2009. augusztus 31., hétfő

HTB no more

5 megjegyzés
A mai nap jó időre, (vagy méginkább: remélem örökre) az utolsó napom, mint HTB pasi. A holnapi nappal megkezdem szolgálatomat a magyar honvédség állományában. Azok után, hogy a család kínkeserves küzdelmet folytatva sikerrel odázta addig a sorkatonai szolgálatomat, hogy megszüntessék, mire be kéne vonulnom, hogyan jutottam mégis idáig? Ez egy igazán hosszú sztori. Az egyik része, hogy egy kecskeméti lánnyal jöttem össze, még három éve, aki történetesen katona. Szerencsére nem a GI Jane fajtából való, így a kapcsolatunk azóta is töretlenül tart. Nem úgy a munkaviszonyom, mert azóta abból volt jó néhány, épp csak egyik sem tartott sokáig. A legutóbbival úgy tűnt megfogtam az Isten lábát: rendszergazda lettem egy vállalatnál. Szép is volt, jó is volt, szerettem is ott dolgozni... az első fél évben. A dátumot is meg tudnám mondani, hogy mikortól lett rossz a meló, hisz egyértelműen összeköthető azzal, hogy a főnökasszony szakított a pasijával.  Onnantól kezdve én aki odáig jó munkaerő voltam, hirtelen hozzánemértő nemtörődöm alak lettem, akinek a munkáját csak kritizálni lehetett. Most abba ne menjünk bele, hogy valóban követtem el hibákat, de nem volt az olyan sok és jelentős, pláne ahhoz képest, hogy a már említett hölgy egyszer jó két órára a teljes vállalati levelezőszervert összeomlasztotta... Szóval idén február végén közös megegyezéssel szétváltak útjaink (azért búcsúzóul még akadt telefonszámla amit duplán akart velem kifizettetni) és én belevágtam a munkakeresés rögös útvesztőjébe. A válság kellős közepén. Kecskeméten. Persze ez már eleve is halva született ötlet volt, hisz egy rossz referenciával rendelkező informatikus az kábé olyan eséllyel tud elhelyezkedni a szakmájában, mint egy háromlábú versenyló. Ellenben ilyenkor jön jól, ha az embernek vannak kapcsolatai és mit ad Isten nekem itt csak egy helyen van kapcsolatom (viszont az igen közeli:) ) a honvédségnél, szóval a (nem) kis belső segítséggel sikerült elintézni, hogy felvegyenek őrmesternek, bár egy dandártábornoki helyet szívesebben fogadtam volna, de kicsire nem adunk. Épp csak a fizikai felmérőt kellett teljesítenem, amivel csak az volt a gáz, hogy az elmúlt három évben legfeljebb a busz után kellett futnom, az meg igen extrém körülmények között sincs meg 3200 méter. A számítógépek hurcolászása sem akkora meló, mint lenyomni 40 fekvőtámaszt és a reggeli ágyban felülés sem igazán mérhető a két perc alatti 80 felüléshez. Szóval igen komolyan neki kellett látnom edzeni, az idő meg igen szoros volt, hisz futni valamikor április elején mentem le először, ehhez képest szülinapi ajándéknak a seregtől a korábbra kibulizott felmérőt kaptam április végén. Bár nagy volt a félelem, de végül mégis vettem az akadályt csont nélkül, épp csak a fogam kellett ott hagynom. Na nem a futópályán, hanem a szájsebészeten, mert az alkalmasságin a fogorvosnak három fogam sem igazán nyerte el a tetszését, úgyhogy mindhármat ki kellett kapatnom. Itt már azért volt bennem egy olyan érzés, hogy a kiképzés ezek után csak piskóta lehet, főleg hogy ott nem lesznek külföldröl idetelepült a fájdalomcsillapító megfelelő adagolásáról mit sem tudó szájsebészek. De ahogy elhagytam a kórházat már szabad volt az út. Épp csak a az alkalmassági papír visszaérkezését kellet megvárnom Kecskemétre, az akták tili-toliját, az engedélyek elkészítését és tessék nem egész öt hónappal azután, hogy jelentkeztem, már munkába is állok. Sokmindent ugyan még nem tudok sem a leendő munkakörömről, sem arról, hogy ki lesz a főnököm, és még arról sem, hogy sikerül-e idén kiképeztetnem magam. Ez utóbbi egyébként igen fontos lenne, ugyanis bevezetnek egy apró változást jövőre a tiszthelyettesi képzéssel kapcsolatban. Tényleg nem nagy, csak arról van szó, hogy a kiképzés idejénél átírták a mértékegységet. Idén még hat hét, jövőre hat hónap lesz. Szóval azért jó lenne még idén bejutni.

De akárhogyis alakul végre véget ér az az állóvíz, hogy én vagyok a háztartásbeli, a párom meg a kenyérkereső. Ez egyrészt a férfiúi egómnak sem tesz túl jót, de a nagyobb gond, hogy az anyagi helyzetünkre nézve már kifejezetten káros. Élnénk mi zsíros kenyéren és vízen, de a párom Update étrendjébe az előbbi valahogy nem igazán passzol bele, nekem meg hányhatnékom van a szimpla zsírnak még a gondolatától is, szóval így most az van, hogy mint oly sokan megpróbáljuk kibekkelni az időt amíg rendesen pénzhez nem jutunk. Azt kell, hogy mondjam, mi még nem is vagyunk olyan szerencsétlenek, hisz egy hónap múlva már két fizetés érkezik a házhoz, márpedig ezt most sajnos igen kevesen mondhatják el magukról.

Már csak azt tudnám, hogy éjjelente lefekvéskor kell-e majd szalutálnom a főtörzsőrmester asszonynak?
Share/Bookmark

2009. augusztus 30., vasárnap

Tesó kódex 70. törvény

9 megjegyzés

Egy tesó mindig kiviszi tesóját a repülőtérre, vagy kimegy elé, hogy felvegye, de sohasem teszi meg mindkettőt egy utazásnál. Emellett nem várható el tőle, hogy időben érkezzen, segítsen cipelni a poggyászokat, vagy érdeklődjön tesója útjával, vagy az általános közérzetével kapcsolatban.


Share/Bookmark

2009. augusztus 29., szombat

Tesó kódex 69. törvény

1 megjegyzés

Szerinted?


Share/Bookmark

Tesó kódex 68. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesónak jó szériája van, egy másik tesónak kötelessége mindent megtenni, hogy elősegítse annak fenntartását, még abban az esetben is, ha ezzel saját rekordját veszélyezteti, hiányzik a munkából, vagy úgy adódik, hogy félelmet keltve el kell hitetnie valakivel, hogy a világvége valóságos.


Kivétel: az aszály üti a jó szériát.
Share/Bookmark

2009. augusztus 28., péntek

Tesó kódex 67. törvény

12 megjegyzés

Amennyiben egy tesó egy partin felkap egy gitárt és játszani kezd rajta, tesójának jeleznie kell, hogy ezzel ünneprontóvá válhat.


Share/Bookmark

Tesó kódex 66. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesó szenved kapcsolatának végérvényű megszakadásától egy hölgyismerősével, a tesói nem nyújthatnak neki többet, mint egy eleresztett "Ez szívás, ember" és jó néhány adag sör. Elkerülendő még az esélyét is bárminemű kínos pillanatnak a jövőben, a tesóinak tartózkodniuk kell minden nemű pejoratív megjegyzéstől az említett hölggyel kapcsolatban - legyenek azok akár megérdemeltek akár nem - legalább három hónapig, amikor is a visszatérési kapu már végképp bezárul.


Share/Bookmark

2009. augusztus 26., szerda

Tesó kódex 65. törvény

4 megjegyzés

Egy tesónak mindig kötelessége viszonoznia a kört, mikor tesóival italozik.


Kivétel: Egy tesó mentesül a szabály alól, ha tesója olyan italt rendel amiben ernyő van.

brokep
Share/Bookmark

Vége a Beugrónak?

