White Collar

Vannak sorozatok amiket már a megjelenésük előtt az ember tűkön ülve vár. Vannak amiket csak a főszereplőjük miatt, de akad olyan is, aminek a sztorija olyan frenetikus, hogy előzetesen kihagyhatatlannak tűnik. Na és aztán ott van az a kategória is, ami felett az ember valamiért átsiklik és ha egyáltalán észreveszi valaha és úgy dönt hogy megnézi, akkor is inkább amolyan "Tudjuk le, hogy aztán többet ne is gondoljunk rá" stílusban. Na számomra valamiért ebbe a kategóriába tartozott a White Collar. Igazából semmit nem tudtam róla még a sztoriját sem, olyannyira, hogy mikor a párom mondta, hogy van ez az új sorozat, nézzünk bele, teljesen idegen volt számomra a dolog. Még csak nem is hallottam róla és ez gyanús volt: ez tuti nem lesz nagy szám, mindegy azért egy részt tuti túlélek belőle...

Nos abból azóta már kilenc rész lett, szóval az előzetes idegenkedésem igen nagy baromságnak bizonyult. Ezért kell elolvasni egy sorozat sztoriját, mielőtt minimális ítéletet hoznánk róla, ugyanis ha tudtam volna miről szól, kapva kaptam volna hogy megnézzem. A történet annyi, hogy van egy fiatal nagypályás szélhámos Neal Caffrey, aki pár hónappal a többéves börtönbüntetésének lejárta előtt megszökik a sittről. Hogy miért azt senki nem érti, de gyorsan utánaszalajtják Peter Burke-öt az FBI ügynököt aki annó elkapta. Most ez nem telik sok időbe, Caffrey kezén úgy csattan újra a bilincs, hogy magába roskadva ül egy lakásban és a legkisebb ellenállást sem tanúsítja. Másnap hívja az ügynököt a börtönbe, hogy kössenek alkut: segít neki az éppen zajló nyomozásban, ha cserébe kihozza a börtönből. Burke rövidebb habozás után beleegyezik a dologba, így lesz az FBI-nak egy benfentes csalója/szélhámosa/műkincshamisítója/tolvaja, akit egy nyomkövetős bokaperec segítségével két mérföldes pórázon tarthatnak. Persze Caffrey nem az igazságszolgáltatás iránti elkötelezettsége miatt jelentkezik FBI-os tanácsadónak: a szerelme váratlanul eltűnt és azt gyanítja, hogy valaki fogságban tartja. Ez egyébként a sorozat, vagy legalábbis az első évad főszála.

A sztori nagyjából ennyi. A történetet meg lehetne fogni a véresen komoly oldalról is, de a készítők inkább egy könnyed nyomozós szériát akartak készíteni és nagyon jól sikerült eltalálniuk a rejtély-akció-humor arányt. Igaz, hogy sok újdonsággal nem találkozunk benne, de a már ismert elemeket igazán élvezetesen elegyítik benne. Ott van például a zsaru filmek egyik legrégebbi összetevője, a nagyon-különböző-habitusú-társak-akik-barátokká-válnak aminek milliónyi változatát láttuk már és itt is működőképes. A nagydumás, találékony, szabályokat rugalmasan kezelő Caffrey és a kissé merev mindent a nagykönyv szerint csináló Burke kiváló párost alkotnak. Szerencsére azért amennyire lehet, a kliséket kerülik, tehát itt például nincs válófélben lévő, vagy elvált nyomozó, akinek a felesége/exfelesége nem érti meg a munkája iránti elkötelezettségét. Amennyire lehet, mindig csavarnak a sztorin és igyekeznek már ennyire az elején is frissen tartani a sorozatot azzal, hogy a műfaj keretein belül mozogva minden epizód más forgatókönyv szerint zajlik.

