2010. május 7., péntek
Sötét angyal trailer
Ééés akkor megérkezett az első hivatalos itthoni trailer a jövő héten bemutatásra kerülő Dark Angel-hez. A hangulatot talán nem adja vissza megfelelően, de akkor is! HIVATALOS MAGYAR SÖTÉT ANGYAL TRAILER!
2010. április 28., szerda
Dark Angel premier az AXN SCIFI-n
Végre hosszas várakoztatás után az AXN kitűzte a Sötét angyal premierjét! A nagy nap május 13-a lesz, akkor fog este tízkor az AXN SCIFI-n hosszú idő után először magyarul megszólalni Max, a genetikailag tökéletesített kick ass girl. Kétlem, hogy lenne olyan a blogomon, aki ne tudná, hogy mi is volt ez a sorozat, de ha valaki abszolút fogalmatlan lenne: ez hozta meg Jessica Alba számára a világsikert, de a Tony DiNozzo-t játszó Michael Weatherly is itt szerzett magának nevet, ahogy a második évadban feltűnő Jensen Ackles is. Szóval nem kispályás sorozat, olyan, amit vétek kihagyni annak a szűk körnek, akik rendelkeznek az AXN tematikus csatornájával.
Ultra-giga-mega trailer
A következő trailer az idei nyár legnagyobb durranását mutatja be. Részben. Az is a bemutatottak között van. Vagy nincs. Ki tudja mi lesz az. A lényeg, hogy valaki(k) összedobta/dobták az idén nyáron várható összes blockbuster film bemutatóit (bár ahogy én nézem, mintha a Prince of Persia kimaradt volna...) és csináltak belőle egy két és fél perces trailert. Elég sűrű néznivaló, főleg ha valaki célul tűzi ki magának az összes film beazonosítását. Azért merészebbek próbálkozzanak csak :)
2010. április 27., kedd
Venetica
Címkék:
Játék
0
megjegyzés
"Ki velem szembeszáll halál lánya"
És tényleg... A Venetica főszereplője ugyanis magának a nagybetűs Halálnak a lánya. Bár ezzel eleinte ő maga van a legkevésbé tisztában, boldogan tengeti életét egyszerű parasztlányként egy hegyi faluban, mikor is a rosszfiúk megtámadják otthonát és igen sok emberrel végeznek, utolsóként épp Scarlett (merthogy így hívják főszereplőnket) szerelmével. Szegény srác a lány életét mentve veszti el a sajátját, de mint később kiderül teljesen feleslegesen igyekezett, főhősnőnk számára ugyanis a halál mint olyan valójában csak amolyan átmeneti állapot, amiből akkor tér vissza amikor csak akar, tehát rendszerint az elhalálozás után öt-tíz másodperccel. Persze eleinte a származásához hasonlóan ezzel sincs tisztában szegény, akinek egyetlen vágya a békés élet volt szerelme oldalán, ehelyett hamarosan a szörnyek és halhatatlan démonok gyilkolászása lesz a rendes napi rutinja. A sorsa a középkori Velencébe vezeti, ahol a korrupció és az Élőholt arkhón nevű csoport az úr. A csoport mint a neve is mutatja élőholtakból áll, öten egy kiskaput kihasználva kijátszották a Halál-t és a túlvilági dolgok ügyeiért felelős tanácsot és örökéletűként a Földön maradt zsarnokoskodni. Ezek után világos, hogy egy csak egy leány lesz talpon a vidéken aki berombol Velencébe és megmutatja, hogy élőholtnak lenni még nem azonos magával a halhatatlansággal. A legnagyobb baj persze az arkhón vezetőjével van, akit nem kisebb cél hajt, mint átvenni a Halál helyét, amihez egy nem evilági könyvre lenne szüksége, amit elméletben már elpusztítottak, de vajon valóban így van-e... Scarlett dolga ezt kideríteni, legyőzni az arkhónt, segíteni a céh feladatainak ellátásában amibe belépett és állandó jelleggel megmenteni a szellemi fogyatékos öccsét a bajból amibe keveri magát. Lám milyen nehéz volt e középkorban egy rejtélyes származású harcos parasztlány élete...
