2009. november 30., hétfő

Alkonyat

8 megjegyzés
Már dúl egy ideje az Alkonyat mánia a szexuális érettségig legfeljebb csak gondolatban elérő lányok között és engem eddig éppen ez riasztott el a film megtekintésétől, most azonban úgy adódott, hogy egy ismerős kérésére megszereztük DVD-n és ha már úgy is itt volt nálunk, megnéztük. Hááát... én olvastam, hogy sokan a Harry Potter-hez hasonlítják, amin az Alkonyat rajongók rendszerint szeretnek vérig sértődni, pedig joguk aztán nincs hozzá. Egy ilyen összevetést legfeljebb a Harry Potter rajongók vehetnek zokon.

Alkonyat plakat

Persze a könyvet nem olvastam, de kétlem, hogy annyit variáltak volna a megfilmesítéskor az alapkoncepción, hogy egy zseniális mű legyen az adaptáció mögött. Az Alkonyat nem több, mint a vámpír mítosz, azon belül is a vámpír-ember szerelem százezredik feldolgozása. Semmi újat nem hoz a témába, amit már el nem mondtak volna ezer másik hasonló történetben, az eredetiségnek még a látszatát sem próbálja mutatni. Értem én, hogy a Rómeó és Júlia világában élő fiatal lányok miért vannak oda egy szerelmi történetért, de ez még annak sem túl fantáziadús. Félreértés ne essék, ez nem egy pocsék film, nem értem azt, hogy sokan miért tekintenek ilyen gyűlölettel rá, de azokat még kevésbé értem, akik fanatikusan rajonganak iránta és dicsőítik az egyediségét állítva, hogy ez a napjaink legjobb története.

Aki esetleg nem ismerné az alapsztorit: leányzó ideiglenesen az apjához költözik, mert anyuci az új pasijával az országot járja. A gimiben a csaj az első nap kiszúrja magának a helyi EMOs banda vezérhímjét (ezt a szerepet az új Dicaprio-ra Robert Pattinson-ra bízták. Na nem azért új Dicaprio, mert akárcsak megközelítené annak színészi képességeit, egyszerűen csak arról van szó, hogy őt is ugyanolyan szívesen pattintanám arcon egy szeneslapáttal) Az EMO-s banda nem közösködik senkivel, meg úgy általában véve is mindenki furcsának tartja őket, de mi persze már rögtön vágjuk miről van szó. A leányzó életét megmenti EMOfiú, mégpedig úgy, hogy ripityára tör egy kocsit, ami más helyzetben a leányzót törte volna össze. Ez a hölgy szerint igencsak furcsa (érdekes másnak nem tűnt fel, hogy mi az a kurva nagy horpadás a kocsin ott, ahova a lány szerveinek kellene felkenődve lennie) és rövid időn belül összeadja a kettőt a kettővel: EMOfiú vámpír. Ezt a fiú is bevallja, de a leányzót ez nem zavarja. Érdekes módon az sem, hogy EMOfiú azt mondja most épp vega életet él (értsd állatok vérét issza csak) de főhősnőnk vére olyan finomnak szaglik, hogy miatta még azzal is felhagyna. Neeem, a kiscsaj még ekkor is úgy megbízik a vámpírban, ahogy az ember évek múltán teszi csak a szerelmével. Persze összejönnek, de akad, akinek ez nem tetszik, aztán jönnek más vámpírok is, akik nem annyira vegák, ott van pl. az a gyerek is, aki kilométerekről kiszagol mindent, de a tőle három méterre álló csajról csak akkor veszi észre, hogy ember, mikor megfordul a szélirány... Szóval jön a sok galiba, de igazából semmi, de komolyan semmi olyan nem történik a filmben, amit ne lehetne látni az első perctől kezdve. Ami a romantikus szálat illeti (szinte csak az van) szintén elég vicces. Persze ezt nem nekem kéne megítélnem, mert alapból nem vagyok oda a romantikus filmekért, de egy percre sem éreztem azt a fajta érzelmi töltetet, amit mondjuk a Rakoncátlan szív hordozott magában. Persze az is lehet, hogy csak a film szereplői voltak képtelenek igazán hitelesen átadni ezt a lángoló, de valahol mégis bűnösnek érzett szerelmet.

A színészekre nem fogok külön kitérni, ha valahova pozícionálnom kellene a teljesítményüket, akkor úgy két-három fokkal a Barátok közt színészeinek játéka és az átlag közé tenném őket, annál feljebb semmiképp.

A film nézése közben amúgy két dolog járt a fejemben, az egyik az, amit Barney mond egyszer Lilly-nek, mikor az rá akarja venni valami igazán nem pasis dologra: "- Nem mehetek, mert van ez az izém. - Mid? - Péniszem" Kábé ilyen érzés felnőtt férfiként megnézni ezt a filmet. Más szempontból tekintve (értsd, megpróbálva eltekinteni attól, hogy pasi vagyok) az Alkonyat-ra egy másik jelző vonatkozik, az, amit az egyik kiképzőm szokott mondogatni néha: "Nem rossz, de a jó az nem ilyen."
Share/Bookmark

2009. november 29., vasárnap

A nagy Tesó kódex fordítás

26 megjegyzés
Többen kérdezték már, hogy a Tesó kódexet elküldöm-e emailben, illetve mikor lesz kész az egész és ehhez hasonlók. Jelentem a teljes Tesó kódex lefordításra került és szépen könyv formátumba is lett szedve, ahogy azt a csatolt képeken megtekinthetitek. Már csak párat kell aludnotok és a kódex utolsó részletének felkerüléséig, ami a szótár lesz. Azzal egyidőben elérhetővé teszem az elkészült PDF formátumú Tesó kódexet is. A tesó téma azonban azután sem kerül elhanyagolásra, egy ismerősön keresztül sikerült megszerezni a Bro on the Go kivonatos változatát, így annak a fordításába is belekezdek. Szóval tesóim, már csak párat kell aludnotok, hogy magatokénak mondhassátok a teljes Tesó kódex-et, addig kitartás :)

[gallery link="file" columns="2"]
Share/Bookmark

Péntek

3 megjegyzés
Francos dolog néha az Üdülési csekk. Nagyon jó, hogy egy csomó mindenre lehet használni, de ha az embernek készpénzre lenne szüksége, akkor nem feltétlenül jó ha csekkben van a pénze, pláne hogy ha a csekkfüzet pár napon belül lejár. Ilyenkor az ember kénytelen kényszermegoldásokhoz folyamodni, amik aztán végül jól is elsülhetnek. Ilyen volt ez a péntek is.