0 megjegyzés
A mai napon kiszivárgott információk szerint lehet, hogy véget ér az elmúlt évek legjobb magyar tévés produkciója a Beugró. A Rudolf Péter, Pokorny Lia, Kalloy-Molnár Péter és Szabó Győző szereplésével készülő műsor annak idején a TV2-n kezdte a pályafutását, de sajnos a nézettség az idióta időpontválasztás miatt nem volt megfelelő (legalábbis a TV-ben, hisz elég durva mennyiségű netes letöltést produkált már akkoriban is a széria) így a csatorna beszüntette, de szerencsére az MTV (sajnos nem a zenecsatorna) észnél volt és felkarolta. Azonban jelenleg úgy néz ki, hogy az MTV számára túl drága a készítése (vajon mi lehet benne a drága, mikor gyakorlatilag a színészek és a stáb fizetésén kívül el nem tudom képzelni, hogy miért kellene fizetniük. Ez azért nem az a műsor, ahol milliókat kell költeni díszletekre, kellékekre, jelmezekre, digitális trükökkre, vagy HD minőségű videótechnikára...), és a várt nézettséget nekik sem hozza, hisz őket 18-49-ben a kutya nem nézi, ellenben a hirdetőket akik hoznák a lét épp csak az a korosztály érdekli, szóval a Beugró sorsa ismét veszélyben. Logikus döntés lenne a Comedy Central, ha ők már úgy is adják a szériát, (igaz csak ismétlésben) de sajnos őket még nem nézik elegen (én mondjuk ha TV-zek, az olyan 70-80%-ban Comedy Central, szóval az az állítólagos 1% alatti arány elég kicsinek tűnik nekem) így valószínűleg nekik is túl drága lenne a műsor, ellenben állítólag a Cool Tv neve reális lehetőségként merült fel, mint a Beugró új otthona. Igazából nekem teljesen mindegy, hogy hol, de folytatódjon a széria, mert nagyon hiányozna, ha nem lenne többet.
Share/Bookmark

Tesó kódex 64. törvény

0 megjegyzés

Egy tesónak kötelessége biztosítani tesója számára is jegyet egy eseményre, amennyiben az említett esemény egy playoff meccs amelyen az utóbbi tesó kedvenc csapatát is játszik.


Share/Bookmark

Heti sport

1 megjegyzés

  • Az általam megjósoltaknak megfelelően a Manchester United kiütéses győzelmet aratott a Wigan felett. Wayne Rooney a 100. és 101. gólját szerezte a United színeiben, Owen először volt eredményes hivatalos meccsen, a másik két gólon pedig Berbatov és Nani osztozott. A Wigan derekasan küzdött, főleg az első félidőben többször is veszélyesek voltak a United kapujára, amelyet ezúttal hibátlanul tudott megvédeni Foster, néhány bravúrt is bemutatva. Bár ez az eredmény valószínűleg a hétközi fordulóban elszenvedett kínos vereségnek köszönhető, azért jó lenne, ha hosszabb távon is előrevetítene egy jó United játékot, különös figyelemmel a jövő hétvégi Arsenal elleni örökrangadóra.

  • A DVSC az előző heti bravúros győzelem után hazai pályán (illetve magyar földön, hisz a Népstadion azért nem egészen hazai pálya a Lokinak) 2:0-ra verte a bolgár Levszki Szófiát. A gólokon Varga és Rudolf osztozott. Mindkét találat szépségdíjas volt, valószínűleg még az év végi összefoglalókban is fogjuk őket látni. A mérkőzés első félidejét a Levszki uralta látszólag, de igazán nagy lehetőségük kevés volt. Igaz a DVSC-nek sem akadt több, de ők kétszer is nagyon jó időben találtak be, a Levszkinek pedig kétszer is peche volt. A látszólagos statisztikai fölény ellenére a bolgárok nem játszottak jobban, egyszerűen a debreceni csapat átengedte nekik a teret és kontrákra játszott. A Loki 14 év után az első magyar csapat a BL-ben, amihez hatalmas gratuláció jár nekik, reméljük helyt állnak majd a sztárcsapatok ellen is, akiknek kilétére csütörtökön derül majd fény.

  • A Forma 1 Európa nagydíját Rubens Barichello nyerte. A brazil jó versenyt produkált, de a sikert ennek ellenére a sikert a McLaren szerelők töketlenkedésének köszönheti, akik elfelejtették kivinni az első kerekeket Hamilton autójára, így az angol fiú laza 7 másodpercet hagyott ott a boxban, márpedig a kerékcserék után Barichello 6 másodperccel volt előtte. A verseny a szokott méla unalmat hozta, gyakorlatilag a Massa helyére beugró Luca Badoer szerencsétlenkedésén, és a már említett elrontott boxkiálláson kívül semmi értékelhető nem történt. Badoer egyébként a vártnál is gyengébb eredményt produkált. Ezt próbálták a hosszú kihagyásra fogni, de nem arról van szó, hogy 10 éve nem vezetett F1-es autót, hanem csak arról, hogy nem versenyzett vele. Az edzésen a 19-től másfél másodperccel elmaradva lett utolsó, márpedig ott mást sem kellett volna, mint a teszteken. Az idei szezonban még ugyan nem tesztelt, de ez nem jelenti azt, hogy nem vezette ezt az autót, tehát az eredmény több mint kínos. Mindehhez még azt is hozzávehetjük, hogy rengeteg olyan amatőr hibát követett el, amit egy húszéves sráctól sem lehetne elfogadni (4 gyorshajtás a boxutcában, a fehér vonal érintése boxutcából kifelé, két-három megpördülés olyan tempó mellett ami a többiekének a közelében sem volt) Mivel csak egy hete van összeszedni magát, kétlem, hogy sikerül majd neki.

  • Balzsay Karcsi Kokó módra próbálta magyar közönség előtt megvédeni a VB címét, értsd: iszonyatosan megverette magát, végül hordágyon vitték le a ringből. Egy relatív névtelen ellenfél ellen, akit az Universum "csak ne küldjük a bokszolónkat erős ellenfél ellen, mert a végén kikap" politikája szerint választottak ki, nem ezt vártuk volna. Az első pár menetben Balzsay alig érezhető fölényben bokszolt, aztán neki elfogyott az ereje, a német srácnak meg nem és ez el is döntötte a meccset. Be kell sajnos látnunk, hogy hiába ért fel a profi bokszvilág csúcsára nem egy magyar bokszoló, ezek ál-világbajnoki címek, nudli ellenfelek ellen megszerezve.

  • Az augusztus 20-i Red Bull Air Race-t Michael Goulian nyerte Paul Bonhomme és Kirby Chambliss előtt. Bessenyei Péter sajnos ismét igen hátul végzett, ezúttal 10. lett. Lehet ideje lenne gépet váltania, mert feltűnő, hogy a kezdet kezdetén még a győzelemért küzdhetett minden futamon, aztán ahogy halad az idő, egyre csak csúszik hátrébb és hátrébb.

  • Duzzad egy újabb érdekes botrány a sport világában. A 70-es 80-as években nem volt szokatlan, hogy egyes országok indítottak női versenyeken olyan sportolókat akiknek... hogy is mondjam, csatlakozójuk volt HUB helyett, de ez azért mostanában eléggé kiment a divatból. Nagyon úgy néz ki, hogy a Dél-Afrikai atlétikai szövetség úgy gondolta, hogy ideje feléleszteni ezt az igen szép régi hagyományt és benevezték Caster Semenya-t az atlétikai VB-re. Az hogy jelenleg nem férfi azt már bebizonyították, de elnézve a képeket a hölgy(?)ről ennek inkább az lehet az oka, hogy a plasztikai sebészeknek a verseny előtt még volt idejük az altáji műtétek elvégzésére. Persze vannak férfias nők a világban, de az ő tesztoszteron szintjük rendszerint nem háromszorosa egy átlagos nőének, márpedig Semanya esetében ez lett először gyanús az ellenőröknek. Az ügy végkifejlete egyelőre még kétséges, azonban érdekes, hogy állítólag ha be is bizonyosodik, hogy Semanya valóban férfi, akkor sem biztos, hogy elveszik tőle a megnyert aranyérmet...


Share/Bookmark

2009. augusztus 25., kedd

Garfield is blogol

0 megjegyzés


Garfield


A képért köszi a Napi Garfield Blognak, ahol minden nap új Garfield képsor található fent.


Share/Bookmark

Tesó kódex - Szolgálati közlemény

0 megjegyzés
Azokat a bejegyzéseket amiket utólag pótoltam, berendeztem időrendben a helyükre, tehát aki azokat keresi, a májusi írások között találja meg. Utólag is elnézést kérek mindenkitől a kavarodásért.
Share/Bookmark

Tesó kódex 63. törvény

4 megjegyzés

Egy tesó amikor csak lehetséges védelmet biztosít tesójának.