A Venetica egy akció RPG, amelyben inkább az akció dominál. Legjobban talán a Fable-höz lehetne hasonlítani, de azért legtöbb tekintetben elmarad tőle. Egyértelműen az ellentétek játéka. Egyrészről a sztori ugyebár igen korrektül van kitalálva, és szépen is van felépítve a történetvezetés, de apróságok tekintetében néhol mégis akkora logikai hibák vannak benne, hogy az ember sírógörcsöt kap tőle. Példa: Scarlett-nek találkája van egy fickóval aki segítene neki. Emberünk ajtaja előtt egy őr strázsál, akivel Scarlett befelé menet találkozik, csakhogy az említett őrt a tárgyalás során kinyírják a rosszfiúk és a holttestét ott hagyják az ajtó előtt. Ehhez képest főhősnőnk kifelé menet még csak meg sem rökönyödik a hullát látván, úgy sétál át fölötte, mintha tök természetes lenne, hogy a fickó torka két perc alatt spontán jelleggel elvágódott. Hasonló a helyzet a grafikával is, hisz igen tetszetősre sikerült, de... Szóval a középkori Velence és a karakterek többsége szépen lett kivitelezve a maga enyhén meseszerű karikatúrisztikus módján, a főszereplő Scarlett igazán eyecandy külsőt kapott, de és ez egy nagyon nagy DE, a grafika tele van hibákkal. És nem is kicsikről beszélek. Már az is durva, hogy az 1.02-es patch használata nélkül a grafikai megjelenítés nem 2009 végét (amikor is kiadták), hanem a 2000-es évek elejét idézi. Ehhez jön még hozzá, hogy Scarlett néhol átsétál tárgyakon (asztal, szék) néhol viszont megakad egy bokamagasságú kavicsban. Van hogy sétál! a víz felszínén, van hogy térdig érőben még úszik. És akkor még nem említettem, hogy kínosan kevés animáció került a játékba. Kínosan kevés. Például nincs külön animáció a lépcsőn sétálásra, így viszont Scarlett fokonként huppan egyet ami egy hosszú lépcsőn ideges rángatózásra kényszeríti a kamerát. Hasonlóan nincs animáció a tárgyak átadására sem, így mikor Scarlett kap valamit valakitől, halljuk hogy beszélnek az átadásról, de SEMMI nem történik, még csak egy mozdulat sem, ami imitálná az átadást, a tárgy egyszer csak ott van az inventory-ban. De ilyen dolog például a fegyver elővétele-elrakása, ami állóhelyzetben korrektül meg lett valósítva, menet közben azonban egyszerűen ott terem hősnőnk kezében, illetve az oldalán az aktuálisan használt ellenségaprító szerszám. Scarlett néhol a levegőben áll (láthatunk olyat is, hogy valaki a levegőben ül), de akad olyan hely is, ahol egy létrára felmászás helyett átmegy a falon és Velence utcái felett sétál. Akad azért egyéb bug és hiba is. Némely beszélgetéseknél Scarlett egészen mást mond, mint amire mi utasítást adunk neki, de ezzel szemben a válaszok az általunk választott lehetőségre érkeznek. A beszélgetésekkel amúgy is akadnak gondok, mert egyik-másik NPC egy vele kapcsolatosan teljesített (nem általa adott, csak olyan ami őt is érinti) küldetés után is ugyanazt magyarázza, mint előtte, mivel a készítők arra a helyzetre már nem gondoltak, hogy az ember akkor is megpróbál velük csevegni, mikor igazán már nem szükséges. De ezt leszámítva is a