Megdumáltuk a párommal, hogy felutazik Pestre, mire elszabadulok délután a kiképzésről, és szervezünk magunknak egy kis programot, amit üdülési csekkel lehet kifizetni. Először a Tropicariumban kezdtünk, ami valami ferge... most figyeljetek... teges élménynek bizonyult. Vagy jó egy órába telt míg az egészet végigjártuk, én leginkább a cápák  akváriuma alatt átívelő folyosón ragadtam le. Eleve is valami csodálatos látvány ilyen szögből látni a vizet, de az hogy az ember feje felett 15-20 centivel úsznak el a cápák-ráják és egyéb vízi állatok az valami fantasztikus. Persze tudom, hogy sokaknak ez semmi extra, meg már évek óta létezik a Tropicarium, de eddig én még nem jártam a Campona közelében sem, szóval nekem teljesen új volt az egész. Azt is nagyon meglepőnek találtam, hogy a Tropicarium területén belül a madarak szabadon röpködnek és ha úgy adja a sors, meg is lehet őket érinteni. Mi még kisegeret is láttunk, bár azt erősen kétlem, hogy az állatkert üzemeltetői őt is betervezték oda. Az egyedüli kritika ami a helyet érheti az, hogy a jegypénztáros leányzó olyan kedves volt, mint egy APEH ellenőr, mikor adócsalás nyomait fedezi fel valahol. Értem én, hogy kellenek a csinos lányok az ilyen kirakathelyekre, de valahogy én szívesebben vennék ott egy csúnya kivénhedt banyát is, feltéve, hogy rajta nem azt érzném, hogy legszívesebben lehányna...

A következő úticélunk a Planetárium volt. Szerencsére ez nem hasonlított a South Parkban látható Planeáriumhoz így szintén jó szórakozásnak bizonyult. Egyrészről felidézte bennem azokat az időket, mikor még űrhajós akartam lenni (az valamikor a sheriff és az akcióhős fejvadász korszakom között volt) másrészről az ott sugárzott lézershow olyasmi amit nem látni akárhol. Illetve sehol máshol nem látni. Én még hasonlót sem tapasztaltam korábban. Csodálatos látvány az a fényshow, tényleg leírhatatlan, látni kell. Sajnos ahogy láttuk ezt sokan nem érzik át, mert igen kevesen voltak az előadáson. Én elismerem, hogy nem olcsó mulatság egy jegy, de attól még egy életre szóló élményt kap érte az ember. Leginkább talán a tűzijátékhoz lehetne hasonlítani, de azért különbözik tőle. Óva intenék attól mindenkit, aki a diszkóban látott lézershowt, hogy csak lemondóan legyintsen, ez sokkal nagyobb szabású, ilyet tényleg sehol máshol nem látni. Mi egy best of... show-n voltunk, ami egy elég széles körű zenei egyveleget és ezzel egyúttal igen sok különböző stílusú fényhatást jelentett, de mindenféle összeállítást megtalálni a Planetárium programjában, a meditációstól, Michael Jackson-ig mindent, csak győzzön az ember dönteni.

Összegezve, ha valaki tartalmas szórakozásra vágyik, vagy csak nem tudja mire költse el az Üdülés csekkjét, nagyon ajánlom neki a Tropicarium-ot és a Planetárium lézershow-it is.
Share/Bookmark

2009. november 28., szombat

Tesó kódex 149. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó úgy viselkedik, mintha értene a szivarokhoz és szeretné is azokat.


SZIVAR SZÓKERESŐ




S           C            H           U          R            C             H            I              L             L             Z            O

Z           F            G          E           D             O            H            A            N            Y            O            L

I            E           W          P           S             C             J          G            O            R            Z            X

V          Z            T          R            C             T             T            L             T            W          A            Y

A          R            L           E           W            I             N            S             K            Y            M           R

R          M           H           S           B             R            A            F             T            U            A            O

V          T            U           I            B             C            B            R            O            Q            T            G

A          E            M          D           L             G            I             S             V            T            E             N

G          R             I           E            E            Y            A            U            T            T            E             O

O          U            D          N            M           A            B            R            K            V            H               J

P           I             O          T            L             J            U            K            O            Z            R            A

F          R            R           E            N            H           K             E            Y            L           R            R

Dohány

Churchill

Zamat

Lewinsky

Humidor

Fidel Castro

Kubai

Szivarvágó

Presidente

Rajongó
Share/Bookmark

2009. november 26., csütörtök

A Titkok Könyvtára 3: A Júdás-kehely átka

1 megjegyzés
Eddig már kétszer láthattuk, ahogy az elsőéves medikusból Superman szakorvossá, majd könyvtári alkalmazottá váló Carter doktor, izé... Flynn Carsen megmenti a világot. Ez alkalommal ehhez John McLaine-hez hasonlóan kurvára nincs kedve, de szintén kedvenc zsarunkhoz hasonlóan senki nem kéri a beleegyezését, egyszerűen csak belekeveredik az ügybe és onnan már nincs kiszállás.

169633

Mindenki kedvenc könyvtárosa ezúttal másra sem vágyik, csak hogy kivehessen egy kis szabadságot, mivel a munkája végképp kikészíti és a személyes kapcsolatai rovására megy. Ez persze viszonylagosan ritka egy könyvtárosnál, de mivel tudjuk, hogy az ő esetében a polcrendezés helyett általánosabb az Amazonas őserdejében rosszfiúk elleni harc egy ereklyéért, nem annyira lepődünk meg a dolgon. A szabit megkapja, de pihenés helyett nagyon hamar belekeveredik a vámpírok hatalmáért folyó harcba (végre egy valóban) gyönyörű nővel az oldalán, az Oroszország régi dicsőségének visszaállításáért küzdő rosszfiúk ellen.

