2009. szeptember 25., péntek

How I jártam Your anyátokkal

Folytatom az írást a nemrég elindult sorozataimról. Mivel ugyebár a Tesó kódex-et is fordítom logikus, hogy a hétfői sitcom estéről először a How I Met Your Mother-ről írok. Mivel ezesetben is az amerikai sugárzásról van szó, ami immár kerek egy évad egy epizóddal jár a magyar előtt, spoileres lesz annak, aki nem naprakész.

Tehát ugyebár az előző évadnak ott lett vége, hogy Ted tanárnak állt, egy tanterem közepén állt, és azt narrálta, hogy ha nem megy tanárnak soha nem ismeri meg AZ anyát, aki ott ült abban a teremben. Mivel már jó párszor belógatták ezt a mézesmadzagot, az ember fejében ilyenkor hajlamos felmenni a pumpa. De azért így, hogy Ted osztályába jár a hölgy, hihettük, hogy most aztán már tényleg megjelenik. Nem nagy spoiler, nem így lett. Sőt, nem csak hogy ebben a részben nem jelent meg, hanem úgy húzták ki magukat a helyzet alól az írók, hogy akár még évadokon keresztül is el lehet húzni ezt a dolgot. Szeretem a sorozatot, de hogy őszinte legyek ez a szál kezd már kurvára idegesítő lenni. Aztán ott van egy másik szál, ami igen érdekes húzás volt: Robin és Barney összehozása. Ez készült már a harmadik évad végétől kezdve, de csak az előző végén jutottak el addig, hogy lehet lépni kéne valamit. Odáig azért eredményezett nagyon vicces helyzeteket. Azonban most hogy valóban kapcsolatba kerültek (legalábbis Lilly szerint, aki azt mondja, hogy ezt már csak épp az érintettek nem látják) nagyon könnyen lehet, hogy a sorozat legnagyobb poénforrását törlik el egyetlen tollvonással. Én elfogadom, hogy Barney nem lehet örökké agglegény, de ha a humor legnagyobb forrása az ő hímsoviniszta véleménye, csajozási trükkjei, és kapcsolat ellenes beszólásai és ezekhez hasonlók, akkor nem tudom hogyan tervezik viccesen tartani a szériát, ha ezeket nagyjából ki is húzzák. Az a baj, hogy az első rész alapján ez nem csak elméleti felvetés, nem volt vicces az évadnyitó. Nagyon nem. Akadt ugyan egy-két poén amin lehetett nevetni, de összességében rettenetesen erőltetett volt az egész. A legviccesebbnek szánt jelenet is, Ted szenvedése az osztály előtt, nekem inkább sírógörcsöt okozott és még csak véletlenül sem a nevetéstől.

Sajnos nagyon veszélyes vizekre eveztek a készítők, egyrészről egy nehéz és szinte megoldhatatlan helyzetbe hozták magukat (Robin és Barney) másrészről pedig megint szemérmetlen, szemét, aljas, köcsög tetű módon nem mutatták meg AZ anyát és ez mostanra szerintem sokaknak annyira böki a csőrét, hogy elpártolnak a sorozattól. Ha nem fejlődnek valamit az évad során, én még azt sem tartom kizártnak, hogy lefeleződik a nézőszám...
Share/Bookmark

11 megjegyzés:

Ewert írta...

Igazad van most kihúzták Barney-t
és ráadásul AZ Anya nem is Ted osztályába jár hanem ahova véletlenül ment be (közgazdaságtan osztály...).
Szóval így még tényleg évekig el lehet húzni ezt az egészet.
Ami még nagyon érdekes volt számomra az az, hogy Barney és Marshall rohadt jóba lettek mióta együtt dolgoznak a GNB-ben...kiváncsi vagyok <-ebből mi lesz?!

kevice írta...

