Sherlock Holmes

Bevallom derekasan, mikor meghallottam, hogy Sherlock Holmes legújabb megjelenését a filmvásznon Guy Ritchie rendezi, kicsit megijedtem. Guy Ritchie volt az a rendező, aki a Ravasz az agy és két füstölgő puskacsővel, valamint a Blöffel üstökösként jelent meg a brit filmkészítés egén, hogy aztán a Madonnával kötött házassága alkotóilag olyan mély válságba lökje, ahonnan már látszólag nem volt kiút. Szinte nézhetetlen filmek kerültek ki a keze alól, aztán a Rockanrolla-val visszatérni látszott a helyes útra. A Holmes igen újító próbálkozásnak tűnt tőle, és mikor utoljára próbálkozott számára ismeretlen terepen, iszonyat nagy bukta és egy újabb nézhetetlen Madonna film lett az eredménye. Ezek után nem csoda, hogy vegyes érzelmekkel ültem neki a filmnek...



A vegyes érzelmek nem tartottak soká, gyakorlatilag pár perc alatt magával ragadt az egész hangulat ami körüllengi a filmet. Ritchie-nek tökéletesen sikerült visszaadnia az 1800-as évek Angliájának miliőjét és ami lényegesebb, úgy képes mozgatni ebben a környezetben a szereplőket, hogy az összhatás teljesen eredetinek tűnik, annak ellenére is, hogy alapjában véve a film jól ismert és már sokszor alkalmazott elemekből van felépítve.

Hogy mi is a sztori? Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Holmes és Watson egy hosszú nyomozás után végre kézrekeríti lord Blackwood-ot az őrült, megalomániás gyilkost, aki okkultista módszerekkel igyekszik hatalmat szerezni magának. A lordot halálra ítélik, miközben az ő elfogása óta Holmes majd meg hal az unalomtól, amin az sem segít, hogy Watson elhagyni készül a Baker Street-i lakásukat, hogy összeköltözzön arájával. A talán soha nem múló apátiából az rángatja ki a legendás nyomózót, hogy a vele való beszélgetés Blackwood utolsó kívánsága. A rövid csevej után Blackwood-ot kivégzik, ám annak sikerességét illetően megoszlanak a vélemények, hisz másnap reggelre simán kisétál a kriptából ahova tették. Na ez már Holmes-nak való feladat, különösen, hogy közben feltűnik A Nő, aki csinossága mellett, még a jó nyomozónk intellektuális és rejtélyek iránti érdeklődését is képes kielégíteni. Így tehát a legendás páros megkezdi nyomozását a londoni alvilágban, még ha Watson nem is mindig egészen saját akaratából vesz részt a dologban.

Hogy őszinte legyek nem igazán emlékszem már az eredeti Sherlock Holmes könyvekre. Valamikor még tizenéves koromban olvastam őket, de ahhoz túl régen, hogy össze tudjam hasonlítani a filmes karaktereket az eredetiekkel. Az biztos, hogy Guy Ritchie eddig a filmvásznon nem igazán látott oldalát mutatta be a legendás nyomozónak. Iszik, verekszik és úgy általában véve doktorhouseosan szarik bele az egész világba úgy ahogy van, nyoma sincs annak a finom, kissé sznob úrnak, akit a Jeremy Brett féle feldolgozásokból ismerünk. Mondják, hogy Robert Downey Jr-é a hitelesebb, de amennyire az én homályos emlékeim nem csalnak, az igazság valahol a két karakter között fél úton van. Ami fontos, hogy az új megvilágítás nagyszerűen működik annak ellenére, hogy a történet fonala a könyveket tekintve sehova nem illeszthető be, hisz amennyire kiderítettem, nem volt Lord Blackwood nevű ellensége Holmes-nak, Dr Watson soha nem nősült meg a regények során, olyan sem rémlik, hogy elköltözött volna, ráadásul ha feltételezzük, hogy a film a Sir Arthur Conan Doyle féle regények után játszódik, akkor sincs minden rendben, hisz a filmben feltűnő egyik karaktert akkor már rég ismerniük kellett volna.

Szóval lehet szőrszálhasogatni, de én most tőlem szokatlan módon mégsem teszem. Nem, mert a film tényleg nagyon jól sikerült. Hogy holmes-i szempontból milyen, azt nem merem megítélni, de ha azt ki is vesszük a képletből, nagyon jó. Hallottam, hogy valaki az akciót keveselli benne, de hát ez alapjában véve mégis csak egy krimi, szóval ennél több nem is kellett bele. A rejtély érdekes, a karakterek nagyon jók, és a műfaj keretein belül meglepően humorosak is, ami szintén jó. Ha hasonlítanom kellene valamihez a Sherlock Holmes-ot én a Johnny Depp főszereplésével készült Pokolból-t mondanám. A stílus hasonló, ahogy a környezet is, épp csak a hangulat az, ami azért lényegesen oldottabb. Mindezek ellenére azt bátran ki merem jelenteni, hogy aki azt szerette, az ezt is fogja.

A színészek kiváló munkát végeztek, mondom ezt úgy, hogy én Robert Downey Jr. évekkel ezelőtt végképp leírtam és addig sem tartozott a kedvenc színészeim közé, Jude Law-t pedig kifejezetten nem bírom. Ettől elvonatkoztatva nagyszerű párost alkottak végig megvolt köztük a dinamika és kellő eredetiséget tudtak vinni a két már jól ismert figurába. Az már csak egy személyes megjegyzés, hogy ebben a filmben egyértelműen kiteljesedett a már régóta emlegetett Sherlock Holmes - Greg House; illetve Dr Watson - Dr Wilson párhuzam. Mintha a készítők direkt rá is játszottak volna, így minden eddiginél jobban látszik, hogy miért is hasonlítgatják össze az említett karaktereket, mióta Dr House botját először láttuk végigkopogni a Princeton Plainsborough folyosóin. A főgonosz Lord Blackwod szerepét a számomra teljesen ismeretlen Mark Strong kapta, de hogy nem most kezdte a színészkedést az nem is kétséges, hisz megfelelően karakteres ellenfele tud lenni Sherlock Holmes-nak és az őt alakító Robert Downey Jr-nak, ami mindenképp elárul valamit. A famme fatale szerepét, Holmes szerelmét Rachel McAdams játsza és ő az aki talán kicsit kilóg a sorból. A karaktere igazán jó, ő valahogy mégsem képes hozzátenni azt a pluszt, ami miatt a többiekkel egy lapon lehetne emlegetni, ennek ellenére persze azt nem mondanám, hogy nem hiteles, de emlékezetessé nem tud válni.

Összegzésképp a Sherlock Holmes egy nagyszerű film, amit szerintem mindenki szeretni fog, aki oda van a rejtélyekért, humorért vagy csak úgy általában az 1800-as évek végének világáért. Való igaz, hogy nem egy tökéletes alkotás, de elég közel áll ahhoz, hogy nálam kiérdemelje az év eddigi legjobb filmje díját.

Sherlock Holmes