Persze a könyvet nem olvastam, de kétlem, hogy annyit variáltak volna a megfilmesítéskor az alapkoncepción, hogy egy zseniális mű legyen az adaptáció mögött. Az Alkonyat nem több, mint a vámpír mítosz, azon belül is a vámpír-ember szerelem százezredik feldolgozása. Semmi újat nem hoz a témába, amit már el nem mondtak volna ezer másik hasonló történetben, az eredetiségnek még a látszatát sem próbálja mutatni. Értem én, hogy a Rómeó és Júlia világában élő fiatal lányok miért vannak oda egy szerelmi történetért, de ez még annak sem túl fantáziadús. Félreértés ne essék, ez nem egy pocsék film, nem értem azt, hogy sokan miért tekintenek ilyen gyűlölettel rá, de azokat még kevésbé értem, akik fanatikusan rajonganak iránta és dicsőítik az egyediségét állítva, hogy ez a napjaink legjobb története.
Aki esetleg nem ismerné az alapsztorit: leányzó ideiglenesen az apjához költözik, mert anyuci az új pasijával az országot járja. A gimiben a csaj az első nap kiszúrja magának a helyi EMOs banda vezérhímjét (ezt a szerepet az új Dicaprio-ra Robert Pattinson-ra bízták. Na nem azért új Dicaprio, mert akárcsak megközelítené annak színészi képességeit, egyszerűen csak arról van szó, hogy őt is ugyanolyan szívesen pattintanám arcon egy szeneslapáttal) Az EMO-s banda nem közösködik senkivel, meg úgy általában véve is mindenki furcsának tartja őket, de mi persze már rögtön vágjuk miről van szó. A leányzó életét megmenti EMOfiú, mégpedig úgy, hogy ripityára tör egy kocsit, ami más helyzetben a leányzót törte volna össze. Ez a hölgy szerint igencsak furcsa (érdekes másnak nem tűnt fel, hogy mi az a kurva nagy horpadás a kocsin ott, ahova a lány szerveinek kellene felkenődve lennie) és rövid időn belül összeadja a kettőt a kettővel: EMOfiú vámpír. Ezt a fiú is bevallja, de a leányzót ez nem zavarja. Érdekes módon az sem, hogy EMOfiú azt mondja most épp vega életet él (értsd állatok vérét issza csak) de főhősnőnk vére olyan finomnak szaglik, hogy miatta még azzal is felhagyna. Neeem, a kiscsaj még ekkor is úgy megbízik a vámpírban, ahogy az ember évek múltán teszi csak a szerelmével. Persze összejönnek, de akad, akinek ez nem tetszik, aztán jönnek más vámpírok is, akik nem annyira vegák, ott van pl. az a gyerek is, aki kilométerekről kiszagol mindent, de a tőle három méterre álló csajról csak akkor veszi észre, hogy ember, mikor megfordul a szélirány... Szóval jön a sok galiba, de igazából semmi, de komolyan semmi olyan nem történik a filmben, amit ne lehetne látni az első perctől kezdve. Ami a romantikus szálat illeti (szinte csak az van) szintén elég vicces. Persze ezt nem nekem kéne megítélnem, mert alapból nem vagyok oda a romantikus filmekért, de egy percre sem éreztem azt a fajta érzelmi töltetet, amit mondjuk a Rakoncátlan szív hordozott magában. Persze az is lehet, hogy csak a film szereplői voltak képtelenek igazán hitelesen átadni ezt a lángoló, de valahol mégis bűnösnek érzett szerelmet.
A színészekre nem fogok külön kitérni, ha valahova pozícionálnom kellene a teljesítményüket, akkor úgy két-három fokkal a Barátok közt színészeinek játéka és az átlag közé tenném őket, annál feljebb semmiképp.
A film nézése közben amúgy két dolog járt a fejemben, az egyik az, amit Barney mond egyszer Lilly-nek, mikor az rá akarja venni valami igazán nem pasis dologra: "- Nem mehetek, mert van ez az izém. - Mid? - Péniszem" Kábé ilyen érzés felnőtt férfiként megnézni ezt a filmet. Más szempontból tekintve (értsd, megpróbálva eltekinteni attól, hogy pasi vagyok) az Alkonyat-ra egy másik jelző vonatkozik, az, amit az egyik kiképzőm szokott mondogatni néha: "Nem rossz, de a jó az nem ilyen."
Fehér Enyhén részeg Fekete Nagyon részeg