Nagyjából egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de nekem tetszett. Ted szenvedésén is jót derültem.
Ami az anyát illeti, valószínűleg addig fogják húzni a dolgot, amíg lehet. Mert a sorozat címe, hogy hogy ismertem meg. És amint kiderül, hogy így, akkor meg a fő kérdését oldják meg a sorozatnak. Értem én, hogy utána is mehet tovább a dolog, csak ha már évadokon keresztül ismerjük az anyát, akkor a cím kerül értelmetlenségebe. Vagy valami. Most a készítők gondolkodását próbáltam kitalálni, szal ne tessék nagyon kiabálni :)

Giggsy írta...

Dehogy kiabálok veled :) EZT MÉGIS HOGY KÉPZELTED, HOGY KIABÁLNI FOGOK? :D :D :D :D

Nem tudom, nem az a baj, hogy húzzák az anya feltűnését, hanem az, hogy már hanyadszor lógatják be a témát. Ott volt a Szent Patrik napos rész, aztán az előző évadban mikor egy részen keresztül azt magyarázta Ted, hogy ha nem jobbra, hanem balra fordul itt meg ott, a végén meg, hogy anyátok ott volt abban a teremben. Erre most megkapjuk, hogy az anya valóban ott volt, épp csak Ted volt rossz helyen... Engem már idegesít, de sokan vannak ezzel így. Nem kéne tovább húzni, rátérhetnének a megismerkedés utáni civódásra, vagy mittudomén. Vagy egyszerűen nem lógatnák be ilyen sűrűn, hogy na akkor most megismerjük...
Nekem nem tetszett, ez a rész. Persze az előző évad igen, pedig sokan azt is utálták. Egy epizód után mondjuk hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, hisz lehet majd ugrásszerű fejlődés :)

Any Scherbatsky írta...

Nem hiszem el, hogy már megint beetetéssel kezdődik az új évad! Annyira idegesítő! Igaz, még nem szeretném tudni, ki lesz az anyuka, mert még nincs itt az ideje, ha belegondolunk, de ez a folyamatos utalgatás teljesen megőrít! Ezek szerint nem csak én vagyok így vele. Barney-nak és Robinnal pedig örülök, de szerintem túl hamar jöttek össze, úgy értem, Ted még csak nem is ismeri az anyát, nem tudom, hogy fogja a sorozat végéig kibírni a kapcsolatuk, már ha együtt maradnak. A régi Barney is hiánozni fog...

kevice írta...

Na és a második rész? Szerintem jó volt :) Mindenki hozza a saját kis hülyeségeit. És ettől nekem nagyon bejön :)

Giggsy írta...

Ez most nekem is tetszett :) Hatalmas volt, egyelőre működik a Robin-Barney dolog, még akkor is, ha Robin-nak nem sok szerepe volt ma. Azért a heti Big Bang még mindig jobb volt, de már csak egy paraszthajszállal :)

HIMYM írta...

Engem speciál egyáltalán nemérdekel hogy kilesz az anya és sztem minél tovább tart annál jobb. Én szerintem nagyon jól összevan rakva az egész, és mindig kitlálnak valami érdekes sztorit és én ezt még eltudnám képzelni egykét évadig még

Szotyi írta...

Én valahogy így vagyok.
Eltudok nevetgélni a ki talált sztorikon, de ige ami igaz, már nem a régiek :D :S

Szotyi írta...

*igaz ami igaz*

Giggsy írta...

Engem nem az idegesít, hogy még nem ismertük meg AZ anyát, hanem, hogy rendszeresen belengetik, hogy most aztán megismerjük, aztán mégsem. Ez valami rettenetesen irritáló.

Peppers írta...

Már láttuk viszont az egyik lábát :) Lehet, hogy a köv évadban, az egyik keze is megjelenik :)

Barney szinglivé válása óta számomra újra a régi a sorozat. Persze már nem az igazi, de ezt nem is lehet szerintem elvárni. Viszont Marshall karaktere most kezd igazán kiforrni, néha kicsit ugyan erőltetett, de már rajta is sokszor lehet röhögni.

Megjegyzés küldése