A Tesóvszer a tartópillére  - vagyis pontosabban a tartópillér latexből készült védőburka - a tesó életformának. Bár egy tesó nem tartozik sem törvényes, sem anyagi felelősséggel arra az esetre, ha nem sikerülne biztosítani a védelmet, nem kizárt, hogy mardosó bűntudatod érezne, miután az ő tesóját megfertőzte valami betegség, melyek közül sok akár az élete végéig kísérheti az embert, mint például mikor egy tesónak gyereke lesz.
Abban az esetben, ha egy tesó észreveszi, hogy híján van a nemi betegség ellen védőöltözéknek, ami nélkül képtelenség egy közösülést biztonságos és kielégítő módon kivitelezni, akkor joga van elvárni tesójától, hogy az megtegyen minden tőle telhetőt, vagy talán még annál is többet, hogy biztosítsa a fent említett védőöltözéket megfelelő időben és diszkrécióval. Mikor egy tesó jelzi szükségét az előre megbeszélt kódszavakkal és/vagy gesztussal, tesója értelemszerűen felhagy az összes pillanatnyi tevékenységével (kivételt képez ez alól, ha ő maga is közösül éppen - ebben az esetben a tesó megfogadja, hogy végez amilyen gyorsan csak lehet) hogy biztosíthassa a szükséges felszerelést tesójának a szükséges helyszínen. Egy tesónak kötelessége az elérhető leggyorsabb utazási módot kell választania, miközben tesója megsegítésére siet, ez azonban semmilyen körülmények között nem tartalmazhat kerékpárt* mivel az nemcsak hogy megalázó, de igen nagy kockázatot jelent a perineumra - az egy szövet veszélyes közelségben a szexuális szervekhez. Abban az esetben, ha állami, szövetségi, nemzetközi, vagy galaktikus törvény megszegése kerül, legyen az veszélyeztetés, durva gyorshajtás és/vagy légijármű eltulajdonítása, az első tesó értelemszerűen magára vállal minden bírságot és büntetést. Mindamellett bárminemű okozott kár a második tesót terheli, a Tesó tesót mos jegyében. Miután megérkezett az első tesó tartózkodási helyére, a második tesó teljes diszkrécióval köteles eljárni, tehát nem zavarhatja meg az első tesó "rizsázását", vagy Tesármját. Amint az első tesó el lett látva a szükséges védekező eszköz(ökk)el, Tesóljárás befejezettnek tekinthető, lezárva a szokásos, de ezesetben hangtalan pacsival. Ezzel a néma rituáléval a felek megegyeznek, hogy ezt az esetet soha többé nem említik meg, kivéve ha egy király sztori részét képezi.


*Kivételt képeznek ez alól az olyan helyek, ahol a kerékpár az egyetlen elérhető közlekedési eszköz, mint például Dél-kelet Ázsia, vagy Arkansas, meg az ilyenek.

Share/Bookmark

2009. augusztus 23., vasárnap

Zanzibár - Kecskemét

2 megjegyzés
Ez az a bejegyzés ami már napok óta vár a megírásra. A hét elején megkezdődött a Hírös hét, ami minden évben így augusztus táján kerül megrendezésre. Van ott borvásár, kajakóstolás és minden egyéb aminek élvezetéhez csak az ember pénztárcája szabhat határt. Ellenben van ott olyasmi is, aminél a készpénz teljes hiánya sem jelent akadályt és ebbe a kategóriába tartoznak az esténként megrendezésre kerülő koncertek is. Minden évben igyekeznek neves fellépőket meghívni, főleg a megnyitó és a záró napra. A megnyitón idén az egyik, hanem a kedvenc magyar zenekarom a Zanzibár volt a fellépő. Ez még mondjuk nem nagy szó, mert elég kevés magyar zenét hallgatok, Sub Bass Monster meg nem tekinthető zenekarnak. Mindegy, a lényeg, hogy a Zanzibárt tényleg kedvelem, meg szerencsére a párom is, úgyhogy nem volt kérdés, hogy kimegyünk-e.

Kivételesen sikerült pontosan érkezni, méghozzá olyannyira, hogy még az előző koncert végét is láttuk. Én mondjuk még nem hallottam az Időgépről, de ennek ellenére igen zúzós koncertet produkáltak. A tömeg utánuk kicsit kezdett oszladozni, hogy kellő mennyiségű alkoholt vételezzen a Zanzibár érkezéséig. Mi ezt az alkalmat használtuk ki, hogy a színpad közelébe araszoljuk, ami végül olyan jól sikerült, hogy egészen a második sorig jutottunk. Mivel a párom 155 centi, így ez egyben azt is jelenthette, hogy végre ő is láthatott valamit a koncertből a színpadot megvilágító lámpákon kívül. Igaz, hogy a tízre kiírt koncert háromnegyed tizenegykor kezdődött, de ilyesmin ugyebár nem szoktunk fennakadni.

Voltam már Zanzibár koncerten korábban, de ami azt illeti most is meglepett, hogy mennyire jó hangulatot képesek teremteni pillanatok alatt. Még véget sem ért az első szám, a közönség máris együtt élt a zenekarral. És ez a hangulat kitartott a koncert végéig, még az olyan számok alatt sem lankadt, amelyeket a közönség nem Zanzibár fanatikus része (pl mi ketten) nem ismert. A zenekar énekesnője Terecskei Rita amúgy tényleg egy elképesztő jelenség. Először is hihetetlen, hogy mennyire széles skálán képes énekelni, ha kell könnyedén ad elő érzelmes számokat is, de ha tombolni kell akkor sem marad alul még a legkeményebb rockercsajokkal szemben sem. És mindezek mellett hihetetlenül közvetlen tud lenni a közönséggel, nem érezni egy pillanatig sem, hogy "Mi vagyunk a sztárok, ti meg pórnép örüljetek, hogy egyáltalán láthattok" Szóval a koncerten végig ferge... most figyeljetek... TEGES volt a hangulat, ami egyre csak jobb lett.

A nagy tombolásnak, és a második sorban állásnak persze végül meglett a böjtje. Először is hazafelé autózva alapjáraton nem hallottam a kocsi hangját, pedig kétliteres motor van benne, meg sportkipuffogó. Miután hazaértünk mondogattuk egymásnak a párommal, hogy de jó volt ez koncert, csak ezt a kurva sípolást kapcsolná már ki valaki, mert rohadt idegesítő. Még másnap este is zúgott a fejünk. De akkor is megérte.
Share/Bookmark

2009. augusztus 22., szombat

Tesó kódex 62. törvény

2 megjegyzés

Abban az esetben ha két tesó ugyanazt a csajt veszi célba, az a tesó viheti haza, aki először stoppolta le. Ha mindketten egyszerre stoppolják le, az a tesó a befutó, aki először számol el hangosan tízig. Ha mindketten egyszerre mondják ki a tízet, az a tesó nyer, aki a legutolsó kört fizette. Ha még nem történt italrendelés, a magasabb tesóé a csaj. Ha mindkét tesó ugyanolyan magas, az viheti haza a csajt, akinél régebben tart az aszály. Amennyiben az aszály azonos hosszúságú, egy diszkrét parti Teskő-papír-olló* határozza meg, hogy ki a befutó, feltéve, hogy a csaj még a helyszínen tartózkodik.


*Kő-papír-olló tesók számára

Share/Bookmark

2009. augusztus 20., csütörtök

Tesó kódex 61. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesónak bármilyen okból tudomására jut egy másik tesó évfordulója egy csajjal, kötelessége mindent megtenni, hogy ezt az információt tesója tudomására hozza, függetlenül attól, hogy szerinte az adott tesó tisztában van-e a dologgal.


A csajoknak láthatóan nem a Mardi Gras, az NFL draft és az új fürdőruhakollekció megjelenése jelentik a rendes évi megünnepelendő eseményeket. Ennek okát én sem értem, de azt tudom, hogy amennyiben tartósabb kapcsolatba kerülsz egy nővel, mint egy néhanapján lezavart gyors menet (ami egyébként határozottan ellenjavallt) akkor képesnek kell lenned emlékezni az év néhány napjára hozzávetőleges pontossággal.