Ami a szereplőket illeti: a sorozat főszereplője Matthew Bomer aki a Tru Calling és a Traveller című sorozatokból lehet ismerős, de én azt hiszem a White Collar-ral valószínűleg igazán komolyan sikerül majd befutnia. Kiválóan alakítja a nagystílű, meggyőző, de mégis szerethető szélhámost és gondolom a csajok nem csak a karakter egyénisége miatt fogják szeretni. Burke szerepére a sorozatok veteránjának számító Tim DeKay-t választották, aki az IMDb tanúsága szerint kismillió olyan szériában játszott, amit nézek, mégsem ismertem sem az arcát, sem a nevét... mindezek ellenére képes bizonyítani, hogy nem véletlen az a temérdek epizódszerep és megérdemelte, hogy egy sorozatban végre főszerephez juthasson. Ami a mellékszereplőket illeti: a sorozat legnagyobb nevét egyértelműen ott találjuk: Burke feleségét El-t Tiffani Thiessen alakítja, akit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ott van még rajta kívül a Vészhelyzet Gallant dokija, Sharif Atkins, valamint Willie Garson és James Rebhron akik névről valószínűleg senkinek nem ismerősek, de biztos vagyok benne, hogy az arcukat látva mindenki a homlokára csap, hogy: "Ó én ezt a palit már ezer filmben láttam!"

Röviden a White Collar könnyed, szórakoztató kikapcsolódás bárkinek aki nem keresi sznob módon minden sorozatban-filmben, hogy valami egészen újat mutasson. A formula szerintem működőképes, és bár nem ismerem a nézettségi adatait, de meglepődnék, ha ez a sorozat csak egy évadot élne meg.

White Collar

Dragon Age: Origins

Az elmúlt hetekben igen keveset foglalkoztam a bloggal. Ennek igazából egyetlen oka van: az, hogy amikor a gépnél ülök, akkor az időm 99%-át a Dragon Age: Vérvonalak című játék előtt töltöm. Ritka az a játék, ami ilyen jellegű függőséget képes okozni, de ennek sikerült.



Hogy miről is van szó? A Dragon Age, egy szerepjáték, mégpedig a jobb fajtából való. Az elmúlt évben a videójátékokkal kapcsolatos szavazásokon gyakorlatilag fej-fej mellett hozta el a díjakat a Call of Duty: Modern Warfare 2-vel, és ez bizony nem is véletlen. Az alapsztori és a játék teljes világa hihetetlen részletesen lett kidolgozva, nagyon látszik, hogy erre nem pár hónapot áldoztak csak... A történet amúgy tipikus fantasy, de nem az a fajta ami egy Uwe Boll agyából pattanna ki. Igazán újat nem hoz, de az ismert elemeket nagyszerűen ötvözi és már önmagában ez is képes órákra a képernyő elé ragasztani az embert. A játék egy középkor szerű fantáziavilágban játszódik, ahol vannak még varázslók, sárkányok, elfek, törpék, griffek (illetve ők már nem, mert a játék jelenére kihaltak) és egy csomó olyan lény is akivel az ember nem csak egy kihalt sikátorban nem akarna találkozni. Több évszázadonként egy vezérdémonnak sikerül feljönnie az alvilágból és a mélység teremtményeinek az "éjfattyaknak" az élére állva a világ elpusztítására tör, ezt a köznyelv "Veszedelemnek" hívja. Van egy lovagrend, a "Szürke kamarások" amely elsődleges feladata, hogy ezt megakadályozza. Mivel a történet kezdetekor már nagyon sok évszázad telt el az utolsó Veszedelem óta, a Szürke kamarások lassan megfogyatkoznak és a köznép úgy tartja, már csak a múltjukból élnek. Azonban közeleg az új Veszedelem és a Szürke kamarások embereket toboroznak a harchoz. Mi itt csatlakozunk bele a játékba, hogy milyen faj sarjaként, azt mi dönthetjük el. Lehetünk elfek, törpék, és természetesen emberek, de azokon belül is több háttérsztorival vághatunk neki a játéknak. Besoroznak minket a Szürke kamarások közé és rögtön a dolgok sűrűjében találjuk magunkat. A király serege elpusztul egy magas rangú hadúr hataloméhes árulása miatt, de a dolgot mégis ránk, azaz a Szürke kamarásokra kenik. Innentől kezdve az a feladatunk, hogy a kicsiny csapatunk élén végigkalandozzuk Ferelden országát, sereget toborozzunk az éjfattyak és az áruló hadúr ellen, valamint bizonyítsuk saját ártatlanságunkat. Nem kis feladat tekintetbe véve, hogy a Szürke kamarásokkal kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötő elfek, mágusok, törpék és az egyetlen szóba jöhető emberi nemes úr éppen hatalmas kulimászban van, amiből ki kell húznunk őket ahhoz, hogy segítségünkre lehessenek. A történet nagy vonalakban ennyi, de rengeteg mellék küldetés is van, amik teljesítése nem kötelező, ellenben nagyon hasznos a karakterünk, illetve a csapatunk tagjainak fejlesztése és pénzszerzési szempontból. Akad például olyan küldetés, aminek teljesítésével új útitársra tehetünk szert. Új útitársak egyébként döntéseinktől függően is csatlakozhatnak hozzánk. Az egyetlen problémánk csak az lehet, hogy akárhány társat szedünk is össze, egyszerre csak hármat vihetünk magunkkal. Én szinte teljesen kezdő vagyok RPG szempontból, így igen nehezen boldogultam eleinte, de hamar bele lehet tanulni a négy ember irányításába.

