2009. szeptember 1., kedd

A szokásos sportadag


  • Kezdeném a hét viccével: Roman Abramovics Chelsea klubtulaj szemét zavarja a Manchester City költekezése és szeretne annak gátat vetni. Támogatja a javaslatot, mely szerint egy klub, csak annyi zsét költhetne el, amennyi az évi bevétele volt. Ez megvolt? Tehát az az ember aki hat év alatt laza 700 millió Fontot, megismétlem hetesszáz millió Fontot ölt bele egy klubba, egy klubba, ami jó két-három éven keresztül a sikerek ellenére is évi 40-50 millió Font körüli mínuszban zárt, szóval ez az ember áll neki kritizálni másokat, mikor ők is azt teszik. Ez tipikusan a bagoly mondja verébnek esete...

  • A BL-ben a Loki nem túl szerencsés sorsolást kapott, hisz A Liverpool-lal, Lyon-nal és Fiorentina-val hozta őket össze a sors. Magyarra lefordítva három erős csapat, akikkel szemben a pontszerzés is bravúr lenne, ellenben a Pool-t leszámítva egyik sem nevezhető sztáralakulatnak. Volt csoport aminek nagyobb lett volna a presztízse és olyan is akadt, amelyben még győzelmi reményei is lehettek volna a debreceni csapatnak. Ennek ellenére az is nagy szó, hogy ott vannak, én nagyon drukkolok nekik. Az első mérkőzést a legendás Anfield Road-on játszák majd.

  • A BL-hez tartozik az egyik United hír is, ők az egyik legkönnyebb csoportba kerültek, csoda lenne, ha nem nyernék meg ezt a négyest. Az ellenfelek a CSZKA Moszkva, a Besiktas és a Wolfsburg. Bár jó csapatok, egyik sem a United szintjét képviseli.

  • A United-hez kapcsolódó másik hír az Arsenal elleni rangadóról szól. A Manchester-ben rendezett találkozót a United csapat nyerte 2:1-re. Az első félidőben nemigen túráztatták magukat a csapatok, az egyedüli említésre való esemény Arshavin bombagólja volt. A United a második félidőben is kicsit álmosan kezdett Foster bravúrjára volt szükség, hogy az Arsenal ne vezessen 2:0-ra. Rooney harcossága egy teljesen reménytelen szituációban aztán tizenegyest eredményezett (a csatár megtolta a labdát, amit esélye sem lett volna elérni, de az Arsenal kapus Almunia elkaszálta a lábát, így a bíró sípja nem maradhatott néma) A büntetőt végül a sértett vágta a hálóba. A United győztes gólját aztán Diaby szerezte egy Giggs szabadrúgás után. Nem, ez a Diaby nem egy új United szerzemény, aki valamilyen rokonságban áll az Arsenal védővel, hanem maga Az Arsenal védő. Olyan vehemenciával akart tisztázni a labdát száz százalékos gólhelyzetben váró Rooney elől, hogy végül a saját kapuját vette be.  Ezt követően mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, pl Diaby is kishíján helyrehozta a hibáját, de idekívánkozik Berbatov elbaltázott ezerszázalékos ziccere is. A hosszabítás vége előtt tíz másodperccel már azt mondtam, a United nyert, ekkor azonban Rooney könnyelműen eladott egy labdát a középpályán, amiből megiramodott az Arsenal és kiegyenlített. Majdnem. Ugyanis a gólt egy félméteres les előzte meg, így a találatot a bíró érvénytelenítette. Ez a vendégek hangulatát igencsak felpaprikázta, olyannyira, hogy a reklamáló Arséne Wenger-t a bíró ki is állította. A United a győzelemmel szorosan tapad a bajnokságban élen álló két londoni egyesületre a Tottenham-re és Chelsea-re.