NAPOK AMIKET A CSAJOK FONTOSNAK TALÁLNAK





































ALKALOMDÁTUMA CSAJ EMLÉKEZET RÁ...
A születésnapja____/__/__azzal, hogy három héttel korábban rámutat egy ékszerre
Az első randi évfordulója____/__/__azzal, hogy boldog a napján
Házassági évforduló____/__/__azzal, hogy dühös a másnapján
A gyerek születésnapja____/__/__a válóperes tárgyaláson
Grace klinika szezonpremier____/__/__egy rájátszás meccs felénél

Share/Bookmark

Menő - Nem menő

4 megjegyzés
Igazából ez a poszt most csak azért születik, mert nem lehet egy tisztességes anyázós hozzászólást írni az Index.hu egyik megmondóblogján a Menő nem menőn. Illetve nem csak anyázósat, hanem semmilyet sem. A kedves úriember aki írja az Index egyik hivatalos szerkesztője és úgy gondolja, hogy ő mondhatja meg mi a menő és mi a nem, de teszi ezt úgy, hogy közben még véletlenül sem adja meg a lehetőséget másoknak, hogy ellenkezzenek a véleményével, ugyanis a bejegyzéseihez hozzászólást írni nem lehet. Most nem azt mondom, hogy az én véleményem kötelező érvényű és biztos, hogy mindenben nekem van igazam, de az elég nyilvánvaló, hogy amit a kedves Bede Márton úr ír, az köszönőviszonyban sincs a valósággal, az emberi ép ésszel, de úgy általában azzal sem, hogy mi a menő és mi nem az. Ha engedné, szívesen feltenném neki a következő kérdéseket a blogjában: Menő az, hogy pofázunk össze-vissza és nem adjuk meg másoknak a lehetőséget, hogy erre nyilvánosan reagáljanak? Menő az, hogy mindent két skatulyába teszünk bele? Menő az, hogy mi mondjuk meg mi a menő, miközben az emberek zömének véleménye gyökeresen eltér a miénktől? Akkor árulja már el kedves Bede Márton úr, maga szerint ön menő? Vagy csak arról van szó, hogy van egy véleménye amit erőszakosan és a tények félremagyarázásával az emberekre akar kényszeríteni?

Amúgy a bejegyzésem apropója csak az, hogy a fent nevezett szerző a Red Bull Air Race-re a "Nem menő" jelzőt aggatta és a cikke kikerült az Index főoldalára is. Igazából akit érdekel olvassa el nyugodtan én csak pár dolgot reagálnák a hülyeségekre amit írt.

  • Az emberek más országokban is tömegével özönlenek a Red Bull Air Race-re, így itt is néznék, ha nem augusztus 20-án lenne, akkor is.

  • A versenysorozat nem reklámrendezvénynek indult és hiába az osztrák cég neve alatt fut, nem kicsit magyar is, hisz nagyban Bessenyei Péter tette le a sorozat alapjait és a magyar nagydíj már a kezdetek óta ott van a versenynaptárban. A budapesti Air Race olyan mint a Forma 1-nek Monaco... Nem véletlen, hogy a magyar az egyetlen verseny, amit nem feltétlenül hétvégén rendeznek.

  • Az emberek a repülőnapon is tolonganak, holott azért fizetni kell, ez meg ingyen van.


Azt hiszem hirtelen ennyi. Nem fogom szennyezni a saját blogomat ilyen írásokkal, de ez kikívánkozott.
Share/Bookmark

Heti sport

7 megjegyzés

  • A hét végén elrajtolt a Premier League. A Manchester szenvedős játékkal legyűrte a frissen feljutott Birmingham City-t vasárnap, aztán tegnap este egy másik feljutó (a Burnley) ellen már nem boldogult. A szokásos elcseszett szezonkezdet megvan, de azért ez az elmúlt hetekben mutatott tré játék nagyon nem járja. Megint sikerült elpuskázni egy tizenegyest (nem is merem már számolni, hogy ez az elmúlt két-három hétben már hanyadik), oké, a bíró nem adott meg egy másik jogosat, de a mutatott játék még így is igen gyengus volt. Evra, Giggsy, Rooney kb ők voltak azok akik igazán harcoltak is a sikerért, a többieknek mintha kedvük sem lett volna a játékhoz, csak lézengtek a pályán. Berbatov-ot meg úgy ahogy van el kéne felejteni. Nem értik meg egymást Rooney-val, a játéka nem illik a csapatéhoz, szóval ideje lenne túladni rajta, vagy kevesebbet csapatba tenni.

  • A magyar válogatott vereséget szenvedett Romániától, miután az első félidőben elfelejtettek kimenni a pályára. Vagy legalábbis nem látszott annyira, hogy ott vannak. A csapat a második játékrészben egész tetszetősen játszott, de a gólszerzés sajnos nem akart összejönni. Persze ez csak a főpróba, az előadás majd Portugália és Svédország ellen jön. Csak jöjjön be az a közismert színházi babona...

  • A Debrecen győzni tudott Bulgáriában a Szófia ellen, így ha itthon nem kap ki (vagy nem kap egy gólnál többet), akkor szűk 14 év után újra van magyar csapat a BL főtábláján. Azért még ne kiabáljuk el. Ki hitte volna, hogy ilyen még az én életemben bekövetkezhet?

  • A hét végén Forma 1 Európa nagydíj, szerencsére a két Renault-val is a rajtrácson, miután az FIA pénzbírságra mérsékelte az eltiltást. Lehet szépíteni, meg magyarázni az okokat, de a legvalószínűbbnek azt tűnik, hogy az előző ítélet kihírdetése után az FIA illetékesek ránéztek a naptárra és akkor vették csak észre, hogy a futam Spanyolországban lesz, szóval nem biztos, hogy okos döntés pont ilyenkor kitessékelni a francia gyár autóit a versenyből. Valencia-ban a kutya nem ment volna ki a futamra, ha Alonso nincs a pályán, a pénz pedig az F1-ben is nagy úr.

  • A héten immáron sokadszor fogathajtó Európabajnokság Kecskeméten 20 európai ország, plusz az USA részvételével. Oké tudom én, hogy ez nem EB, hanem VB, de mintha a többi kontinens képviselői nem igazán tolonganának itt. A verseny örömére a DÉMÁSZ (a kecskeméti villanytársaság) is bemutatót tartott: "Hogyan sötétítsük el egy világbajnokság megnyitóját áramszünettel" címmel. A kirobbanó sikert nyilván a cég dolgozóinak heveny csuklásrohamba kezdő anyukái érezhették meg a legjobban.

  • Augusztus 20-a van, tehát hagyományosan Vörös Bika Légi Verseny Budapesten a Duna fölött. Aki esetleg arra jár nézze meg, mert nem mindennapi látvány. Bessenyei sajnos idén látszólag nem tartozik az esélyesek közé, de nála soha nem lehet tudni...

  • Atlétika VB  zajlik, de az egyetlen magyar éremesélyes Pars Krisztián csúnyán betlizett, így nem fért fel a dobogóra. Ellenben Kővágó Zoltán sikeresen küzdötte vissza magát a diszkoszvetőelitbe a pár évvel ezelőtti rettenetes motoros balesete után.

  • Az Orlando Magic leigazolta a White Chocolate néven is ismert veterán irányítót Jason Williams-et. Az egykori NBA bajnok a tavalyi szezonban nem lépett pályára, azt megelőzően a Miami Heat-ben segítette csapatát képességeivel és hátráltatta őket közel ugyanolyan mértékben allűrjeivel. Mivel már 34 éves, illene, hogy idén ne a balhésabb énje jöjjön elő, különben csak többet árt a csapatnak, mint használ.


Share/Bookmark

2009. augusztus 19., szerda

Tesó kódex 60. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó tiszteli apját és anyját, amiért ők is voltak tesó és csaj egykor. Mindazonáltal egy tesó soha nem gondol rájuk ilyen formában.


Share/Bookmark

Tesó kódex 59. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó mindig leteszi tesójáért az óvadékot, kivéve ha az másik államban van, vagy mondjuk az összeg eszelősen nagy.


MIKOR TEKINTHETŐ AZ ÓVADÉK ESZELŐSEN NAGYNAK?

Eszelősen nagy óvadék > (Évek száma mióta tesók vagytok)x100$

Share/Bookmark

Tesó kódex 58. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó nem növeszt bajuszt.


Kivétel: Borotválkozás közben megengedett egy tesó számára, hogy meghagyja a bajuszt a borotválkozás végéig, amennyiben ideiglenesen különböző arcszőrzet típusokkal kísérletezik.