A Titkok könyvtára receptje mindig is a humor, szép helyek, legendás kegytárgyak és világuralomra törő gonoszok elleni harc volt. Ez most sincs másképp. A különbség most talán csak annyi, hogy egy picit több szerepet kap a romantika a sztoriban, de persze azért még így sem megy el szerelmesfilm irányba. Az igazán nagy fordulatok elmaradnak, de igazából ez az előző két részben sem volt másképp, mindemellett az azért érezhető, hogy vagy költségvetési okokból, vagy ötlet hiányában, de ez a harmadik rész valahogy soványkábbra sikeredett, mint az előző kettő. Még így is nagyszerű szórakozás, de ha teszem azt ez lenne a széria első része, nem biztos, hogy készülne belőle folytatás. Mindamellett nekem még így is tetszett, de az előző két rész azért jobb volt és remélem, hogy a negyedik is (ha készül, nagyon remélem, hogy fog) az lesz. Ha tartanák az eddigi ütemtervet 2010-ben jönnie kéne egy újnak...

Ami engem illet én szívesen izgulnék végig még egy-két Flynn Carsen kalandot, hisz Indiana Jones, Lara Croft és Ben Gates mellett nem igazán akad valamire való kalandfilmes figura és a közeljövőben egyikük újra feltűnése sem várható sajnos, márpedig a jó kalandfilm jelenleg igencsak hiánykategória.
Share/Bookmark

Tesó kódex 148. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó nem hallgat csajzenét… tesói előtt. Mikor egyedül van, egy tesó meghallgathat, teszem azt egy, vagy két Sarah McLachlan albumot, de kizárólag azért, hogy értékes betekintést nyerjen a női pszichébe, véletlenül sem azért, mert ezeket a melódiákat tragikusan szívfájdítónak, de érdekes módon felemelőnek is tartja egyszerre.


Share/Bookmark

2009. november 25., szerda

Tesó kódex 147. törvény

5 megjegyzés

Ha egy tesó látja, hogy tesója verekedésbe keveredik, azonnal fedezi a tesó hátát.



KIVÉTEL:
Ha a tesó egy ijesztő alakkal verekedett össze.

KIVÉTEL: Ha ez a harmadik (vagy több) verekedés amibe a tesó keveredett azon a héten.

KIVÉTEL: Ha a tesónak igazolása van róla, hogy a fizikoterapeutája eltiltotta őt bárki hátának fedezésétől.
Share/Bookmark

2009. november 24., kedd

Éjszaka a múzeumban 2.

1 megjegyzés
Az Éjszaka a múzeumban első része annak idején kiválóan példázta, hogy egy egyszerű ötletre hogyan lehet nagyszerű családi szórakozást építeni. Nem reformálta ugyan meg a filmvilágot, de arra a másfél órára teljesen le tudta kötni az embert. Vajon a második résszel sikerült ugyanezt elérnie a készítőknek?

night-at-the-museum-2-battle-of-the-smithsonian-poster-0

Az Éjszaka a múzeumban 2 sok szempontból tovább viszi az első rész hagyományait. Vannak benne vicces történelmi karakterek, gonosz figurák és megannyi apró poén. Ami a kötelező folytatás receptet illeti, természetesen abból is kapunk: itt minden nagyobb, több és látványosabb. Azért akad olyan is amiben kevesebb ez a film és az pedig a sztori kohéziója. Igazából a kerettörténet nem sokkal több a látványos és/vagy vicces jelenetek összekötésénél. Az alapsztori annyi, hogy Larry (Ben Stiler) befutott feltaláló lett és magára hagyta az általa az előz részben őrzött múzeumot. Azt átalakítják és a kiállítási tárgyak többsége átkerül a Smithsonian Múzeumba, többek közt az az egyiptomi ereklye is, ami a múzeum életre kelését okozza. Larry nem hagyhatja, hogy barátai szétszóródjanak, azt meg különösen nem, hogy a nagy Smithsonian összes műtárgya életre keljen és úgy szabaduljon rá a világra, ezért felkerekedik, hogy ezt megakadályozza. Persze későn érkezik és így kénytelen megküzdeni az életre kelő Kahmunrah-val, Napoleonnal, Rettegett Ivánnal és sok egyéb gonosztevővel. Ebben többnyire csak Amelia Earhart segítségére támaszkodhat.

Nagyon sok mulatságos helyzet vezet végül a kiszámítható végkifejlethez, de az igazi szórakozáshoz azért nem árt, ha az ember az agyát alapjáratra állítja, mert akadnak benne akkora lehetetlen marhaságok (és itt most nem olyasmikre gondolok, amik a sztori fantasy jellegéből adódnak) hogy még egy gyerek is haját tépheti tőlük. Azonban ezeket figyelmen kívül hagyva tényleg jót szórakozhatunk, de azért személyes véleményem szerint az előző rész jobb volt.
Share/Bookmark

Tesó kódex 146. törvény

1 megjegyzés

Egy tesó tartózkodik a túlzott részletességtől, mikor szexuális hőstetteiről mesél tesóinak.


Érzékletes képet szolgáltatva, miközben leírsz egy szexuális aktust, akaratlanul is arra kényszeríted a tesóidat, hogy elképzeljenek téged meztelenül… és onnan már nincs visszaút.

Milyen részletességig mehetsz el?


























Szint



Példamondat



Elfogadható?



Homályos



„Szexeltem az éjjel”



Igen



Visszafogott



„Hatalmasat szexeltem az éjjel”



Igen




Specifikus



„Rárakta a [cenzúrázva] a [cenzúrázva]mra, amitől az én [cenzúrázva] [cenzúrázva] [cenzúrázva]”




Nagyon nem



Share/Bookmark

2009. november 23., hétfő

Tesó kódex 145. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó soha nem érzi magát megsértve, ha egy másik tesónak nem sikerül időben viszonoznia a hívását, SMS-ét, vagy e-mail-jét.