beszélgetős rész inkább a régebbi szerepjátékok szintjét idézi amilyen pl az Oblivion is, (leszámítva, hogy itt a főszereplő is kapott hangot, nem csak az NPC-k), nincs a BioWare műveihez hasonlóan részletesen kidolgozva. Ha a térképünkön bejelöljük az egyik küldetésünket, akkor lehetőségünk van, hogy egy holló előttünk repülve elvezessen oda minket. Ez így szép és jó... lenne, ha a holló nem repülne át mindenen. Ha egy domb van előttünk akkor lazán belerepül a dombba és a túlsó végén jelenik csak meg. Ehhez képest már csak apróság, hogy akármerre járunk a városban, az NPC-k mindenhol ugyanazt a két! mondatot ismételgetik amikor nem velük társalgunk: "Hm... don't know" és "That looks good" Ennyi. Ezt millió hangon (legalább nem ugyanazt a két mintát használták) amelyek egy része kifejezetten bántja az ember fülét. Ha bemegyünk egy kocsmába, vagy végigsétálunk a piactéren, van hogy ezt a két mondatot tízszer is halljuk. A grafika szép, de nem túl jól optimalizált, hisz annyira azért nem sikerült jól, hogy legyen mi indokolja a gépigényt. Egy 2,93-as Core2Duo-n 9800-as Geforce-szal még simán beszaggat, ha az ember ráereszti az élsimítást (anélkül azért fut szépen), holott egy lényegesen jobban kidolgozott Tomb Raider Underworld esetében ez nem jelent gondot. A környezet fizikája sem jelenthet indokot a gépigényre, hisz például simán bele lehet ütközni amúgy nem statikus dolgokba (egy függöny például azonos tömörséggel bír, mint egy kőfal) egyedül az utolsó helyszínen a palotában találkozhatunk lobogókkal amik reagálnak arra, ha nekikmegyünk. Tehát az egész játék olyan, mintha olyan béta állapot környékén került volna a boltokba, ami igazán nagy kár, mert...
Comedy blama
Elkúrták. Nem kicsit, nagyon. A Comedy Central az új How I Met évad örömére teljesen megzavarodott és sikerült mindent eltolniuk, amit csak lehetett. Először nem adták le az első rész második felét, majd zokszó nélkül felcserélték a harmadik és a negyedik részt ami más helyzetben talán nem is lett volna feltűnő, de a negyedik részben elég sok visszautalás van az előzőre. Nagyjából másfél éve húzták a rajongók idegeit a folytatással, erre így térnek vissza. Gratula Comedy Central...
2010. április 26., hétfő
How I Met the Comedy Central
SÜRGŐS HÍR!!!
Ma este 20:20 Comedy Central,
Így jártam anyátokkal... NEGYEDIK ÉVAD!
Rögtön négy résszel folytatódik Ted anya keresése. Szóval aki esetleg nem tudta volna, mert nem nézi a csatornát, esetleg nézi, csak megunta már negyvenedszerre is látni az első három évad részeit az most készüljön fel, hisz este végre folytatódik a széria!
NÉZÉSRE FEL!
2010. április 25., vasárnap
Ta-da-tadaaa Ta-da-tadaaa
Bár eddig ilyen témákkal nem foglalkoztam itt, de végülis mire való egy blog, ha nem erre:
Eddig igen komoly élettársi kapcsolatban éltem a párommal, amit egy váratlannak tűnő, ámbár általam jó előre kitervelt manőverrel jegyben járássá alakítottam. Ehhez persze fel kellett tenni a NAGY kérdést, amire (mint az eredményből ki lehet találni) a válasz IGEN volt.