Kivétel: Tom Selleck
Share/Bookmark

2009. augusztus 18., kedd

100

2 megjegyzés
A mai nap bizony nagy nap a blogom életében: ez a bejegyzés kereken a századik amit írtam. Az előző blogpróbálkozásom egyetlen egy bejegyzést ért meg, ahhoz képest ez elég nagy előrehaladás :) Igyekszem a továbbiakban is rengeteg Tesó kódex-et, valamint egyéb (szerintem) értelmes bejegyzést írni.
Share/Bookmark

Tesó kódex 57. törvény

4 megjegyzés

Egy tesó soha nem árulja el egy sportesemény eredményét egy másik tesónak, kivéve ha az háromszor is megerősítette, hogy hallani akarja.


Share/Bookmark

2009. augusztus 17., hétfő

Tesó kódex 56. törvény

1 megjegyzés

Egy tesónak kötelessége értesítenie egy másik tesót, ha egy bulin a Tesó/Csaj együttható 1:1 alá esik. Mindamellett a Tesfláció elkerülésének érdekében egy tesó kizárólag egyetlen tesót értesíthet. Továbbá egy tesó nem számolhat a buli, vagy rendezvény várható Tesó/Csaj együtthatójával anélkül, hogy előbb felderítené az aktuális együtthatót.


tesocsaj
Share/Bookmark

2009. augusztus 16., vasárnap

A játék ördöge

0 megjegyzés
Mivel mostanában ismét rákaptam a kosárlabdára úgy döntöttem, hogy végre bepótolok egy régi kosarasfilm elmaradást és megnézem Spike Lee alkotását, a Játék ördögét. Az alaptörténetet ismertem, de így sem azt kaptam amit vártam. A film arról szól, hogy az apuka Jake (Denzel Washington) sokéves börtönbüntetését tölti, közben a fia Jesus (Ray Allen, a Boston Celtics sztárja, aki a film készültekor még igencsak újonc fiúcska volt az NBA-ben) Amerika legnagyobb középiskolás kosarassztárjává cseperedik, akiért az összes nagy egyetem és profi klub versenyez. Az állam kormányzója hatalmas kosárlabdarajongó és nagy támogatója a régi alma mater-ének, amit ezúttal a nagy tinisztár odacsábításával akar prezentálni. Mindezt úgy kívánja megvalósítani, hogy kiengedi pár napra a börtönből Jake-et, hogy rábeszélje a fiát válassza azt az egyetemet és ha sikerrel jár, jelentősen mérséklik a büntetését. Kívülről könnyebnek tűnik a dolog, mint megvalósítani, hisz Jesus szívből gyűlöli az apját amiért az anyja halálát okozta.

jatek ordoge

Bármennyire is tűnjék úgy, ez nem kosárlabda, de még csak nem is sportfilm. Ez egy komoly dráma. Jesus lehetne akár zenész, színész vagy akármi más is. Persze van benne kosarasjelenet is rendesen, de az mégis inkább csak a háttere a filmnek és nem a lényege. A játék ördöge arról szól, hogy egy emberre aki sikeressé válik milyen módon akaszkodnak rá a kevésbé sikeres ismerősei piócaként. Jesus-tól mindenki akar valamit, igazából a húgán, a nagynénjén és talán még az unokatestvérén kívül senki nincs aki ne számításból lenne a fiú mellett. Az apja ebbe a miliőbe csöppen bele és valójában ő is akar valamit tőle, de az elsősorban nem is a szabadság, hanem a megbocsájtás.

Spike Lee ezúttal is kiváló érzékkel mutatja be a szegénynegyedek nyomorát, csak tőle látható hitelességgel vezet minket végig a bűn mélységein és gyakorol igen durva társadalomkritikát nem csak a feketékkel, hanem úgy általában mindenkivel szemben. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért én nem tudtam igazán szeretni ezt a filmet. Lehet, hogy csak rossz hangulatban láttam, hisz vitathatatlan, hogy értékes alkotás, de a lassú történetvezetése miatt engem most nem tudott igazán lekötni.

Ami a színészeket illeti csupa nagy (vagy később azzá váló) nevet sikerült ismét összetrombitálnia Lee-nek, hisz a főszereplő Denzel Washington és Ray Allen mellet ott van még Milla Jovovich, Rosario Dawson, Hill Harper (CSI: NY) és epizódszerepben feltűnik John Turturro illetve a Lakers-szel bajnoki címet szerző Rick Fox is. Ők mind feledhetetlen alakítást nyújtanak és teszik ezt úgy, hogy az ember még azokkal is együtt tud érezni valahol, akik csak kihasználnák Jesus tehetségét.

És ha nem elég az igazán nagy név, akkor említsük még meg, hogy a kilencvenes évek végének megannyi kosaras sztárja teszi tiszteletét egy-egy hosszabb-rövidebb jelenet erejéig. A teljesség igénye nélkül egy lista: Michael Jordan, Shaquile O'Neal, Scottie Pippen, Reggie Miller, Charles Barkley; illetve a kor nagy edzői is megjelennek: George Karl, Dean Smith, Rick Pitino, stb.

Összegzésképp ez egy igencsak kiváló dráma, de sportfilmként nem igazán állja meg a helyét. Nem szokványos történet és nem szokványos történetvezetés az biztos, de aki szórakozni és nem elgondolkodni akar egy filmen, annak nem ajánlanám.
Share/Bookmark

2009. augusztus 15., szombat

Miami Vice

2 megjegyzés
Michael Mann tipikusan az a rendező, aki két fajta filmet képes alkotni: kult amiről évekkel később is beszél az ember; dögunalom amire már a megnézés utáni napon is komoly nehézségekbe ütközik visszaemlékezni. A Miami Vice sajnos ebbe az utóbbi kategóriába tartozik...

miami_vice_2006A Miami Vice a 80-as években, (nálunk a 90-esekben) abszolút meghatározó nyomozós sorozat volt, minden fiatal kölyök Crockett meg Tubbs akart lenni. A film ilyen lavinát nem fog elindítani. Igazából nem merném azt kijelenteni, hogy távol állna a sorozat szellemiségétől, hisz a hangulat az megvan, a gond csak az, hogy nem az első pár évad (akkor) cool stílusa köszön vissza, hanem az utolsók pózolós, túldramatizálós lassú történetvezetése. Ez a film nem azt juttatja eszembe, hogy annó miért szerettem én ezt a sorozatot, hanem azt, hogy a végefelé miért fordultam el tőle. Hogy miről is beszélek? Bár sok karakter van, közülük (elméletben) kettő van megtéve főszereplőnek. És hogy miért csak elméletben? Mert itt kőkeményen Crockett a fő karakter, a többiekkel igencsak mostohán bánnak, mintha csak díszletnek lennének ott. Hiába vonultatja fel a film az összes jelentősebb karaktert, többségük jelenlétéről csak akkor bizonyosodhatunk meg, mikor megnézzük a stáblistán, hogy "jé, az ott xy volt a sorozatból?" Még Castillo-t is úgy tüntetik fel, mint egy tehetetlen majom, aki Crockett és Tubbs nélkül egy nulla lenne.

Amúgy a történet annyi, hogy Crockett-et felhívja egy egykori informátora aki az FBI-nak dolgozik. Baj van és hamar kiderül, hogy a hívást nem sokkal néhány beépített FBI nyomozó halála követi. Sajnos szivárog az információ, ezért az FBI felkéri a legendás nyomozópárost, hogy épüljön be és tudja meg ki szivárogtat, meg úgy általánosságban is buktassák le a nagy csúnya kábítószerkereskedőket. Bele is vetik magukat a munkába (eddig jónak tűnt a film) a beépülés megvan, az első gondot a nagy kartellvezér mitugrász alvezére jelenti (mert kell egy ilyen minden hasonló filmbe), a másodikat meg a vezér csinos pénzügyi felelős alkalmazotthölgye (a másik kihagyhatatlan karakter) akivel Crockett annak rendje és módja szerint szerelembe esik. (Az mondjuk örök rejtély marad, hogy egy latin karakterre miért kellett egy egyértelműen ázsiai színésznőt beválogatni) Innentől a film alakulása végig abszolút kiszámítható és meglehetősen lassú mederben folyik. A kiszámíthatóság egy tökös akciófilmben nem baj, de ez sajnos nem az. Annyira nem, hogy akciójelenet az nem is nagyon van a filmben, ami meg véletlenül mégis bekerült abból nem látni semmit, mert a: sötét van, mint Kiszel Tünci fejében; b: úgy rángatják a kamerát, mint epilepsziás a gyógyszeresüveget roham közben. Persze kemények azok az akciók, durvulnak rendesen, nincs olyan: "hú, törvénytelen lelőni a mocskot aki már a földön fekszik", de még így is kevés van belőlük, főleg, hogy két óra a film.

