódtól kezdve. Tetszett, de nem voltam még akkora sorozatfüggő akkoriban, hogy minden hétfő este, aztán péntek éjjel ott üljek a TV előtt, úgyhogy igencsak hektikusan néztem, kimaradt jónéhány rész. Mikor másodszor is elkezdte adni a TV, már lelkesebben néztem, pedig addigra már tényleg igazán lehetetlen időben adták. A sztori is nagyon tetszett, de azért az is ott motoszkált bennem végig, hogy "Uramisten, de gyönyörű ez a lány!" szóval, ha nem lenne a valaha készült legjobb posztapokaliptikus sorozat (mondjuk nem túl sok induló van a kategóriában), valószínű akkor is nyálcsorgatva néztem volna minden részt. Mikor lefutott és már-már a John Doe-ban látható nagy cliffhanger-rel ért véget, tiszta ideg lettem, hogy vajon mi lehet a folytatás. Az MTV azonban sajnos nem vette meg a második évadot (ahogy ezt a pofátlan hiányosságot azóta sem pótolta egyik magyar adó sem) így jó ideig nem tudtam meg, hogy mi a folytatás. Egy videotékában dolgoztam akkoriban, ahol volt internet is, így nekiláttam kideríteni, hogy hogyan is működik ez a netes letöltés dolog. És ezzel el is érkeztünk az első dologhoz amit a Dark Angel-nek köszönhetek. Persze valószínűleg akkor is megtanultam volna a torrentezés menetét, ha nincs a DA, de ez volt az első motiváció. Miután letöltöttem a teljes második évadot és az első pár részhez tartozó feliratokat, végre kielégíthettem a régóta tartó kíváncsiságomat. Akkoriban persze nem úgy ment ez a letöltés dolog, mint most, a teljes évad cirka három hét alatt töltődött le a gépre, de megérte kivárni. A Dark Angel volt az első sorozat, amit feliratosan néztem, ráadásul nagyrészt még csak nem is magyar, hanem angol felirattal, így az angol tudásom fejlődése is akkor indult meg rohamosan, olyannyira, hogy miután végignéztem a teljes második évadot, elhatároztam, hogy én aztán elkészítem a feliratot az összes hátralévő részhez. Úgy kábé egy fél epizód után láttam, hogy talán túlzottan nagy fába vágtam a fejszém, de mikor elkészültem vele és feltöltöttem a megfelelő helyre, jelentkezett valaki aki tartotta bennem a lelket, hogy érdemes folytatni. Persze ekkor ez a tevékenység sokkal inkább az unalom űzésére volt jó meló közben, mert dolgozni azt annyira nem kellett, meg ha kellett volna is, akkor sem igazán lett volna rá kedvem. A fordítás közben regisztráltam magam az RTL klub fórumára, az egyetlen olyan helyre, ahol volt némi élet a DA topicban. A némi élet persze azt jelentette, hogy nagyjából három hetente született egy hozzászólás, de az én érkezésemmel ez valamicskét azért felgyorsult. Ahogy haladgattam a részekkel, egyre jobban fordítottam, mind fogalmazásilag, mind az angol szöveg megértését tekintve. Egy pár hónap alatt a végére értem a fordításnak és akkor már hiányzott a Dark Angel-lel kapcsolatos tevékenység, tehát nekiláttam magyar szinkront vadászni az első évadhoz, ha már egyszer adták magyarul. Ekkor segített valaki az RTL klub fórumán, akinek a nevét ugyan ismertem, hisz ő készítette a második évad első pár részének feliratát, de még nem beszéltem vele korábban. Meg ráadásul azt is gondoltam róla a felhasználóneve alapján, hogy pasi. Hamar kiderült, hogy nem az és milyen szerencse volt ez. Na ne szaladjunk előre. Szóval MSN címet váltottunk, hogy megbeszélhessük a szinkronok átküldésének módját. Viszont olyan furcsa volt így, hogy már megint nincs semmi Dark Angel-hez kapcsolódó elfoglaltságom, úgyhogy újabb kihívás után kellett néznem. Nem volt még honlap a sorozathoz, így végül arra esett a választásom. Persze dunsztom nem volt még az egészről, így csak egy gportal-os oldal készítésébe vágtam bele. Egy részét élveztem, de akadtak unalmas dolgok is benne, így nagyon hamar arra jutottam, hogy kell egy szerkesztőtárs, amire sikerült is beszervezem újdonsült netes hölgyismerősömet, vkhir-t. Szóval volt ebben egy kis önzés, de nagy szerencse, komolyan. Ugyanis lehet, hogy ha ez nincs, soha nem ismerkedünk meg jobban. És ha soha nem ismerkedünk meg jobban, akkor én most nem Kecskeméten élek, nem a légierőnél dolgozom, nincs egy gyönyörű Mégane-om... Igen azt akarom ezzel kifejezni, hogy ha nincs a Dark Angel, akkor nem ismerem meg azt a nőt, aki az életem értelmévé vált. Ez az első számú dolog amit a sorozatnak köszönhetek. Lehet sorsszerűséget látni bele, de szerintem csak véletlen. Mikor megnéztem feliratosan a Dark Angel második évadának első pár részét, és szidtam azt a hülyegyereket aki nem volt képes helyesen időzíteni a feliratokat (persze később rájöttem, hogy épp én voltam az a hülye, aki rossz verzióhoz töltötte le a feliratot) eszembe sem jutott, hogy pár hónappal később a szerelmem, azután pedig az életem párja lesz... Annak ellenére, hogy ez a legnagyobb ajándékom a sorozattól, azért akadnak még dolgok. Pl hogy a későbbiekben hanyagoltuk a Gportalt és nekiláttunk egy PHP alapú weboldal fejlesztésébe, ami megtanított engem a weblapszerkesztésre. Ennek az ismeretnek később köszönhettem még egy munkát is. Jó az olyan volt amilyen, de pár hónapig akkor is kerestem vele pénzt. A weblap fejlesztéséhez meg kellett tanulnom a Flash animációk készítését is, ami szintén jól jött még a legutóbbi munkámnál is, hisz a Budapesti Rotary Club rendes évi adománygyűjtő rendezvényéhez nekem kellett Flash alapú oldalt készíteni. A weblap szerkesztése emberekkel is összeismertetett, akikkel azóta is jóban vagyok. Kialakult egy nagyon jó kis összetartó lelkes társaság ami nélkül szintén kevesebb lenne most az életem. Bár sajnos ebből a társaságból személyesen csak egyvalakit ismerek, de ettől még akkor is fontosak számomra. És akkor elérkeztünk a legutolsó dologhoz is amit a Dark Angel-nek köszönhetek, ez pedig a fogalmazás képességem fejlődése. Nem mondom, hogy egy Leslie L Lawrence lett belőlem, de a sorozathoz kapcsolódó három könyv lefordításával igencsak kiszélesítettem az angol tudásom és a magyar szókincsemet is.

