2009. augusztus 26., szerda

Heti sport


  • Az általam megjósoltaknak megfelelően a Manchester United kiütéses győzelmet aratott a Wigan felett. Wayne Rooney a 100. és 101. gólját szerezte a United színeiben, Owen először volt eredményes hivatalos meccsen, a másik két gólon pedig Berbatov és Nani osztozott. A Wigan derekasan küzdött, főleg az első félidőben többször is veszélyesek voltak a United kapujára, amelyet ezúttal hibátlanul tudott megvédeni Foster, néhány bravúrt is bemutatva. Bár ez az eredmény valószínűleg a hétközi fordulóban elszenvedett kínos vereségnek köszönhető, azért jó lenne, ha hosszabb távon is előrevetítene egy jó United játékot, különös figyelemmel a jövő hétvégi Arsenal elleni örökrangadóra.

  • A DVSC az előző heti bravúros győzelem után hazai pályán (illetve magyar földön, hisz a Népstadion azért nem egészen hazai pálya a Lokinak) 2:0-ra verte a bolgár Levszki Szófiát. A gólokon Varga és Rudolf osztozott. Mindkét találat szépségdíjas volt, valószínűleg még az év végi összefoglalókban is fogjuk őket látni. A mérkőzés első félidejét a Levszki uralta látszólag, de igazán nagy lehetőségük kevés volt. Igaz a DVSC-nek sem akadt több, de ők kétszer is nagyon jó időben találtak be, a Levszkinek pedig kétszer is peche volt. A látszólagos statisztikai fölény ellenére a bolgárok nem játszottak jobban, egyszerűen a debreceni csapat átengedte nekik a teret és kontrákra játszott. A Loki 14 év után az első magyar csapat a BL-ben, amihez hatalmas gratuláció jár nekik, reméljük helyt állnak majd a sztárcsapatok ellen is, akiknek kilétére csütörtökön derül majd fény.

  • A Forma 1 Európa nagydíját Rubens Barichello nyerte. A brazil jó versenyt produkált, de a sikert ennek ellenére a sikert a McLaren szerelők töketlenkedésének köszönheti, akik elfelejtették kivinni az első kerekeket Hamilton autójára, így az angol fiú laza 7 másodpercet hagyott ott a boxban, márpedig a kerékcserék után Barichello 6 másodperccel volt előtte. A verseny a szokott méla unalmat hozta, gyakorlatilag a Massa helyére beugró Luca Badoer szerencsétlenkedésén, és a már említett elrontott boxkiálláson kívül semmi értékelhető nem történt. Badoer egyébként a vártnál is gyengébb eredményt produkált. Ezt próbálták a hosszú kihagyásra fogni, de nem arról van szó, hogy 10 éve nem vezetett F1-es autót, hanem csak arról, hogy nem versenyzett vele. Az edzésen a 19-től másfél másodperccel elmaradva lett utolsó, márpedig ott mást sem kellett volna, mint a teszteken. Az idei szezonban még ugyan nem tesztelt, de ez nem jelenti azt, hogy nem vezette ezt az autót, tehát az eredmény több mint kínos. Mindehhez még azt is hozzávehetjük, hogy rengeteg olyan amatőr hibát követett el, amit egy húszéves sráctól sem lehetne elfogadni (4 gyorshajtás a boxutcában, a fehér vonal érintése boxutcából kifelé, két-három megpördülés olyan tempó mellett ami a többiekének a közelében sem volt) Mivel csak egy hete van összeszedni magát, kétlem, hogy sikerül majd neki.

  • Balzsay Karcsi Kokó módra próbálta magyar közönség előtt megvédeni a VB címét, értsd: iszonyatosan megverette magát, végül hordágyon vitték le a ringből. Egy relatív névtelen ellenfél ellen, akit az Universum "csak ne küldjük a bokszolónkat erős ellenfél ellen, mert a végén kikap" politikája szerint választottak ki, nem ezt vártuk volna. Az első pár menetben Balzsay alig érezhető fölényben bokszolt, aztán neki elfogyott az ereje, a német srácnak meg nem és ez el is döntötte a meccset. Be kell sajnos látnunk, hogy hiába ért fel a profi bokszvilág csúcsára nem egy magyar bokszoló, ezek ál-világbajnoki címek, nudli ellenfelek ellen megszerezve.

  • Az augusztus 20-i Red Bull Air Race-t Michael Goulian nyerte Paul Bonhomme és Kirby Chambliss előtt. Bessenyei Péter sajnos ismét igen hátul végzett, ezúttal 10. lett. Lehet ideje lenne gépet váltania, mert feltűnő, hogy a kezdet kezdetén még a győzelemért küzdhetett minden futamon, aztán ahogy halad az idő, egyre csak csúszik hátrébb és hátrébb.

  • Duzzad egy újabb érdekes botrány a sport világában. A 70-es 80-as években nem volt szokatlan, hogy egyes országok indítottak női versenyeken olyan sportolókat akiknek... hogy is mondjam, csatlakozójuk volt HUB helyett, de ez azért mostanában eléggé kiment a divatból. Nagyon úgy néz ki, hogy a Dél-Afrikai atlétikai szövetség úgy gondolta, hogy ideje feléleszteni ezt az igen szép régi hagyományt és benevezték Caster Semenya-t az atlétikai VB-re. Az hogy jelenleg nem férfi azt már bebizonyították, de elnézve a képeket a hölgy(?)ről ennek inkább az lehet az oka, hogy a plasztikai sebészeknek a verseny előtt még volt idejük az altáji műtétek elvégzésére. Persze vannak férfias nők a világban, de az ő tesztoszteron szintjük rendszerint nem háromszorosa egy átlagos nőének, márpedig Semanya esetében ez lett először gyanús az ellenőröknek. Az ügy végkifejlete egyelőre még kétséges, azonban érdekes, hogy állítólag ha be is bizonyosodik, hogy Semanya valóban férfi, akkor sem biztos, hogy elveszik tőle a megnyert aranyérmet...


Share/Bookmark

1 megjegyzés:

Spawn írta...

Gratulálok a DVSC-nek! Nagyon szép eredmény, amit elértek. Az pedig már tökmindegy, hogy a csoportban kit kapnak.

Remélem a MU megtartja ezt a formáját a további meccsekre.

Megjegyzés küldése