Tudsz titkot tartani?

Mármint nem ti, drága olvasóim, ez csak egy könyvnek a címe. Na igen, ha valakinek mond valamit az írónő, Sophie Kinsella neve, akkor mindjárt belekezd, hogy "Ne már tesó! Egy csajregény?" és hát valóban elsőre annak is tűnhet, de... DE mindazonáltal egy frenetikus vígjáték is egyben. Ezt bővebben ki kell fejtenem: A könyv sztorija nagyjából annyi, hogy van egy fiatal menedzsertanonc csaj, aki intelligens, de annyira önbizalomhiányos, hogy hozzá képest a Micimackó Malackája egy beképzelt seggfej. Ráadásul úgy nagyjából semmi nem akar neki összejönni az életben főleg a család kis kedvencéhez: az unokanővéréhez képest. Épp egy finoman szólva félresiklott tárgyalás után repül hazafelé, mikor a gép légörvénybe kerül és közel jár a lezuhanáshoz. A lány ettől annyira megrémül, hogy halálfélelmében az összes, írd és mond az ÖSSZES titkát ráborítja a mellette ülő pasira: ha felidegesíti a főnökasszonya, narancslével locsolja meg a virágát; egy irodai bulin lefénymásolta a fenekét, amiről a kép azóta is az iroda falán lóg és senki nem tudja kiről készült; leszbikus álma volt az egyik lakótársával; hazudik a pasijának a súlyáról; utálja a karácsonyra kapott tangát illetve a jazzt is, holott a pasija úgy tudja oda van mindkettőért; a szüzességét a saját házukban vesztette el, miközben a földszinten a szülei  Ben Hur-t nézték; meghamisította az érettségi jegyeit az önéletrajzán amit beadott a munkahelyére... egy szóval csupa olyan titkot, amiket az ember jó eséllyel még a legjobb barátjának sem tereget ki, hát még egy idegennek. A gép a lány szerencséjére, vagy pillanatnyi érzése szerint pechjére mégsem zuhan le, ő pedig ott ül megszégyenülve egy vadidegen mellett, aki mindent tud róla... Persze nincs semmi nagy gond, hisz úgy sem találkoznak többet, vagy mégis? A pasi hamarosan a legváratlanabb helyen tűnik fel és onnantól a lány egy merő frászban van, hogy tovább adja-e majd a féltve őrzött titkokat, vagy ami még rosszabb felhasználja-e ellene. Nem is sejti, hogy az eset mekkora változásokat hoz az életébe...

Szóval igen, kicsit Bridget Jones a regény, már csak az egyes szám első személybeli elmesélés és kissé esetlen, de igazán szerethető főszereplő miatt is. De kevesebb benne a szerelmi bénázás és több a humor. Dráma persze ebben is van, de mégis a humor dominál. Akadt olyan ahol két-három oldalon keresztül folyamatosan olyan dolgok történtek amin megállás nélkül vigyorogtam, aztán helyenként hangosan fel is röhögtem. Egyszerűen tényleg földön fetrengős néhol a történetmesélés és a legjobb sitcomokat is képes elhomályosítani, olyan sziporkázó az írónő humora. Ami a drámai részt illeti, én el tudnék fogadni olyan történetet is, amiből kimarad, de tudjuk, hogy olyan nem létezik és amit itt kapunk az sem rosszabb, mint bármely más hasonló filmben-regényben. Igaz, hogy a nagyszerű alapötlet mellett a könyv nagyrészt ismert, már-már elcsépelt elemekből van felépítve és a végkifejlet is előre borítékolható, de hát ez azért mégsem egy Shayamalan krimi... nem, ezen valóban jól lehet szórakozni. Az olvasás első percétől az utolsóig.

Szóval kedves tesó társaim ez a könyv hiába az a kategória, amit illene elítélni és csajregény jelzővel illetni, sajnos nem lehet, ahhoz túl sokszor röhög fel az ember olvasás közben, hogy le tudja szólni. És hogy ciki olvasni ilyeneket? Hát csak van otthon egy keményfedeles W.E.B. Griffin regény, aminek a díszborítóját rá lehet tenni erre is, hogy a többi tesó ne lássa meg min szórakozunk ilyen jól...

Tudsz titkot tartani?