Az a vicc az egészben, hogy én mindig azt gondoltam, hogy ha valakinek egy sorozat vagy film ennyire meghatározó az életében, akkor az kizárólag egy őrült klingonnak öltöző trekker, vagy Darth Vader ruhában nősülő Star Wars rajongó lehet, akin az ember csak röhögni képes. Nálam egyik sem áll fenn, mégis annyi, de annyi mindenben segített nekem a Dark Angel, hogy lassan már komolyan megfordult a fejemben, hogy az esetleges majdan születendő gyermekemet, akit a sorozatnak köszönhetően megismert szerelmem szül, Max-nek kéne hívni :D
Share/Bookmark

4 megjegyzés:

kevice írta...

Vagy esetleg írhatnál egy köszönő levelet a DA készítőinek, ééés felkereshetnénk még pár embert a neten, akinek ilyen meghatározó volt a sorozat az életében éééés mindenki küldene egy levelet éééés hip-hop folytatnák a sorozatot éééés most belelóg a kezem a bilibe... De azért egy pillanatra jó ötletnek tűnt :S
Amúgy, ahogy már Giggsy-nek is említettem, én ennek a sorozatnak és a Supnatnak köszönhetem a sorozatjunkie-ságomat, ami már kezd túl nagy méreteket ölteni. Én is megismertem sok kedves embert, és én is nekiláttam a webodal-készítésnek. Úgyhogy nekem is meghatározó szerepet tölt be az életemben a DA, bár annyi mindent nem köszönhetek neki, mint Giggsy. :)

Spawn írta...

Huh...jó hosszú post volt :D Ámde rendkívül érdekes is. Nekem is sok dolgot eszembe juttatott.
Pl. Giggsy: Ezer éve nem láttalak MSN-en. :) Bár igaz, ami igaz, hogy mostanában én magam sem sűrűn használom.

No, hogy ne csak OFF-oljak itt, a DA valamilyen szinten nekem is meghatározó volt. Nálam is elsők között volt, amit letölt...khm...izé elkértem amerikai nagybácsikámtól, és a mai napig a kedvenc sorozatomként tartom számon. És persze megismertem a sorozat által egy nagyon jó közösséget is, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot.
Márpedig ez nálam nagy szó, mivel aki közelről ismer tudja, hogy nem igazán vagyok közösségi ember.

Giggsy írta...

Az biztos, hogy jó ötletnek tűnt, de azt hiszem nem sikerülne kellő mennyiségű "őrültet" összegyűjteni... Az meg hogy ennyi mindent nem köszönhetsz a sorozatnak... hát, szerintem én ebből a szempontból elég speciális eset vagyok, szóval nem szégyen, hogy te nem kattantál meg mint én :D

Jó hosszú poszt volt, de nálam néha becsúsznak az ilyenek,főleg fontosabb témákban :) Ami az MSN-t illeti, így hogy az asszony külföldön volt, unalmamban felléptem párszor az MSN-re, épp csak nem futottunk össze...
Nem vagy közösségi ember??? Jársz(jártál?) bulizni a haverokkal, meg focizni, az szerintem eléggé közösségi emberre utal. Én pl már jó ideje nem voltam semmilyen offline társaságnak tagja. Ez mondjuk most megszakadni látszik, de akkor is...

Spawn írta...

Néha eljártam/eljárok ez igaz, de nem sűrűn. Meg sokszor előfordul, hogy bár ott vagyok, mégsem érzem magam a társaság tagjának. Focizni (azt már meséltem), hogy nem fociztam már több éve, úgyhogy az sincs. Mostanság én is inkább Net-en tartom a kapcsolatot ismerősökkel, nagyon ritkán járok el bárhova is. (Bár utóbbi dolog eddig is így volt.)

Megjegyzés küldése