Nagy szerep jut a játék során a hozott döntéseinknek. Nem csak hasznos társak esetleg muníció, pénz vagy ehhez hasonló szerzése függhet a helyes út választásától, de akaratunkon kívül akár egy kényes szituációban a rossz mellé is állhatunk, ha nem megfontoltan döntünk. Ezek nagy része persze nem olyasmi, ami józan paraszti ésszel megoldhatatlan lenne, de mégis tetszetős az, hogy mi alakíthatjuk a történet folyását és nem csupán a szereplők pályákon való végigrugdosása a feladatunk és akad azért olyan döntés is, ami valamely karakter halálát eredményezheti és nem olyan egyszerű megítélni, hogy végülis az-e a rossz... A rengeteg lehetőségnek köszönhetően, ha a fő vonalakat figyelmen kívül is hagyjuk, rengeteg olyan apróbb történetszál van, amit kibogozhatunk, ilyenek a csapatunk tagjainak háttértörténetei például. Ha már a csapat tagjairól beszélünk, bizony itt az sem mindegy ám, hogy milyen viszonyt alakítunk ki velük. Ki ügyességgel magunkba bolondíthatjuk őket, de adott esetben ha szemetek vagyunk velük, még akár az életünkre is törhetnek. Ezek megint csak olyan finomságok, amik rengeteget tesznek hozzá a játék összképéhez.

Dragon Age: Origins

Bro On The Go - Tesó a seregben

Egy tesó mindig szereti a hazáját, kivéve ha az nem Amerika.

Ha valami öntelt állampolgár emlékeztet arra, hogy ő fizette a kiképzésedet, abszolút elfogadható, ha demonstrálod megszerzett tudásodat egy jól irányzott tökön rúgással.

A "Mi nem kérdezzük, ha te nem mondod" elv a fingásra is érvényes.

Ha netalán New York-ban vagy a Haditengerészeti héten és úgy alakul, hogy meglátsz engem amint egy dögös csajjal dumálok a kölcsönzött tengerész egyenruhámban, akkor az maradhatna esetleg kettőnk között?

Bro On The Go - Tesó a seregben

Bro on the Go - Tesó a parton

Egy tesó soha nem visel szandált zoknival. Megtervez egy koherens lábviselet összetételt és ahhoz ragaszkodik.