  • A Forma-1 végre hossz idő után ismét hozott egy izgalmas versenyt. Ugyan azt eddig is elmondhattuk, hogy az erőviszonyok futamról-futamra ingadoznak, de maguk a versenyek a méla unalomba fulladtak. A nagydíjat Kimi Raikkonen nyerte a nagy meglepetésre szenzációs hétvégét produkáló Giancarlo Fischicella előtt. Az olasz már az időmérő megnyerésével nagy tettet vitt véghez, és a futam megnyerése sem lett volna lehetetlen a számára, de a KERS megléte végül a ferraris Raikkonen felé billentette a mérleget. A bajnokság éllovasa Button pont nélkül zárt, nagy szerencséje, hogy az üldözői egymástól rabolgatják a pontokat. A Brawn GP nem esett annyira vissza, mint az angol teljesítménye, így érthetetlen, hogy mi lelte a VB első helyén álló pilótát. Bebizonyosodott, hogy gyakorlatilag zéró F1-es háttérrel is lehet nyújtani azt a teljesítményt amihez a kis Piquet-nek másfél évre volt szüksége, a francia Romain Grosjean az egész hétvégén közel volt Alonso-hoz, csak úgy, mint Valencia-ban. A hét lúzere cím ismét a ferraris Luca Badoer-nek jár, aki az utolsó helyen zárt mind az időmérőn, mind a futamon, mindezt ugyanazzal az autóval, amivel Raikkonen megnyerte a versenyt. Végül az utolsó előttitől közel 50 másodpercre zárt és nem egyszer láthattuk, hogy a pálya lassú, előzésre alkalmatlan szakaszán úgy mentek el mellette, mintha egy utcai Ferrarival versenyezne az F1-esek ellen. Én elfogadom, hogy szegény Badoer minden önbizalmát elvesztette, de ha ezt nem számítjuk, akkor sem való ő már ebbe az F1-be. A nagy kérdés ezek után csak az, hogy a Ferrarival összeboronált pilóták közül vajon ki veheti át a helyét az Olasz nagydíjon, mert az ugyebár ezek után már nem is kérdéses, hogy az olasz sztárcsapat nem engedhet meg magának még egy ilyen blamát.

  • A Forma-1-hez tartozik a hét előre láthatólag legnagyobb botránya is: egy brazil lap megszellőztette, hogy Nelsinho Piquet tavaly Szingapúrban csapatutasításra törte össze magát, hogy ezzel győzelemhez segítse csapattársát Fernando Alonso-t. Sokan már akkor összeesküvésről beszéltek, de ez mind akkor, mind most az agyrém kategóriába sorolandó. Az is vicces, hogy pont Piquet menesztése után és pont egy brazil lap közöl ilyen híreket. Nem kell túl nagy nyomozói képesség, hogy a sztoriban észrevegyük az "özvegy tehén bosszúja"  tipikus esetét. Ha netalán igaz is a sztori, bizonyítékot erre találni lehetetlen, hisz csak egy hisztis mitugrász szavára alapozva nem lehet elítélni valakit. Piquet-nek már GP2-es korában túl nagy volt a szája (azt hangoztatta, hogy ő is tudna olyan gyors lenni újoncként, mint Hamilton), amit aztán első évében Alonso szépen el is kent folyamatosan. Hibáztatott mindent és mindenkit a gyenge eredményeiért kezdve a szerelőktől Alonso-n és Briattore-n keresztül egészen az utolsó pályára fújt fűszálig. Gondolom az, hogy Grosjean már az első két futamán képes volt hozni a nála jobb eredményeket, különösen keserűvé tette számára a szőlőt. Hogy mi lesz az ügyből, még nem tudni, de lassan ott tartunk, hogy az F1 régi becenevéből a "száguldó cirkuszból" a "száguldó" jelzőt egy az egyben le is vehetjük, mert ami itt folyik, az már szimplán csak cirkusz...

  • Az Európai Szuperkupát a Barca nyerte a Shaktar Donyeck ellen egy olyan meccsen, ahol a csapatok a 70-75. percig a pályán sem voltak, utána viszont úgy felpörögtek, hogy az ember nem győzte kapkodni a fejét. A Barca ezzel MINDENT megnyert az idén, már csak a Klub VB van hátra, de nem sok kétség fér hozzá, hogy azt is behúzzák.

  • Végül de nem utolsó sorban, a magyar válogatott az autóversenyző KRESZ-zseni Bodnár nélkül lép pályára két igen fontos VB selejtezőn Portugália és Svédország csapata ellen. Amennyiben akár csak az egyiket megveri, igen jó eséllyel pályázhat a pótselejtezőt érő második helyre. A válogatott hosszú évek óta nem állt ilyen jól és ha sikerülne a bravúr bármelyik meccsen, akkor egyértelműen a magyar futball elmúlt 20 évének legjobb őszét zárhatnánk a DVSC BL bravúrjának és a nemzeti csapat menetelésének köszönhetően. Reménykedjünk.