A film fényképezése egyébként gyönyörű, ez plusszpont, bár azt nem értem, hogy a napfényes Miami-ban miért dörög folyton az ég, ha egyszer az eső nem esik... Amúgy itt is hibádzik valami, hisz a sorozat lazaságát annó a napfény-pálmafák-tenger-kemény zsaruk vonulat adta, itt pedig estéket és borult eget kapunk az idő igen nagy részében.

A két fő karakter kiválasztásánál amúgy nem húztak mellé, meglepő módon nem csak Jamie Foxx, hanem Collin Farrel is jól működik a filmben. Sajnálatos módon a sorozat többi fő karakterével már nem voltak ennyire körültekintőek és ez leginkább Castillo hadnagy kiválasztásánál érződik. Nem tudom ki vehette volna át Edward James Olmos helyét, de nem ez a millió filmben mellékalakot játszó figura az biztos.

Igazából ez a film nem is Michael Mann-nak való alapanyag volt. Szövevényes, karakterközpontú akció-drámák és egyéb bűnügyi filmek rendezésében utolérhetetlen, de itt egy cool akciófilmet kellett volna készíteni és az neki nem megy. Ha valaki engem kérdez, szerintem a Miami Vice egyértelműen McG-ért kiáltott akinek a nevéhez fűződik az eddigi egyetlen igazán jó Miami Vice utánérzés sorozat, a Fastlane.

Összegzésképpen: nem akarok senkit elriasztani a Miami Vice megtekintésétől, de nem szabad nagy elvárásokkal nekikezdeni, mert úgy hatalmas a csalódás. Sajnos bármilyen más esetben is...
Share/Bookmark

2009. augusztus 14., péntek

Tesó kódex 55. törvény

0 megjegyzés

Még egy olyan vészhelyzetben is amelyben érszorítóra van szükség, egy tesó soha nem kér és nem is ad kölcsön ruhát egy másik tesónak.


Share/Bookmark

2009. augusztus 13., csütörtök

Tesó kódex 54. törvény

5 megjegyzés

Egy tesónak kötelessége bulizni  menni a tesóival, Szent Patty Napon és egyéb hivatalos tesó ünnepekkor, úgy mint Halloween, Szilveszter, és a Kétségbeesés napja (február 13.)



Tesóéta sarok



Volt egy lányka kinek hona Killarney,
Ígérte egy úrnak, kinek neve Arnie,
Örökké az övé lesz,
De míly hazugság volt ez,
Az éjjel csak azt tudta, hogy "O'Barney"





Szerettem egy csajt kit úgy hívtak Pam,
A családja képeit mutatta nekem,
Cicája helyeske,
De anyja fertelem,
Ezért hát dobtam ott helyben.


Share/Bookmark

Csaj kódex

17 megjegyzés
Mint azt már tudjuk jól a Tesó kódex 22. törvényéből, a csajoknak is megvan a saját kódexük. Barney ezt nagyon helyesen a tudomásunkra hozta, de sajnos a pontos törvényekkel ő maga sem volt tisztában, csak párat tudott nekünk felidézni. Én azonban lázas kutatómunkával rátaláltam a neten az emlegetett dokumentumra, amelynek ismeretét kombinálva a Tesó kódex beható ismeretével, egészen új lehetőségek nyílnak meg a világ tesói előtt. Irány gyorsan olvasni.

Az emlegetett oldal címe:

http://csaj-kodex.blogspot.com/


Share/Bookmark

2009. augusztus 12., szerda

Tesó kódex 53. törvény

0 megjegyzés

Még aszály idején is, egy tesó kétszer húzza le a WC-t.


Share/Bookmark

Heti sportadag

9 megjegyzés
Ebben a bejegyzésben az elmúlt hét engem érintő sporttörténéseit próbálom összefoglalni.

  • A Manchester United elvesztette a Community Shield-t, méghozzá úgy, zsinórban harmadszor maradtak alul egy tizenegyespárbajban. A kupa persze nem tartozik a legnagyobb trófeák közé, de még így is én kicsit hangulatukon kívül játszónak éreztem a csapat játékosait a második félidőben. Az elsőben egy bombagóllal vezetéshez jutottak, aztán egy bajnokság megnyerésére elegendő helyzetet hagytak ki. A második félidőben aztán egy Foster hibát kihasználva egyenlített a Chelsea és egy érdekes bírói húzásnak köszönhetően a vezetést is megszerezték. A Chelsea játékos Ballack torkonkönyökölte a balhátvéd Patrice Evra-t a félpályán, a bíró nem állította meg a játékot és így a francia játékos hiánya miatt emberelőnyös helyzetbe kerültek a londoniak a manchester-i kapu előtt, amit aztán nem hagytak kihasználatlanul. A Chelsea játékosaitól nem ez volt az első sportszerűtlen megnyilvánulás, korábban Florent Malouda volt aki nem rúgta ki a labdát, mikor Nani már fél perce sérülten feküdt a földön. A United egyenlítőgólját Wayne Rooney szerezte a hosszabbításban egy Giggs átadásból, de sajnos a csapat nem tudta kihasználni az így szerzett pszichológiai előnyt és a tizenegyespárbajban Giggs és Evra is hibázott így a londoniakhoz került a trófea. Sebaj, a bajnokság, a BL, meg a kupa úgyis fontosabb.

  • Az NBA tíz mérkőzésre elmeszelte az Orlando Magic egyik kulcsjátékosát Rashard Lewis-t, mert a vérében egy doppingellenőrzés során gyanúsan magas volt a tesztoszteron szint. A játékos elismerte a hibáját és elnézést kért a csapat vezetőitől valamint szurkolóitól. A kiesése azért is nagy kár, mert a Magic évek óta nem volt olyan erős mint most. Ugyan távozott a csapattól a bajnoki esélyt pár millióval több pénzre váltó, az elmúlt években kulcsszerepet játszó Hedo Turkoglu és a tavalyi év egyik nagy felfedezettje Courtney Lee, de érkezett helyettük a pár éve még új Jordan-ként emlegetett Vince Carter és a tehetséges magasbedobó Ryan Anderson. Rajtuk kívül érkezett még Matt Barnes és Brandon Bass, akik bár nem tartoznak az igazán nagy nevű játékosok közé, de valószínűleg még így is fontos részét tudják majd képezni az ismét a nagydöntőre ácsingózó Magic-nek.

  • Michael Scumacher mégsem tér vissza a Forma 1-be. Én azért ehhez a hírhez hozzáfűzném, hogy egyelőre, hisz Schumacher-t ismerve nem kizárt, hogy ha rendbejön a nyaka még azelőtt, hogy Massa újra autóba ülhetne, akkor ismét jelentkezni fog arra a pilótaülésre. Massa helyettese így egyébként Luca Badoer lesz, aki emberemlékezet óta az első olasz Ferrari pilóta. Róla csak annyit tudni amúgy, hogy évek óta dolgozik a Ferrari-nál és hogy olyan tíz éve versenyzett utoljára a már akkor is pocsék Minardi-val. Elnézve, hogy a tavalyi szezon hogyan ment az örökös tesztpilóta Alexander Wurz-nak, szerintem Badoer-nek sem néz ki sok babér.

  • Este magyar-román meccs a Puskás Stadionban. Előre láthatólag focit nem, rasszista meg idegengyűlölő gyalázkodásokat viszont igen sokat fogunk látni. A román szurkolók egy igen undorító transzparenssel fogadták pár hete az odalátogató Újpestet, így most minden valószínűség szerint a magyar szurkolóknak is előkerül a magyargárdás IQ-val rendelkező része, hogy tovább mélyítse a két ország közötti amúgy is mély árkokat.


Share/Bookmark

Tesó kódex 52. törvény

0 megjegyzés

Egy tesó nem köteles emlékezni egy másik tesó születésnapjára, noha egy telefonhívásba olyankor valószínűleg nem halna bele.


Share/Bookmark

Tesó kódex 51. törvény

8 megjegyzés

Egy tesó előre leellenőrzi tesója vakrandiját és visszajelez neki felfelé, vagy lefelé mutatott hüvelykujjal.