A “fürdőruha nem kötelező” strand, tesóknak nem jelenti ténylegesen azt, hogy “fürdőruha nem kötelező”.

Az emberek félnek a cápáktól, de ha úgy vesszük valamilyen módon nem épp ők az óceán tesói?

Egy fixírozott bikinifelső soha nem kapcsolódik ki.

Bro on the Go - Tesó a parton

Bro on the Go - Tesó egy reneszánsz vásáron

?

Bro on the Go - Tesó egy reneszánsz vásáron

Pókember reboot

Törzsgyökeres Pókember rajongóként olyan jó hírt olvastam a minap, hogy órákig madarat lehetett velem fogatni. A Pókember 4 project éléről távozott az Evil dead trilógia óta csak hányadékot gyártó Sam Raimi, aki a legszuperebb szuperhősből lúzer óvodást csinált. Ami még jobb hír, hogy vele együtt búcsút inthetünk a kacsaszájú antiszínész Tobey McGuire-nek is, tehát lehet, hogy a következő Pókember nyomokban már emlékeztetni is fog a képregény eredetire. Ideje volt már. Nem tudom mit várhatunk, de nagyon remélem, hogy a milliószor elcsépelt tinifilmes vonulatot végképp magunk mögött tudhatjuk majd. Nekem színész ötletem most így hirtelen nem lenne Peter Parker szerepére, de az is tökéletesen megfelelő, ha egy feltörekvő fiatal színészt választanak, feltéve ha az a barátnője elvesztése felett érzett fájdalmát képes lesz széles vigyor nélkül a pofáján játszani...

Pókember reboot

CSI: Az interaktív kiállítás

Már egy jó ideje terveztük a párommal, hogy megnézzük a Millenáris CSI kiállítását, amire végre a tegnapi nap folyamán alkalmunk is nyílt.

Hogy őszinte legyek, nem mondhatnám, hogy a legnagyobb CSI fanatikusok közé tartozom, de azért kedvelem a sorozatot és a bűnüldözéssel kapcsolatos dolgokt mindig érdekesnek találtam, így egy percig sem ellenkeztem, mikor a párom kitalálta, hogy meg kéne nézni a kiállítást.

Először is szögezzük le, ez a kiállítás nem a sorozatról szól, az csak keretet ad az igazi témának, ami a bűnüldözésben alkalmazott technikákról szól. A megvalósítás szinte nem is lehetne ennél eredetibb: a kiállítás egész területén kihelyezett monitorokon az első CSI szereplői kalauzolnak minket végig a saját szakterületükön, miközben mi magunk nyomozunk a három lehetséges ügy valamelyikén. Van ott helyszín, áldozat és minden felszerelés, ami a nyomozáshoz kellhet. Persze azért nem kell Poirot szürkeállományával rendelkeznünk ahhoz, hogy felderítsük az eseteket, én inkább a technikákra való figyelést emelném ki mindenkinek, különben nem lesz idő végigcsinálni mind a három ügyet, márpedig az sok érdekes dologról való lemaradással jár. Tényleg minden részletre kiterjedő ismereteket kapunk, hisz betekintést nyerünk a DNS vizsgált, ballisztika, arcrekonstrukció, drogvizsgálat és minden ezekhez hasonló illetve kapcsolódó technika világába. Persze csak a dolgok felszínét kapargatjuk meg, de még így is igazán érdekes és tapasztalat a kiállítás.

Nem is igazán tudnék negatívumot kiemelni, talán csak azt, hogy az ügyek lehettek volna nehezebben megoldhatóak, de mint említettem, itt a technika megismerése volt a cél, szóval csak szőrözés lenne. Én mindenkínek ajánlom a kiállítást akit érdekel a bűnüldözés világa, még akkor is, ha esetleg amúgy a CSI franchise összes tagját a pokolba kívánja.

CSI: Az interaktív kiállítás