Share/Bookmark

2009. november 22., vasárnap

Tesó kódex 144. törvény

0 megjegyzés

Elfogadhatatlan, hogy két tesó megosztozzon egy szállodai ágyon anélkül, hogy előtte kimerítették volna az összes kanapé, függőágy, párnák-a-földön kombinációt. Ha továbbra is elkerülhetetlen az együttalvás, hogy megelőzzenek minden véletlen kanál balesetet, szkanderrel* meghatározzák, hogy ki alszik a takaró alatt. Miután eldőlt, mindkét tesó igyekszik annyi réteget maga alá, illetve fölé venni, mielőtt egy néma ökölkocival jó éjszakát kívánna a másiknak.


* Nem az ágyon
Share/Bookmark

2009. november 21., szombat

Tesó kódex 143. törvény

2 megjegyzés

Pacsi kivitelezése közben egy tesó számára tilos összekulcsolni az ujjait tesójával, vagy megragadni annak markát.



Tesóéta sarok


„Hai-Pacsi-ku”



Egy-két-há-négy-öt
Emeld mindet magasba
Majd csapj, s engedj, te


Share/Bookmark

Tesó kódex 142. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó nem keres alkalmat a bosszúra, ha tesói társaságában kiüti magát és telemarkerezett arccal ébred fel.


Share/Bookmark

2009. november 20., péntek

Másnaposok

4 megjegyzés
A múlt héten a laktanya mozijában betévedtünk a Másnaposok című filmre és ez eszembe juttatta, hogy egy olyan fontos alapmű kritikája maradt ki eddig a blogról, ami a Tesó Kódex kedvelőinek kötelező jellegű. Hogy mást ne mondjak, a Tesó Kódex törvényei lépten-nyomon visszaköszönnek a film során. Akkor kezdjük...

hangover_7

A Másnaposok sztorija nagyon életszerű, autentikusságáról pár nagyon kedves kollégám is tudna mesélni a múltkori szakaszösszehozó buliról... mindegy, az más sztori. Szóval a sztori lényege, hogy négyen elmennek legénybúcsút tartani Vegas-ba, aztán másnap már csak hárman ébrednek fel a lakosztályban, jelen van köztük egy baba, egy tigris, viszont egy fő mínuszban vannak, ráadásul épp az hiányzik, aki nélkül a következő nap rendezendő esküvő okafogyottá válik. Mivel az előző éjszakából semmire nem emlékeznek a koraesti koccintást követően, kénytelenek nyomozásba kezdeni, hogy hova lett a vőlegény, az egyikük foga, kié a baba, a tigris, miért van szétverve a lakosztály, mit keres az egyikük ágybetétje a hotel egyik díszének tetején, és mikor cserélték le az autójukat egy URH-s kocsira... tehát csupa ilyen átlag bulizás utáni kérdések. A nyomozás persze tartogat érdekességeket, amiket nem fogok előre lelőni, látni kell. Ami viszont fontos, hogy a helyzet abszurditása ellenére maguk a karakterek valóban életszagúak lettek. Tetszik, hogy igyekeztek a karaktereket olyanokra megírni, amilyenek mi magunk vagyunk, vagy legalalábbis ismerünk ilyeneket. Kikerültek olyan kliséket, amiket szinte bármely hasonló filmben megpróbáltak volna elsütni a készítők. Nem próbáltak plusz poénokat csempészni a filmbe azzal, hogy hülyét csinálnak a szereplőkből és ez nagyon szinpatikus.

Ha már a karakterek, időzzünk el egy kicsit náluk: Ott van például a vőlegény aki látszólag egy tök átlagos srác Doug (a Nemzet aranyában Nicolas Cage segítőjét alakító Justin Bartha), akit valahogy az a szerencse ért, hogy megtalálta azt a lányt, akit kábé minden férfi keres: csinos, okos, kedves, és gazdag. Aztán ott vannak az ő legjobb barátai az általános iskolai tanár Phil (Bradley Cooper, ő sok filmből és sorozatból ismerős lehet: Alias, Kés/Alatt, Ünneprontók ünnepe) ő a társaság Barney-ja, nagydumás, pillanatnak élő, bevállalós, de amitől mégis valóságos a karaktere, hogy mikor igazán éles lesz a helyzet, már ő is komolyan veszi a dolgot. A másik legjobb barát a fogorvos Stu (Ed Helms, bevallom őszintén sehonnan nem rémlik) aki kicsit lúzer szegény. Együtt él a baránőjével, aki első adandó alkalommal megcsalta őt egy hajópincérrel (bocs mixerrel) elhidegült, irányításmániás és úgy összességében még gonosz is. Ennek ellenére Phil mégis a kezének megkérését tervezi a vegas-i buli után (amiről persze nem merte bevallani, hogy Vegas-ba mennek, a barátnője úgy tudta, hogy borkóstoló túra lesz a legénybúcsú). Phil amúgy két lábbal a földön típus és ettől akár unalmas figurának is mondhatnánk, de a film végére azért kiderül, hogy az első benyomások nem mindig bizonyulnak helyesnek. És akkor ott van még a vőlegény harmadik barátja, aki tulajdonképp az ara bátyja és enyhén szellemi fogyatékos szegény. Alan (Zach Galafianakis, aki a Tru Calling és az Emberre támad az eb című sorozatokból lehet ismerős) kétségbeesetten szeretne magának barátokat szerezni és ezért amint Doug megismerkedik a húgával rá is akaszkodik, majd ugyanezt teszi a többiekkel is. Jóindulatú amúgy, de az a típus, akinek a jószándéka több kárt okoz, mint hasznot. Egyébként rengeteg őrültsége van, Phil mellett rajta lehet a legtöbbet röhögni. A filmben igazán csak a négy srácot ismerjük meg, de a nagyobb nevek közül feltűnik még például Heather Graham (Pokolból, de sok filmben játszott még, csak most egy sem jut eszembe), vagy Jeffrey Tambor (Hellboy 1-2, Az ítélet: család), sztárvendégként pedig ott van Mike Tyson, aki nagyszerűen alakítja... Mike Tyson-t.