Érdekes helyzet volt, hisz az ember azt hinné, hogy ha együtt jár valakivel négy éve (napra pontosan) akkor már nem jöhet zavarba bármi lesz is (nem számítva egy esetleges in flagranti helyzetet, ami viszont egy önérzetes ember esetében a kapcsolat azonnali végét jelenti...) de nekem (sőt mindkettőnknek) ez sikerült. Nekem a kérdés feltétele előtt, páromnak (illetve most már menyasszonyomnak) pedig a gyűrűsdoboz megpillantásának pillanatában. Nem indult azért olyan egyszerűen az este, hisz a páromnak nem igazán volt kedve vacsorázni menni, de apró rábeszéléssel sikerült meggyőznöm az itthon maradás nem megfelelő mivoltát illetően. Ez egyrészt azért is volt jó, mert az eljegyzési gyűrűt leszámítva nem készültem neki más évfordulós ajándékkal, másrészről pedig azért, mert így az este nem lett a legendás mackónadrágos leánykérés estéje (azesetben nem tudom, hogy a válasz "nem" lett volna, vagy csak egy "ezt ugye ebben a formában nem gondoltad komolyan?", de ugyebár ez olyasmi amit épeszű ember nem tervez megkockáztatni - persze van aki már a házasság tényéről magáról is ezzel a véleménnyel van). Szóval legyen bármennyire is klisés dolog étteremben vacsoránál megkérni egy lány kezét, én mégis megtettem, épp csak a letérdelés maradt ki. Azóta már lassacskán fáj az arcunk a sok mosolygástól, fogadtuk a gratulációkat a családtól, csak egyetlen kérdés motoszkál mindenkiben: mégis hogyan voltam képes a tervemet ennyire titokban tartani mindenki előtt. Ezt már én sem tudom, de tény, hogy mikor a gyűrűvásárlás napján hazajött a párom, igen erősen kellett tartanom magam, hogy le ne rohanjam a kéréssel.
De persze mindez már csak történelem, amit az unokák már úgy fognak majd ismerni, hogy egy fehér lovas hintón elutaztunk Párizsba ahol az Eiffel-torony tetején egy 25 karátos gyémántgyűrűvel kértem meg a nagyi kezét, miközben a háttérmuzsikát a Bécsi Filharmonikusok biztosították és Michael Bublé a Feeling Good-ot énekelte...
Eddig igen komoly élettársi kapcsolatban éltem a párommal, amit egy váratlannak tűnő, ámbár általam jó előre kitervelt manőverrel jegyben járássá alakítottam. Ehhez persze fel kellett tenni a NAGY kérdést, amire (mint az eredményből ki lehet találni) a válasz IGEN volt.
Érdekes helyzet volt, hisz az ember azt hinné, hogy ha együtt jár valakivel négy éve (napra pontosan) akkor már nem jöhet zavarba bármi lesz is (nem számítva egy esetleges in flagranti helyzetet, ami viszont egy önérzetes ember esetében a kapcsolat azonnali végét jelenti...) de nekem (sőt mindkettőnknek) ez sikerült. Nekem a kérdés feltétele előtt, páromnak (illetve most már menyasszonyomnak) pedig a gyűrűsdoboz megpillantásának pillanatában. Nem indult azért olyan egyszerűen az este, hisz a páromnak nem igazán volt kedve vacsorázni menni, de apró rábeszéléssel sikerült meggyőznöm az itthon maradás nem megfelelő mivoltát illetően. Ez egyrészt azért is volt jó, mert az eljegyzési gyűrűt leszámítva nem készültem neki más évfordulós ajándékkal, másrészről pedig azért, mert így az este nem lett a legendás mackónadrágos leánykérés estéje (azesetben nem tudom, hogy a válasz "nem" lett volna, vagy csak egy "ezt ugye ebben a formában nem gondoltad komolyan?", de ugyebár ez olyasmi amit épeszű ember nem tervez megkockáztatni - persze van aki már a házasság tényéről magáról is ezzel a véleménnyel van). Szóval legyen bármennyire is klisés dolog étteremben vacsoránál megkérni egy lány kezét, én mégis megtettem, épp csak a letérdelés maradt ki. Azóta már lassacskán fáj az arcunk a sok mosolygástól, fogadtuk a gratulációkat a családtól, csak egyetlen kérdés motoszkál mindenkiben: mégis hogyan voltam képes a tervemet ennyire titokban tartani mindenki előtt. Ezt már én sem tudom, de tény, hogy mikor a gyűrűvásárlás napján hazajött a párom, igen erősen kellett tartanom magam, hogy le ne rohanjam a kéréssel.
De persze mindez már csak történelem, amit az unokák már úgy fognak majd ismerni, hogy egy fehér lovas hintón elutaztunk Párizsba ahol az Eiffel-torony tetején egy 25 karátos gyémántgyűrűvel kértem meg a nagyi kezét, miközben a háttérmuzsikát a Bécsi Filharmonikusok biztosították és Michael Bublé a Feeling Good-ot énekelte...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)