2009. augusztus 20., csütörtök

Menő - Nem menő

Igazából ez a poszt most csak azért születik, mert nem lehet egy tisztességes anyázós hozzászólást írni az Index.hu egyik megmondóblogján a Menő nem menőn. Illetve nem csak anyázósat, hanem semmilyet sem. A kedves úriember aki írja az Index egyik hivatalos szerkesztője és úgy gondolja, hogy ő mondhatja meg mi a menő és mi a nem, de teszi ezt úgy, hogy közben még véletlenül sem adja meg a lehetőséget másoknak, hogy ellenkezzenek a véleményével, ugyanis a bejegyzéseihez hozzászólást írni nem lehet. Most nem azt mondom, hogy az én véleményem kötelező érvényű és biztos, hogy mindenben nekem van igazam, de az elég nyilvánvaló, hogy amit a kedves Bede Márton úr ír, az köszönőviszonyban sincs a valósággal, az emberi ép ésszel, de úgy általában azzal sem, hogy mi a menő és mi nem az. Ha engedné, szívesen feltenném neki a következő kérdéseket a blogjában: Menő az, hogy pofázunk össze-vissza és nem adjuk meg másoknak a lehetőséget, hogy erre nyilvánosan reagáljanak? Menő az, hogy mindent két skatulyába teszünk bele? Menő az, hogy mi mondjuk meg mi a menő, miközben az emberek zömének véleménye gyökeresen eltér a miénktől? Akkor árulja már el kedves Bede Márton úr, maga szerint ön menő? Vagy csak arról van szó, hogy van egy véleménye amit erőszakosan és a tények félremagyarázásával az emberekre akar kényszeríteni?

Amúgy a bejegyzésem apropója csak az, hogy a fent nevezett szerző a Red Bull Air Race-re a "Nem menő" jelzőt aggatta és a cikke kikerült az Index főoldalára is. Igazából akit érdekel olvassa el nyugodtan én csak pár dolgot reagálnák a hülyeségekre amit írt.

  • Az emberek más országokban is tömegével özönlenek a Red Bull Air Race-re, így itt is néznék, ha nem augusztus 20-án lenne, akkor is.

  • A versenysorozat nem reklámrendezvénynek indult és hiába az osztrák cég neve alatt fut, nem kicsit magyar is, hisz nagyban Bessenyei Péter tette le a sorozat alapjait és a magyar nagydíj már a kezdetek óta ott van a versenynaptárban. A budapesti Air Race olyan mint a Forma 1-nek Monaco... Nem véletlen, hogy a magyar az egyetlen verseny, amit nem feltétlenül hétvégén rendeznek.

  • Az emberek a repülőnapon is tolonganak, holott azért fizetni kell, ez meg ingyen van.


Azt hiszem hirtelen ennyi. Nem fogom szennyezni a saját blogomat ilyen írásokkal, de ez kikívánkozott.
Share/Bookmark

4 megjegyzés:

og_david írta...

hello! ezt megnéztem énis, lusta voltam a cikkeket elolvasni csak a címüket néztem meg, hát eléggé elcséfelt az egész. ez olyan, hogy 2 fajta ember létezik a világon: aki szereti a steaket és aki nem. ilyen egyszerüen nem lehet semmit elintézni. az október 23-ai cuccon felhuztam magam, ki ő hogy a kommunista kormány elnyomottainak önfeláldozásából ilyen menő-nemmenő dolgot csináljon?

lényegében osztom a véleményed. itt az e-mailje a srácnak: bede@mail.index.hu

Giggsy írta...

Én is láttam az emailcímét, írtam is neki egy levelet. Nem mintha az változtatna bármit is a dolgon. Tényleg csak az zavar, hogy az Index-en szinte mindenhez hozzá lehet szólni, de egy olyan szekcióhoz, ami szándékosan kelti a feszültséget, nem. Igazából ez baromi gyáva dolognak tűnik nekem.
Itt is csak az a baj, hogy ha valaki elolvassa és nem látott még élőben ilyen versenyt, mert teszem azt vidéken lakik és csak augusztus 20 miatt nem utazik fel Pestre, az gondolhatja, hogy a szerzőnek milyen igaza van. Mivel ellenvéleményt nem lehet ott olvasni, ez eléggé visszás. Különben meg hogy veszi a bátorságot ahhoz, hogy eldöntse mi a menő? Én mondhatom azt, hogy ez vagy az nem tetszik, azt is, hogy nem értem, hogy mások miért szeretik, de azt nem jelenthetem ki, hogy csak azért mert nekem nem jön be, azért már nem is menő...

Jimmy69 írta...

Engem is felháborított a Bede-cikk. Pár dolgot még hadd írjak érvként az RBR mellett (összehasonlítva a F1-gyel)
- ez a verseny Budapestnek ingyenes (nem mint a F1, amelyik milliárdokba kerül)
- ez a verseny Budapest legszebb helyein zajlik, így több órás ingyenreklámot biztosít a fővárosnak (ellentétben a F1-gyel). A Magyar Turizmus Rt. sem találhatott volna ki $-milliókért hatékonyabb Budapest-reklámot, mint ez.
- ez a verseny látványosságban messze meghaladja a F1-et.
- ez a verseny igenis ismert és kedvelt a világon és szemlátomást bővül (legalábbis a versenyzők számát tekintve). Akit akár kicsit is érdekli a verseny, az azonnal megismeri az RBR honlapjáról Besenyei Pétert, az RBR "keresztapját". Nincs olyan sok új világhírű dolog, amiben vezető szerepet játszhattunk eddig - ez egy ilyen dolog.

Giggsy írta...

Bizony. De elég megnézni ennek a Bedének a többi cikkét, az összesben ilyen sulykolósan erőlteti a saját véleményét. Nem értem, hogy az Index miért alkalmaz ilyen figurákat, akik szemmel láthatóan még a neten sem járnak utána a cikkeik témájának.

Megjegyzés küldése