Ami kritikám lenne az nem is a filmet illeti, hanem a magyar szinkront. Sajnos nem igazán sikerült jól, nem mindenhol adja igazán vissza a sztori hangulatát. Az angol eredeti ismerése nélkül persze abszolút tűrhető.

A Másnaposok az a fajta vígjáték, amiből manapság igazán kevés van: képes sírvaröhögős poénokat szállítani anélkül, hogy alpári lenne és lemenne a fingós-böfögős humor szintjére. Én mindenkinek ajánlom, kivéve a házasodás előtt álló hölgyeket, nekik nagyon nem való belegondolni, hogy a vőlegényük legénybúcsúja idáig is fajulhat...
Share/Bookmark

2009. november 19., csütörtök

Tesó kódex 141. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó kizárólag akkor manikűröztet, ha (a) megpróbál lefeküdni egy dögös ázsiai manikűrös csajjal, vagy (b) több mint egy hónap telt el az utolsó manikűröztetése óta. Ez a Tesó kódex, nem a Tahó kódex.


Share/Bookmark

2009. november 18., szerda

Tesó kódex 140. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó fenntartja magának a jogot, hogy egyszerűen kisétáljon egy randiról az első öt percben.


A CITROM TÖRVÉNY



A citrom törvény egy kevésbé ismert randizási kiskapu, amely megengedi egy tesónak, hogy magyarázat nélkül lelépjen bármilyen randiról az első öt perc folyamán. Hányszor volt már, hogy egy tesó olyan vakrandira kényszerült, ahol a hölgy nagyjából a maszk nélkül Predator-ra hasonlított? Most a Citrom Törvénynek köszönhetően, nem kell többet végigülnöd ezt a kínszenvedést, vagy vesztegetned a Predator idejét. Egyszerűen átnyújtod a hölgynek a Citrom Törvény kártyát és már távoztál is az ajtón.







SAJNÁLOM, DE A RANDINAK VÉGE



lemonlaw



HIVATKOZÁS


A Citrom Törvényre


www.barneysblog.com


A Citrom Törvény abban az esetben lép életbe, ha az első öt perc (300 másodperc) során bármely fél úgy ítéli meg, hogy a folytatás értelmetlen és ezért az említett randi félbeszakítása mellett dönt időt kímélendő és/vagy ön-tiszteletből. Ezen kártya átadása megkíméli az átadót az „örök haragtól” vagy „kérdésektől” a citromozott részéről, ami a randi befejezéséhez kapcsolódna, ami okai között szerepelhet, de nem kizárólagos jelleggel: ízléstelen ruha, szájszag, szakadt külső, rossz helyen megjelenő/túlzott testszőrzet, long island-i akcentus, állami iskolai végzettség, gyenge hitelképesség, hitelképtelenség, gyanús szagok.

PÓTLÁS



(I) az átadó visszavonhatja a Citrom Törvényt amennyiben a citromozott azonnal elfogad egy nincsenek további elvárások megegyezést, és beleegyezik, hogy a kapcsolat nem tart tovább egy (1) éjszakánál. (II) az egyezség feltételei nem kizárólagos jelleggel átruházhatóak, tiszteletben tartva a Citrom Törvény alapkoncepcióját, mint olyat. (III) azon valószínűtlen esetben, ha a felek mégis a folytatás mellett döntenének, egyetlen (1) ötössel semmissé teszik, hogy valaha is életbe lépett volna a Citrom Törvény

Share/Bookmark

2009. november 17., kedd

Tesó kódex 139. törvény

0 megjegyzés

Igaz-e vagy sem, egy tesó soha nem nyilvánítja ki tetszését egy Broadway show, vagy musical irányába, azon egyértelmű tény ellenére sem, hogy igen, a Broadway első szótagja angolul tesót jelent.


Share/Bookmark

2009. november 16., hétfő

2012

4 megjegyzés
Roland Emmerich megannyiszor elpusztította részben a Földet (Függetlenség napja, Godzilla, Holnapután), most úgy érezte elérkezett az idő, hogy kiteljesítse ezt a munkásságát. Lássuk hogyan sikerült neki.

2012



Ha csak egy szóval szeretnék fogalmazni, azt mondanám: jól. Szerencsére ha kibővítem sem úgy nézne ki, hogy odakerül a "nem" szó a "jól" elé. Mivel is kezdjem? A film látványvilága egész egyszerűen fantasztikus. Ahogy a városok pusztulását bemutatják, az valami hihetetlen és mivel gyakran ezt a szereplőink szempontjából láthatjuk, igazán félelmetes hatást kelt. Egyértelműen látszik, hogy rengeteg energiát fektettek az effektekbe. Bár olvastam véleményt, ami szerint a történettel nem szöszöltek ennyit, ezt nem merném kijelenteni. Oké, a sztori nem annyira összetett, mint mondjuk a Blöff-é, de attól még épp elég kidolgozott, hogy összetartsa a sztorit. Akadnak benne hibák, de annyira nem durvák, hogy kizökkentse az embert a film élvezetéből. Igazán kötekedni sem akarok rajtuk, mert hogy őszinte legyek a többségükbe csak a film után gondoltam bele.

Amúgy a sztori annyi lenne, hogy napkitörések hatására a Föld magja elkezd felmelegedni, ami pár év alatt odáig fajul, hogy a tektonikus elemek elcsúsznak egymástól, vulkánok törnek ki, meg ehhez hasonlók és ez nekünk rossz. Megjelenik kötelező jelleggel a tudós, aki ezt megjósolja előre (kihagyva egy kötelező klisét, itt nem csak a balhé kirobbanása után kezdenek el hinni neki) aztán ott van az elvált családapa, aki még mindig szereti a családját (feleség, két gyerek), van a feleség, az új férj, az USA elnöke és még megannyi olyan karakter, akiknek egy ilyen filmben fel kell tűnniük. A családapa, a feleség, új férj, gyerekek mind összeállnak, hogy eljussanak a túlélést jelentő Kánaánba, nagyrészt az ő útjukat mutatja be a film. Meglepő fordulatok tényleg nincsenek, de aki nem a látvány miatt ül be egy ilyen filmre, az tényleg magára vessen.