Ha nem tudod megkérni egy tesód, hogy előre kikémlelje neked a vakrandidat, van egy mód, hogy legalább azt megtudd, mennyire lehet kikapós a csaj - hagyd, hogy ő válassza meg a randi helyszínét.


Útmutató vakrandi helyszínekhez








































A csaj javaslata...Kikapósság A csaj várhatólag...
Táncklub10Alulöltözött, fülledt és egy szavát sem érteni a hangos zenétől. Csillagos ötös.
Ital egy bárban7Maga a szórakozás, vagy érzelmileg instabil... akármelyik is legyen, ígéretes.
Drága étterem3Maga az unalom. Ha azt várja, hogy valaki "megfűszerezze a salátáját" és "újrahajtogassa a szalvétáját" akkor az arra utal, hogy az ágyban egy fadarab..
Találkozó a szüleivel1Érinthetetlen. De lehet, hogy az anyja nem az.
Minigolf5Túlontúl veresnyzőtípus, vagy leszbikus... és nem a dögös fajta leszbikus.
Templom0 vagy 10Házasodni akar, vagy bűnbe esni gyónás előtt. Pénzfeldobás.

Share/Bookmark

2009. augusztus 9., vasárnap

Watchmen

8 megjegyzés
Hát emberek, én ilyen hígfos filmet már nagyon rég nem láttam. A kép alatt folytatom kicsit árnyaltabban.

watchmen_poster2

Tudom, hogy sokan imádják ezt a filmet, meg kultképregény az alapja, meg minden, de szerintem csak egy unalmas szar, amiben a látványvilágon kívül semmi értékelhető dolog nincs. Pedig úgy ültem én le nézni, hogy szeretni akartam, nagyon szeretni, de untam, a szó szoros értelmében untam azt a két és fél órát, amit elvesztegettem rá. Félreértés ne essék, nem egy tirpák paraszt vagyok aki nem érti a film alapvető mondanivalóját, hisz van neki olyan, ez kétségtelen, de attól még végigunatkoztam az első perctől az utolsóig. Nem tudom milyen lehet a képregény, de ha az is ilyen lassú víz partot mos, akkor végképp nem értem, hogy miért imádják. Sokan írták fórumokon, hogy képtelenség volt belegyömöszölni a 12 képregényfüzet tartalmát egyetlen filmbe, de kérdem én, ha megtették volna, lehetett volna ez még ennél is unalmasabb? Szerintem az egész film egy órával rövidebben is érthető lett volna. A sztori, legalábbis a főszál egyszerű mint a faék: egy alternatív 1985-ben vagyunk, az USA megnyerte Vietnam-ot, Nixon már az ötödik ciklusát tölti a Fehér házban, küszöbön áll az amerikaiak és a velejéig romlott mocskos szemét komcsi oroszok közti atomháború, amit csak az USA szuperfegyvereként működő szinte mindenható dr. Manhattan akadályoz meg. Ha ő nem lenne, a csúnya komcsibácsik már lőnék is a rakétáikat az USA-ra... A hősöket egy rendelettel betiltották, nincs többé álarcos bűnüldözés, mert az rossz. Megölik az egyik régi hőst (hőst? A figura akkora köcsög, hogy ha Batman ebben a filmben lenne, előbb csapná agyon, mint a Joker-t) aztán ezzel kapcsolatban el kezd nyomozni a hősök utolsó maradványa, aki nem hajlandó levenni a maszkját. És ennyi az alapsztori, ebből még akár jó is kisülhetne, de nem fog... A film nagyrésze lassú előkészítése az abszolút kiszámítható végnek. Na jó, a végkifejlett kicsit talán tud váratlan lenni, de a nagy rejtély, amit megpróbálnak kinyomozni a hőseink abban a kábé tíz percben amikor ténylegesen a főszállal törődnek, az abszolút kiszámítható. A főgonoszon már az első percben, amint megjelenik látszik, hogy ő lesz az. És itt nem amolyan Angyalok és démonok, vagy Harper's Island szintű kiszámíthatóságról beszélek, hanem konkrétan látni a figurán, hogy "Na ő lesz az" És ha ez nem lenne elég, egy csomó apró jelet is hagynak nekünk, hogy még akkor is rájöjjünk, ha annó általánosban megbuktunk osztályfőnökiből. De ez nem is fontos, hisz a film kétharmadában a szereplők mást sem tesznek, mint moralizálnak: az ember alapvetőleg egy állat; a szerelem jó dolog; az igazságnak minden körülmények között ki kell derülnie; néha jobb, ha az igazság nem derül ki; az emberiség léte, vagy nem léte mit számít az univerzumnak; ha valaki képes továbblátni az emberi életnél akkor vajon el  is veszti az emberségét; stb... Értem én a mondanivalót, csak ne azzal menne a film kétharmada, hogy ezt a szánkbagyömöszölik. Tudom sokan ezért a mondanivalóért már okos filmnek tartják, de nem az. Okos film, ha magad jössz rá a lényegre, vagy finoman próbálnak meg rávezetni, és úgy érted meg, ebben viszont csak álfilozofikus blabla van, amitől egyesek akik fogékonyak az ilyenekre okosnak képzelhetik magukat. Sokrétű a film, peeersze. Meg bonyolult a mondanivaló, amit a pórnép agya nem fog fel. Ja. Véletlenül sem arról van szó, hogy dögunalom az egész, amin a közönség fele bealszik egy óra után és azért veszti el a fonalat. Már ha van olyan aki elveszti a fonalat, hisz mondom a filmben nem sok minden történik... És nem azért mondom, hogy a filmben nem sok minden történik, mert nem egy első perctől az utolsóig tartó adrenalinlöket az egész, hanem azért, mert igazából egy percig nem figyelnek arra, hogy előremozdítsák a történetet. Az akciók nagyrésze amúgy csak öncélúan odavágott valami. Látványos, de igazából szükség nincs rá a történet szempontjából. A film főszálával az egyetlen igazán jól kitalált karakter Rorschach-ot leszámítva a kutya nem törődik. A többiek méláznak a régmúlton, meg szakítás szélén vannak, meg próbálják megőrizni az emberségük utolsó morzsáját (illetve ez csak az egyikükre igaz), miközben nagyon nagy szavakat használva próbálják a film mondandóját és az elgondolkodtatónak szánt kérdéseket a fejünkbe verni. A film vége is inkább röhejes, nem lehet valaki annyira naív, hogy ezt megoldásnak találja, miközben a történelem már bizonyította, hogy hosszútávon ez semmit nem old meg. SPOILER!!! Második világháború, hahó! Kb öt évig volt utána olyan nagyjából béke. Egy emberiségre mért csapás nem hozza össze hosszútávon a nemzeteket. Amint kicsit is helyreáll a helyzet megy tovább a gyűlölködés. Amúgy már eleve az is abszurd elképzelés (már így a távlatokból visszanézve) hogy komoly esélye volt valaha egy atomháborúnak. Mindkét fél tudta, hogy amint valamelyikük kilő egy rakétát, mindketten elpusztulnak. Amúgy ezek szerint Hitler is csak azért indította a világháborút, hogy megóvja az emberiséget a kipusztulástól? Ez persze kifacsarása a film mondandójának... Megölünk egy csomó embert, hogy ne haljanak meg még többen. DE AMÚGY SEM HALTAK VOLNA MEG, MERT OLYAN HÜLYE EGYIK FÉL SEM LETT VOLNA, HOGY ATOMHÁBORÚT INDÍTSON!!!!! SPOILER VÉGE

A karakterek is rettenetesek szerintem. Rorschach mondjuk frenetikus mint üldözési mániás, kissé őrült igazságharcos, de a többiek... Ott van a kék ember Dr. Manhattan akibe kábé annyi emberség vegyült, hogy hozzá képest Mr Spock egy szentimentális, érzelgős sírópicsogó. Aztán van neki az a nője, aki egy komolyabb balhé után már rohan is más karjaiba. A csajnak van egy anyja aki (na jó, ez legyen akármennyire is szánalmas és előrelátható dolog, de akkor is SPOILER!!!!! képes volt lefeküdni önszántából egy olyan alakkal, aki pár évvel korábban meg próbálta megerőszakolni, aztán jól össze is rugdosta. Aztán persze kiderül, hogy az erőszakos barom a csaj apja, hát ez is egy meglepő fordulat volt, mondhatom SPOILER VÉGE) Aztán ott van az a bizonyos "hős" akinek a halálával a film indul. Akkor még sajnáltam, hogy Sam és Dean Winchester apját itt ilyen gyorsan kicsinálják, de ez az érzés igen hamar elszállt mikor kiderült, hogy nőket erőszakolt, embereket gyilkolt (ártatlanokat is, mint pl a vietnami csaj, akinek egyetlen bűne az volt, hogy berágott rá amiért felcsinálta aztán hagyta volna ott ebek harmincadján) szemrebbenés nélkül és egyéb ilyen nyalánkságok. Tette mindezt olyan álarc mögé bújva, hogy az emberek állatok és én ezt milyen jól tudom példázni. Most komolyan az ő halálát kéne sajnálni? A többi hős meg barátja tudott lenni, egy ilyen állatnak akinél kisebb szemétládákat is szigszalagozott már a bonctálcára Dexter Morgan? És akkor még ott van a hősből lett selyemfiú milliomos, akinek olyan tenyérbemászó a képe, hogy én minden különösebb indok nélkül szájba tudnám verni. Utolsó főszereplőnk pedig a tesze-tosza muja hős, aki tipikusan egy olyan alak, hogy azt sem hiszem el róla, hogy a főnökének meg merné mondani a véleményét, nem hogy az életét kockáztassa másért.