Share/Bookmark

5 megjegyzés:

Spawn írta...

Hát szegény DVSC elég kemény csoportba került. Többen azt mondták, hogy a Fiorentina, meg a Lyon itthon verhetően...hát én azóta láttam mindkettőt játszani...nos...ööö...elég erős mind a kettő maradjunk annyiban. Bár igaz az is, hogy egy-egy meccsre bármilyen csapat elkapható (lásd ZTE-MU)

A MU-nak igencsak nagy mázlija volt az Arsenal ellen. Arshavin gólja előtt pl. simán kaphatott volna 11-est a vendégcsapat. (de akkor valószínű nem lett volna gól egy perccel később) A gólban egyébként kissé Foster is benne volt, de aztán javított a második félidőben. A 11-es megadható volt, bár Rooney is dobta magát rendesen. Ez csak azért érdekes, mert Eduardo-t épp most meszelte el az UEFA két meccsre színészkedésért.
Diaby öngólja pedig pech volt (neki). A lényeg, hogy sikerült fordítani. Ja, meg azért Berbatov-nak sikerült kihagynia egy ordító ziccert.

Giggsy írta...

Szerintem a pontszerzés is bravúr lenne a Lokitól. Nem jó ez a csoport. Nagyon nem jó. Sajnos a Fiorentina és a Lyon sem igazán nagy név, ellenben mindkettő van olyan erős, mint bármely topligás sztárcsapat...
Én nem mondanám, hogy Rooney dobta magát. Az egyértelmű volt, hogy ebből a helyzetből nem lehetett volna gól, de attól még Almunia elkaszálta.
Berbatov-ról meg közismert a véleményem. Nem való ő ebbe a csapatba. Többet árt, mint használ. A volt londoni csapattársak közül is mindenki aki nyilatkozott róla, csak negatívan beszélt...

Spawn írta...

Eltiltották műesésÉRT...pardon, kicsit gyorsan gépeltem. :)

Spawn írta...

Azért az az igazság, ha Almunia nem jön ki a kapujából, akkor nincs 11-es, mert Rooney hosszan tolta meg a labdát. De való igaz, hogy hozzáért.

Berbatov-ról meg persze, hogy negatívan nyilatkoznak azok a volt csapattársak, akiket otthagyott.

Ja, amúgy szerintem a hét vicce az, hogy Eduardo-t két meccsre eltiltották műeséstől. Mert ha minden színészkedést 2 meccses eltiltással büntetnének, akkor szegény Cristiano Ronaldo jó pár meccset a lelátóról nézne végig, plusz a Serie A-ban lehet, hogy egész fordulók maradnának el. Dehát az UEFA csak tudja, hogy mit csinál...

Giggsy írta...

Pedig jó lenne a labdarúgókat eltiltani a műeséstől :D Én tudnám élvezni a dolgot. Persze a műesésért büntetés is egy ingoványos talaj, hisz emlékezhetünk pl Gera kiállítására a törökök ellen, mikor nem elég, hogy a bíró a tizenegyest nem adta meg, de még ki is küldte Gerát, holott nyolcvan méterről is látszott, hogy beleszállt a kapus.

Az biztos, hogy ha Almunia nem kaszál, akkor sem lett volna gól. Azt azért nem mondom, hogy ha nem jön ki a kapujából, akkor sem, mert akkor Rooney-nak esélye lett volna átvenni a labdát.
Azért a Berbatov kérdéshez hozzátartozik, hogy nem minden eligazoló játékosról nyilatkoznak negatívan az extársak. Pl pont a Tottenham-nél Robbie Keane-t tárt karokkal várták vissza. Én el is tudom képzelni Berbatov-ról, hogy egy önelégült majom. A pályán ugyanolyan primadonna, mint mondjuk Ronaldo, épp csak a mutatott játéka és a küzdeni tudása marad el tőle. Nekem már az a hiszti sem tetszett amit a United-hez igazolásáért produkált...

Megjegyzés küldése