Roland Emmerich elég szép szereplőgárdát trombitált össze ehhez a filmjéhez is. A teljesség igénye nélkül: John Cusack, Amanda Peet, Danny Glover, Thandie Newton, Oliver Platt, Woody Harelson. Ilyen stáblistával nem érheti meglepetés az embert a színészi teljesítményt illetően. Mind hitelesek ahogy az tőlük elvárható.

Tipikusan moziban nézős film. Az ilyen látványvilág igazán ott érvényesül és egyelőre nem tudnám megmondani, hogy TV képernyőn megnézve is keltené-e azt a: "hű te jó ég" érzést, amit a moziteremben ülve. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem mély drámát, vagy soha nem látott karaktereket vár el egy filmtől.
Share/Bookmark

Tesó kódex 138. törvény

0 megjegyzés

Egy igazi tesó nem nevet, ha egy pasit ágyékon találnak.


KIVÉTEL: Ha nem ismeri a fickót.
Share/Bookmark

2009. november 15., vasárnap

Tesó kódex 137. törvény

6 megjegyzés

Házigazdaként egy tesó elegendő pizzát rendel minden tesójának.


A PIZZA EGYENLET


p = 3b/8



p = a pizzák száma (felkerekítve a legközelebbi egész számra)
b = a tesók száma (magadat is beleszámítva)


Egyenlet amely feltételezi a tesó éhség együtthatót (h):


h(b) = m/∆t


m = a tesó tömege
t = eltelt idő a tesó legutolsó étkezése óta


Az egyenlet feltételezi, hogy nincs éhség változás sebesség, ez teljes egészében megjelenik a Stinson Féle Pizza Integrálban:


p (b) = ∫∞ b {1+[b/(b+1)]}*3,4/8


Share/Bookmark

2009. november 14., szombat

Bro On The Go

0 megjegyzés
A Tesó Kódex folytatása hamarosan (vagy már most is) az üzletekben van Amerikában. Nyilván minden tesó számára kötelező darab lesz az is. Amint sikerül beszerezni, annak is készül majd a fordítása, de addig is itt egy kis promóvideó amit a könyv megjelenésére dobtak össze:






Share/Bookmark

Tesó Kódex - Audió könyv 1.

0 megjegyzés
Bár még nem került fel a teljes Tesó kódex magyarul, úgy gondoltam nem árt egy kis hozzá kapcsolódó kis videót kirakni. A kódex kapható audió könyv formájában is, és azon maga Neil Patrick Harris olvassa fel a törvényeket. Angolul tudó Tesó Kódex rajongóknak kötelező.






Share/Bookmark

2009. november 13., péntek

Tesó kódex 136. törvény

0 megjegyzés

Ha egy barátnő kérdezősködik a legénybúcsúról, egy tesó nem válaszol bővebben egy flegma „Rendben volt”-nál.


FOLYOMÁNYA: Egy tesó soha nem visz magával fényképezőgépet a legénybúcsúra. Az egyedüli mementó, ami egy tesó számára engedélyezett hazavinni egy legénybúcsúról, olyasmi lehet csak, amit egy ampulla penicillinnel el lehet mulasztani.
Share/Bookmark

2009. november 12., csütörtök

Tesó kódex 135. törvény

0 megjegyzés

Abban az esetben, ha egy tesó két tesójának is odaígérte az örökös első ülésen ülés jogát, a következőknek kell meghatározniuk, hogy ki lesz a navigátor: (a) futóverseny az autóig, (2) néma aukció, vagy abban az esetben, ha az út hosszabb, mint 600 kilométer, (3) halálig tartó, szabályok nélküli ketrecharc.


Share/Bookmark

2009. november 11., szerda

Tesó kódex 134. törvény

2 megjegyzés

Egy tesónak joga van szárnysegédjének használni egy nőt.


Az emberiség hajnala óta a tesók visszafojtott szavakkal beszélnek egy szárnysegédről, aki olyan király erőkkel rendelkezik, hogy egyetlen kacsintásával is cicababák tucatjait szerzi meg neked. Én most természetesen a Szárnysegédnőről beszélek. Gondolj bele – ha a szárnysegéded eleve tudja, hogy mit akar egy nő hallani, az nem nagyobb előny, mintha tele lennél pénzzel, meg lenne minden szál hajad, vagy parkolna otthon egy yachtod? De bizony és a legjobb az egészben, hogy a szárnysegédnő tényleg létezik. Hogy szerezz egyet csak le kell győznöd a szexista sztereotípiákat amik oly gyakran elijesztik a csajokat, hogy segítsenek a tesóknak más csajokat megdönteni.






















A szárnysegédnő: igaz vagy hamis?


Egy szárnysegédnőnek túl sokat kell pisilnie.Hamis Egy csaj húgyhólyagja kisebb, de könnyen képes uralni. Máskülönben hogyan lennének képesek végignézni a Ház a tónált?
Egy szárnysegédnő soha nem fizet italt.Igaz De a kiadásaid nem nőnek, mivel más pasik fizetik az italát.
Egy szárnysegédnő figyelmét elvonja a pletykálkodásHamis Ami a tesók számára csak visítozó csacsogás, azt egy nő úgy képes olvasni mint komplex társalgás titkosan kódolva a testbeszédbe.
Egy szárnysegédnő úgy fog kinézni, mintha a csajom lenneIgaz De semmi nem vonzza jobban a csajokat, mint egy srác, akinek van barátnője

Share/Bookmark

Tesó kódex 133. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó csak azután ismer be egy szellentést, hogy megpróbálta azt rákenni legalább egy másik tesóra.


Kivétel: „Húzd meg az ujjam.”
Share/Bookmark

2009. november 10., kedd

Tesó kódex 132. törvény

4 megjegyzés

Ha egy tesó úgy dönt, hogy cserbenhagyva tesóit megnősül, köteles meghívni őket az esküvőjére, még abban az esetben is, ha ezzel nyíltan szembeszáll menyasszonya kívánságával és „nincs szex” szankcióban részesül miatta, vagy bármi egyéb béna büntetést kap, ami párkapcsolatokban szokás.