A színészi játékokra mondjuk nem lehet panasz, de hát nem is lettek a színészek (legalábbis a többségük) olyan megoldhatatlan feladat elé állítva.

Ha a filmben van olyasmi amit jó pontnak mondhatok az a látványvilág, az tényleg nagyon jól el lett találva. Az akciójelenetek nagyon ütősek, de talán azzal együtt túlságosan is brutálisak, én kicsit öncélúnak találtam a rengeteg elhasznált vért. Mondjuk érződik, hogy ugyanaz a rendező aki a 300-nál is volt, mert rengeteg megoldást onnan emelt át. Azok működnek is. Van sok szép és okos megoldás a filmben, pl a mosdós jelenet a börtönben, de annyira azért nincs eltalálva a látványvilág, hogy megérje miatta végigszenvedni a két és fél órát.

A zene abszolút a film mélypontja. És nem azért mert rossz zenék lennének benne (aki Jimmy Hendrix-re rosszat mond, velem gyűlik meg a baja) hanem mert abszolút nem illenek oda. Olvastam én a neten, hogy miért került be pl a 99 luftballons, de hiába a mondanivaló, ha maga a zene hangulata rohadtul nem illik oda. Ugyanez a helyzet azzal a rettenetes Hallelujah feldolgozással is ami abban a teljesen felesleges szexjelenetben van. Ezért a feldolgozásért amúgy külön járna a f@szkorbács a kedves készítőknek, mert a számomra talán legszebb érzelmes dalból valami olyan ótvar szart kutyultak össze, hogy az rettenetes.

Szóval elfogadom, hogy sokan sokrétűnek gondolják ezt a filmet, meg kimagaslónak, de ez inkább egyfajta sznobizmus ami abból ered, hogy az egyszerű filmnéző felettinek gondolják magukat. Ez nem egy bonyolult film, a feszegetett kérdések pedig megtalálhatóak voltak már megannyi alkotásban érdekesebb és emészthetőbb formában is. Nem azt mondom, hogy nem láttam idén rosszabb filmet (a Pókember 3 pl lazán alulmúlja ezt) de attól még nem jó. Lehet a képregény ismeretével jobban tetszett volna, de ez így nagy szar volt fiúk-lányok.
Share/Bookmark

2009. augusztus 8., szombat

Tesó kódex 50. törvény

0 megjegyzés

Ha egy tesó véletlenül megérinti egy másik tesó ágyékát a karjával séta közben, akkor a tesók kimondatlan egyezsége szerint mindketten haladnak tovább, mintha mi se történt volna.


Share/Bookmark

2009. augusztus 7., péntek

The Big Bang Theme

0 megjegyzés
Nem tudom szerzek-e új rajongókat ennek a fenomenális sorozatnak ezzel, de belinkelem ide a főcímzenét és az ahhoz tartozó klippet a Barnaked Ladies-től. Tényleg érdemes megnézni és figyelni a szövegre is (feliratozva van, igaz csak angolul) mert haláli. A sorozat amúgy rövidesen jön Magyarországra is (hogy melyik adón, az még kérdéses) de Spanyolországból (a legújabb módi szerint) már hetek óta megrendelhető a magyar szinkronos változat. Én belenéztem és kijelenthetem, hogy szerencsére nem cseszték el jó magyar szokás szerint. Eredeti nyelven persze jobb, de tényleg abszolút élvezhető szinkronosan is. Lógok még a második évad kritikájával, valamikor megírom majd azt is, de egyelőre legyen elég annyi, hogy a színvonal nem esett az elsőhöz képest.

Ja tényleg, a videót meg majdnem elfelejtettem :)

Share/Bookmark

2009. augusztus 6., csütörtök

Tesó kódex 49. törvény

3 megjegyzés

Ha valaki megkérdezi: "Szükséged van segítségre?" egy tesó automatikusan rávágja "Megoldom egyedül" akár képes, akár nem képes egyedül megoldani.


Kivételek: Egy drága TV cipelése, párhuzamos parkolás egy drága autóval, vagy egy drága TV behelyezése egy drága autóba.
Share/Bookmark

2009. augusztus 4., kedd

Kosárlabda

10 megjegyzés
Az elmúlt néhány évem sajnálatos módon a folyamatos tunyulás jegyében telt. Na jó ez így nem igaz, sokat futottam (busz után, villamos után, hév után, a csajok után csak azért nem, mert már van egy) de a szervezett sport valahogy egy ideje kimaradt az életemből. Eleinte azért, mert a barátnőmmel csak hétvégenként tudtam találkozni és épp akkor lettek volna a meccsek is a haverokkal, később a munka miatt (nem nézték jó szemmel, hogy szerdánként négy órával korábban be akartam zárni a boltot, hogy mehessek a bérelt terembe játszani), legutóbb meg azért, mert napi négy órát ingáztam otthonról a melóba és a hétvégén egyszerűen kedvem sem volt megmozdulni. Mióta munkanélküli lettem, időm és kedvem ugyan lett volna mozogni épp csak nem ismertem senkit itt Kecskeméten, szóval megintcsak meg lett lőve a dolog. De ez már szerencsére csak múltidő, ugyanis rátaláltam a kecskeméti amatőr kosárlabdabajnokság oldalára és gyorsan el is határoztam, hogy nekem oda csatlakoznom kell. Persze jelenleg olyan erőben vagyok, hogy még az öt kilós macskánk is lenyomna szkanderben és az elmúlt négy év során csak annyit volt kosárlabda a kezemben, hogy a labda ujjamon pörgetését gyakoroltam, szóval szükségem van egy kis edzésre. Szerencsére ez is megoldódott, a bajnokság oldalán egy srác ajánlott egy helyet, ahova el lehet menni gyakorolni, szóval tegnap ki is mentem arra a pályára. Mondjuk az első 10 dobásomból 7 a gyűrűt sem találta el (4 még a háló alját sem súrolta, olyan rövid lett), de ennek ellenére azért a későbbiekben lassan elkezdtek emlékezni a kezeim a helyes mozgásra (öt évi kosárlabdázás azért nem múlik el nyomtalanul) azonban a lábaimról ugyanez már nem mondható el. Illetve a mozgás helyessége az megvolt, épp csak a sebességet, meg kitartást  illetően akadnak hiányosságok... Mire befejeztem az elvégzett munka alapján abszolút lazának számító két és fél órás gyakorlást olyan érzésem volt, hogy jó eséllyel még egy járókeretes nagyi is odaverne százméteres sífutásban. A ma reggeli ébredés is tartogatott kellemes meglepetéseket, hisz most még olyan izmaim is fájnak amelyek létezéséről nem is tudtam, illetve ha igen, akkor már elfelejtkeztem róluk.  Eszembe is jutott, hogy ha ilyen formában akárcsak csereként is beférnék bármelyik csapatba ebben a bajnokságban, akkor inkább nem is kérnék az egészből. Persze az új évad szerveződéséig még hátra van jó egy hónap, sokat lehet addig fejlődni, de hogy fizikailag utol tudom érni magam, az egyenlőre igencsak esélytelennek tűnik. És ilyenkor már csak abba ijesztő belegondolni, hogy ha nem készültem volna idén egy teljes hónapon keresztül a katonai alkalmasságira, akkor milyen erőben lennék...
Share/Bookmark