A koszorúslányok megoszlása egy esküvőn

korcikkFehér Enyhén részeg  Fekete Nagyon részeg



Egy menyasszony úgy gondol az esküvője napjára, mint élete legboldogabb napja. Egy vőlegény ezzel szemben úgy, mint a legszomorúbbra: a házassága véglegesen deklarálja a Tesortyázások halálát a tesóival. Van azonban egy egyszerű mód, hogy a vőlegény hatásosan búcsúzzon a tesóitól… a koszorúslányok.

Beszorítva a csúnya egyendresszbe a koszorúslányoknak csak egyetlen céljuk van: kibújni belőle. Tanulmányok kimutatták, hogy a féltékenység, az elegáns ruhás tesók, és persze a koktélok keveréke a Földön létező legkönnyebben kapható csajok közé emeli a koszorúslányokat.
Share/Bookmark

2009. november 9., hétfő

Tesó kódex 131. törvény

0 megjegyzés

Bár egy tesótól nem várható el, hogy pontosan tudja, hogy kell kicserélni egy kereket, kötelessége legalább az emelőt elővenni az autóból és bámulni a lapos kereket egy ideig. Ha szüksége van segítségre a gépjárműkezelési kézikönyvtől, azt az autó belsejében veszi igénybe, ahol nem láthatja azt minden arra elhaladó és ahonnan diszkréten hívhat egy autómentőt, miután ahogy ajánlatos elrejtette az emelőt az út mentén, hogy legyen elfogadható kifogása, mikor az autómentő megérkezik.


Share/Bookmark

2009. november 8., vasárnap

Tesó kódex 130. törvény

5 megjegyzés

Ha egy tesónak tudomására jut, hogy egy másik tesó autóbalesetet szenvedett, először azt kérdezi meg, hogy milyen autóval karambolozott és hogy az mennyire tört össze, csak azt követően érdeklődik, a tesó állapota felől.


Share/Bookmark

Tesó kódex 129. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesó kölcsönad tesójának egy DVD-t, videójátékot, vagy alkatrészt a fűnyíróhoz, nem várja el, hogy azt valaha is visszakapja, kivéve ha a tesója meghal és visszahagyományozza rá azt.


Share/Bookmark

2009. november 7., szombat

Danubius-Sláger petíció

3 megjegyzés
Páran indítottak egy petíciót a Danubius-Sláger Rádió kettős megmentéséért. Ami az én véleményemet illeti az ORTT döntését velük kapcsolatban az az, hogy valami irtózatosan nagy suskus van az eset háta mögött és valaki hatalmas pénzekkel fizetett le ott valakit, hogy a három legnagyobb kereskedelmi rádió közül kettőt is ilyen csúnyán félreállítsanak. Ha nekiállnának nyomozni, nagyon ronda korrupcióra derülne fény, mert az nem létezik, hogy két sehonnan érkező nulla ismertséggel rendelkező csatorna jobb pályázatot nyújtott volna be, mint azok akik már eleve is bitokolták az adott sávokat. Eleve is miért nem lehetett a két új adónak MÁS SÁVOT ADNI, miért volt szükség, hogy PONT EZT A KÉT sávot kapják meg???

Mindegy, a lényeg, hogy a petíció él, és aki esetleg még nem írta alá, szerintem tegye meg, hátha lesz valami eredménye:

http://www.hallgatokaradioert.com/tiltakozok.php


Share/Bookmark

2009. november 6., péntek

Achmed

0 megjegyzés

Volt már korábban szó Achmed-ről, de videót még nem raktam ki ide, úgyhogy most bepótolom ezt a hiányosságot. Ez egy kevésbé ismert felvétel ami a Sparks of Insanity DVD promóciójára készült én pl csak most találtam rá.


Share/Bookmark

2009. november 5., csütörtök

Tesó kódex 128. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó soha nem visel két különböző ruhadarabot egyszerre, amin ugyanazon iskola, üdülőhely, vagy sportcsapat jelzése található. Még mosodai vészhelyzetben is, egy tesó előnyben részesíti a félmeztelen közlekedést, minthogy megszegje ezt a törvényt... félmeztelenül deréktól fölfelé, természetesen.


Share/Bookmark

2009. november 4., szerda

Tesó kódex 127. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó mindig segít tesójának helyreállítani az előző éjszaka eseményeit, kivéve ha azok tartalmazzák egy nagyon ronda csaj felszedését, vagy hogy a nevezett tesó folyamatosan azt ismételgette az összes tesójának: "Szeretlek, ember"


MSK - Memória Segítség és/vagy Korrekció - gyakran jön képbe ünnepekkor, mert ha az emberek összegyűlnek a szeretteikkel, az alkoholszükségleteik jelentősen megnőnek.

A Halloween az az időszak, mikor a tesók különösen hajlamosak memóriavesztésre a kiadós édességek, likőrök és természetesen cukorkák halálos kombinációjának köszönhetően. Például velem megtörtént egyszer, hogy négy új telefonszám birtokában ébredtem reggel, de fogalmam sem volt arról, hogy kiktől kaptam őket. Szerencsére az időkből, hogy mikor mentettem a számokat a telefonomba és a homályos emlékek alapján a négy különböző jelmezről amit viseltem az esti bulin, képes voltam készíteni egy logikai mátrixot.

Öltöztem vikingnek, ninjának, Teddy Roosevelt-nek és természetesen az örök slágeremnek Gandhi-nak és minden jelmezben különböző csajt szedtem fel: egy ribancos apácát, egy ribancos Hamupipőkét, egy ribancos ribancot és egy ribancos valamiféle-teremtményt hegyes fülekkel és farokkal.

A rejtvény megoldásához tegyél egy "X"-et a négyzetbe miután kizártad a nyomok alapján. Például az 1-es nyom szerint nem a ninja jelmezben ébredtem, tehát a Ninja/02:21 négyzetet ki is húztam.

Segítség: Néhány nyomnál több négyzetet is be lehet "X"-elni.

AMIRE EMLÉKSZEM




  1. Nem a ninja jelmezben ébredtem, de az éjszaka végéről valamilyen farok rémlik.

  2. A ribancos ribanc november 1-én már nem volt jelen, ezért lekéste a frenetikus Ghandi-mat... ő is nagyon megéhezett.

  3. Mind Hamupipőkét, mind az apácát felizgatta a kardom. Még most is látom magam előtt a dobócsillagokat, ahogy átöltözöm a viking jelmezbe.

  4. Amikor megérkeztem a buliba, sima hangon beszéltem a dögös csajszikhoz és megmutattam nekik a "nagy pálcámat." Politikai értelemben persze - Teddy Roosevelt-nek voltam öltözve.

  5. Valamikor a korai órákban szereztem meg Hamupipőke számát. Féltem attól, hogy a görögdinnyéi tökké változnak éjfélkor.














Ribancos Hamupipőke
Ribancos Ribanc
Ribancos Füles/Farkas
Ribancos Apáca
21:42
22:56
00:03
02:21


Viking








21:42

Roosevelt








22:56

Ninja







X
00:03

Ghandi








02:21

21:42





A válaszok a Tovább után olvashatók




22:56





00:03





02:21







Share/Bookmark

2009. november 3., kedd

FlashForward

3 megjegyzés
Igaz kicsit megkésve, de írok az idei sorozatszezon másik újoncáról is amit az NCIS:LA mellett nézek. Illetve ezt jóval inkább mint azt, mert mind a hat eddig leadott részt láttam. Ebből már ki is tűnik, hogy nem leszek lesújtó véleménnyel róla. Úgy harangozták be a Flashforward-ot, mint az új Lost-ot. Nem az. Hogy ez jó, vagy rossz, azt döntse el mindenki saját ízlése szerint, én pl soha nem szerettem egy-két hasonló húzás, vagy stílusjegy miatt azonnal egybemosni két különböző filmet, vagy sorozatot. Itt is ez a helyzet, van egy hatalmas rejtély és sokat foglalkozunk a szereplők lelki életével, de ezen kívül maximum a nagy költségvetés miatt lehet összevetni a két szériát. Ezért én inkább meg sem teszem.

Az alapötlet frenetikus a maga egyszerűségében: az egész világon mindenki egyszerre veszíti el az eszméletét és mindenki pontosan 137 másodpercre. Ezen idő alatt betekintést nyernek a fél évvel későbbi jövőjükbe. Itt nem nagy dolgokra kell gondolni, pontosan ugyanazt az időpontot látják a saját szempontjukból, nem az elkövetkező fél év történéseit. Ha épp abban az időpontban egy dugó közepén áll az autójával, akkor nem tud meg túl sokat a jövőjéről. A széria főhőse persze nem lehet olyasvalaki aki egy baráti sörözést vizionált csak, ő épp nagyon nyomoz valamin fél évvel később, mivel amúgy FBI ügynök. Tehát a 137 másodpercnyi szunya után megkezdik a károk helyreállítását, az FBI meg gyorsan felállít egy nyomozócsoportot, hogy kiderítsék mégis mi a rák volt ez.

Az alapsztori nagy vonalakban ennyi. A sorozat az eddigiekben nagyon jól alakul, mindenképp nézős kategória. Az hogy mégsem vagyok igazán elájulva tőle, az én ízlésemnek nem megfelelő arányoknak köszönhető. A nyomozó szál érdekes és izgalmas, a rejtély furmányos, viszont legalább ugyanannyit törődnek a szereplők lelki világával, ami nekem igazán nem tetszik. Ilyen szempontból a 4. rész volt az abszolút mélypont, ott a történet csak egészen minimálisat haladt előre. Persze olyanok minden szériába becsúsznak. Szóval a lényeg, hogy számomra a "nézős és érdekes" sorozattól a "belehalok ha nem látom most rögtön a következő részt" ez a túlzott lelkizés választja el a szériát. A karakterek egyedisége még nem igazán alakult ki, egyelőre viszonylag sablonosak. Nem vészesen, de tény, hogy az összes nyomozós filmes karakter felvonultatásra kerül. Ami a színészeket illeti, nem igazán tudnék olyat mondani aki akár felfele, akár lefele kilógna a sorból, itt mindenki hozza a jó átlagot. Persze ez is olyan dolog, hogy valaki jobb szereti, ha van egy-két zseniális alakítás a sekélyesek között, de szerintem ez a jobbik verzió.

Számomra a FlashForward az idei év egyik legnagyobb kedvence és ha képesek lesznek kevesebbet foglalkozni az igencsak érdektelen drámázással, akkor lehet akkora durranás, mint tavaly a Fringe volt.
Share/Bookmark

2009. november 2., hétfő

Tesó kódex 126. törvény

0 megjegyzés

Abban az esetben, ha kettő vagy annál több tesó együtt néz felnőtteknek szóló varietét, mindegyikük számára szigorúan tilos a másik tesó szándékos, vagy nem szándékos megérintése BÁRMILYEN formában. Ez magában foglalja, de nem korlátozódik a: pacsira, ökölkocira, vagy bátorító fenékpaskolásra. A kacsintás szintén határozottan tilos.


SZTRIPKLUBBA INDULÁS ELŐTTI ELLENŐRZŐ LISTA




  • Elegendő tőke átváltása aprópénzre helyi fizetőeszközben.

  • Bank és hitelkártyák elrejtése mélyen a tárcában, de azért elérhető távolságban a ritkán megvalósuló "ikrek" forgatókönyv esetére.

  • Berúgni.

  • Kamu "filmproducer" névjegy olyan helyre ahonnan "véletlenül" behullhat a táncoscsaj(ok) dekoltázsába.

  • Elkerülni minden olyan táncost akinek olyasmi a neve, mint: Füstös, Hepatícia vagy Mennydörgés.

  • Kikapcsolni a fűtést és légkondit a lakásban, ezzel is védve a pénztárcát és a környezetet.

  • Nem farmert venni fel.

  • Komolyan tanulmányozni a film sztoriját, amit a barátnőd tudomása szerint mész megnézni.


Share/Bookmark

2009. november 1., vasárnap

Tesó kódex 125. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesó egy másik tesó előtt autózik a tesónvojban, köteles megpróbálni lerázni őt a forgalomban, mert az vicces.


Share/Bookmark